Lobbisták a politika homályos előszobáiban

Idehaza a megbukottnak tekintett lobbitörvényt leváltó új szabályozással igyekeznek nagyobb ellenőrzést biztosítani a lobbitevékenységet kifejtők fölött. Brüsszelben ugyanakkor az egyre élesedő kritikák ellenére sem lehet a megszokottan vontatott uniós tempónál gyorsabban javítani a nyilvántartási rendszer hatékonyságán, hiszen még az EU legfőbb hatalmi ágai sem tudtak megegyezni annak közös működtetésében.

A forgóajtón lobbistaként visszatérő biztosok kérdése körüli legújabb vita több problémát is felvet. Első ránézésre nyilvánvalóan visszásnak tűnik, hogy volt biztosok az uniós szakterületükön összegyűjtött valamennyi tapasztalati és kapcsolati tőke birtokában hivatali idejük lejárta után rögtön felcsapnak lobbistának. Felmerül azonban a brüsszeli etikai bizottság által is hangoztatott ellenérv, hogy milyen alapon lehetne megtagadni a szabad állásvállalást a tisztviselői posztot elhagyó eurokratáknak.

Ráadásul Európában és az USA-ban sem ritka, hogy egykori politikusok a privát szférában kamatoztatják tapasztalataikat. Igaz, a forgóajtó-jelenség megítélése sokat változott az elmúlt időkben. Az Egyesült Államokban például egészen a 80-as évekig a honatyák és a választók közül sokan „méltatlannak” tartották, hogy egy törvényhozó hivatal letétele után érdekkijáró legyen a washingtoni kongresszusban. Mostanra ez azonban már nem számít szalonképtelen dolognak.

Az persze már más kérdés, hogy mennyire tolerálható az, ha egy félig brüsszeli javadalmazáson élő uniós tisztviselő nyílt vagy burkolt lobbitevékenységbe kezd a magángazdaság javára. Ebben az esetben ugyanis joggal merül fel a gyanú, hogy egyszerre két urat szolgál.