Brüsszelben dől el

Nem titok, hogy a honi közvéleményben – már ahova egyáltalán eljutott a leendő magyar EU-elnökség ténye – sokan afféle „magyar happeningként” tekintenek a közelgő fél évre. Kivételes alkalomnak vélik, amikor „Magyarországon lesz a világ szeme” (a kijelentés egy magyar EU-elnökségnek szentelt MTA-konferencián hangzott el), hát „össze kell kapnunk magunkat”. Ami rendben is van, csakhogy emögött sokan lényegében kizárólag magyarországi „összekapásra” gondolnak. Azt, hogy közben Brüsszelben diplomatáink, politikusaink is teszik majd a dolgukat, csupán az elnökségi munka letudandó kötelező kűrjének, unalmas szakmai velejárójának tekintik.

Pedig a dolog fordítva van. Az elnökségi munka 90 százaléka Brüsszelben zajlik, és a „magyar EU-elnökséget” is az ottani munkája alapján pozicionálja majd a nemzetközi közvélekedés. Hadd emlékeztessünk ennek kapcsán arra, hogy az EU-folyamatok féléves elnöklését nem a sorra kerülő tagországok „megmutatása” kedvéért vezették be, még kevésbé azért, hogy fél évig minden tagállam a saját ügyeit intézhesse uniós köntösben (ez már csak azért sem volna lehetséges, mert az elnökléssel nem jár a többiek felett álló döntési jogkör).

Hanem azért, hogy maga az elnökség ne váljon dominánsan azonos körök privilégiumává, ehelyett időről időre mindenki közvetlenül is belefolyhasson az ügyek menedzselésébe. Ha úgy tetszik: fél éveken át húzódó jogalkotási, politikaformálási folyamatok koordinálásának a stafétabotját adják át egymásnak ilyenkor a tagországok, hogy aztán a fél év végén megkönynyebbülten szabaduljanak meg tőle.
Az EU-ügyekben kevéssé járatos közvélemény az elnökségben többnyire csak az uniós csúcsokat látja, meg néhány reflektorfénybe került miniszteri ülést. Bennfentesek azonban jól tudják, hogy a tanácsi munka tényleges volumenét a tagországok nagyköveteinek heti – sokszor heti többszöri – tanácskozása, valamint a mindezeket előkészítő több mint kétszáz munkacsoport különböző rendszerességű ülései jelentik.

Az utóbbiakban dolgozzák ki a tagok szakdiplomatái az egyes ügyek dossziéit, fontosabb kérdéseknél (mint amilyen például a klímavédelmi „csomag” volt) akár a hét minden napján is ülésezve. Minden esetben a soros elnökség diplomatájának vezetésével, a soros elnökség által beterjesztett munkaanyagok alapján. A munkaórák és dokumentumoldalak számát tekintve messze itt zajlik egy-egy elnökségi fél év munkájának az oroszlánrésze. És e gyakorlati teendők elvégzésében is rejlik a mindenkori elnökségi funkció értelme.

Nem véletlenül említettük a jogalkotást és politikaformálást. Az ilyesmi önmagában sem egyszerű, gyorsan levezényelhető folyamat, de végképp nem az akkor, ha 27 szuverén nemzetállam között kell a mindenkinek elfogadható közös nevezőt megtalálni. Nem meglepő tehát, hogy ezek a folyamatok minden esetben fél éveket, többnyire éveket vesznek igénybe. És tény, hogy az elnökséget nézve is ezt figyelik. A folyamatokat követik, esélyeiket, kimenetelüket latolgatják, sürgetik vagy ellenzik, és az elnökséget is ezen keresztül értékelik.

Ha ugyanis az EU-ügyek kapcsán a nemzetközi szemlélet alapvetően folyamatcentrikus, akkor az elnökség megítélésének mércéje is az, hogy mennyiben, hogyan, mivel járult hozzá ezen (zömében brüsszeli és strasbourgi) folyamatok alakulásához. Megkerülhetetlen, hogy ez legyen majd a magyar fél év utólagos mércéje is, és ezért fontos most ez a brüsszeli vizit is (amelybe még egy rövid együttes ülés is belefér majd az Európai Bizottság egészével). Magyarország jövőbeli uniós alkupozíciója szempontjából felbecsülhetetlen jelentőségű az elnökség sikerre vitele. A siker kulcsa pedig Brüsszelben van.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője