BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
energiaárak

Gázár - Ha a politika rátenyerel erre a területre ...

Ma a magyar lakosok a negyedik legmagasabb áron kapják a gázt Európában
2010.11.19., péntek 06:00

Ma a magyar lakosok a negyedik legmagasabb áron kapják a gázt Európában – mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, utalva a korábbi szocialista kormányok alatti drágulásra. Majd bejelentette az újabb gázáremelés részleteit. Talán ennyi is elég lenne annak érzékeltetésére, milyen ellentmondásos helyzetet produkálhat, ha a politika rátenyerel erre a területre.

Nem vitás, hogy a kormánynak szűk volt a mozgástere. Egyszerre kellett ugyanis megfelelnie az általa korábban gerjesztett lakossági elvárásoknak és a piaci folyamatok kényszerének. Persze hogy ezekből melyik mennyire volt indokolt, és hosszabb távon ki lesz a nyertese a mostani döntésnek, azt már igencsak nehéz kibogozni.

A lakosság naivabb része ugyan csalódásként élheti meg, hogy az áremelési moratórium a Fidesz alatt sem tart örökké, ám tény, hogy a kormány igyekezett differenciáltan növelni az árakat, megkímélve a kisebb fogyasztókat és a nagycsaládosokat. Az áremelés ellenére ráadásul igencsak rosszul járnak a gázszolgáltatók és a nagykereskedő, nem utolsósorban a rájuk is kivetett válságadó miatt. Így akár azt is mondhatnánk, hogy a kormány keményen képviselte a lakosság érdekeit a társaságokkal folytatott tárgyalások során.

A helyzet megítélése azonban messze nem ilyen egyértelmű. Meglehet, hogy a gázszolgáltatók korábban kényelmesen tudták érvényesíteni költségeiket, tavaly azonban már veszteségbe fordultak, így a jelenlegi keménykedés kissé megkésettnek tűnik. Kérdés, hogy az orosz gáz importárától független piaci árakat is tartalmazó jövőbeni formula értelmes megoldás-e. Az sem világos, hogy a januári áremelést az aktuális beszerzési feltételek változása vagy épp a korábbi politikai döntések következményeinek kezelése indokolja. Akárhogy is, a történetnek itt még valószínűleg nincs vége.

A jegyzethez kapcsolódó cikk itt olvasható!


 

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.