Monetáris járványzár a gyenge tagállamok köré
A németeknek emlékezniük kellene a széles körű szuverén csődök egyik korábbi hullámára, például arra, amely Latin-Amerikát sújtotta a hetvenes években. Az akkori tapasztalatok azt mutatták, kormányok akkor jelentenek államcsődöt, amikor annak veszteségei alacsonyabbak, mint az előnyei. A legújabb német kijelentések számos kritikus helyzetben lévő államot közelebb taszítottak ehhez a ponthoz.
A németek által javasolt mechanizmus az adósságátalakításra a csőd felé tolja az euróövezet gyengébb tagállamait. Az Angela Merkel kancellár által szorgalmazott terv – amely együtt járna a csőd idejére szóló, áthidaló finanszírozás megteremtésével – erősen csökkentené a fizetésmegtagadással járó közvetlen veszteségeket. Hosszabb távon azonban emelkednek azok a kamatkülönbségek, amelyeket a gyengébb országoknak tudomásul kell venniük.
A kötvénypiaci szereplők most elkezdték kiszámítani, mi maradna a hitelezőknek, ha valamely ország csődöt jelentene. A görög adósságállomány például – beleértve a Nemzetközi Valutaalap áthidaló hiteleit – valahol a GNP 150 százalékánál tetőzne 2014 környékén, amelynek nagy része külső tartozás. Ha egy ország maximum a GNP 80 százalékának megfelelő adósságot tud elviselni (ez egy durva, de ésszerűnek látszó becslés), akkor Görögország esetében 50 százalékos leírást kellene a hitelezőknek tudomásul venni. Mivel azonban a tartozásnak legalább a felét a „hivatalos” adósságok teszik ki (az IMF-nek mindig teljes értékben kell törleszteni), ezért a magánhitelezők követeléseiben érvényesítendő leírás elérheti a döbbenetes 90 százalékot is. És akkor egy szó sem esett még a görög bankok elkerülhetetlen feltőkésítéséről.
Írország esetében szintén elérheti a GNP 150 százalékát 2014 tájékán az áthidaló hiteleket is tartalmazó szuverén adósság, amely nagyrészt a külfölddel szemben áll fenn. A szuverén adósság törlesztésének megtagadása esetén itt még nagyobb banki mentőakcióra lenne szükség, mint Görögországban, ez azt jelenti, hogy az írekkel szembeni külföldi magánkövetelések gyakorlatilag értéktelenné válnának, ha a hivatalos követeléseknek valóban elsőbbségük van.
Az adott helyzetben arra mindenképpen számítani kell, hogy a görög adósságpapírok – a folyamatban lévő IMF-program ellenére – a jövőben csak nagyobb hozamok ellenében hozhatók forgalomba. Az írek esetében (ahol egyre bizonyosabb egy IMF-segély szükségessége) szintén valószínűtlennek látszik a hozamfelárak csökkenthetősége. Továbbgondolva: Portugália is csődjelöltnek tekinthető, ennek példájára pedig a spanyolokkal szembeni követelések birtoklása is értelmetlenné válik. Ha pedig Madridot komolyan fenyegetné a csőd, akkor a járvány – Németországot leszámítva – az egész euróövezetet veszélyeztethetné. Belgium adóssága szintén ijesztő, Olaszország esetében csak annyi a könnyebbség, hogy a tartozás nagyrészt belföldiekkel szemben áll fenn.
Mivel oly nagy számban fenyegetettek az euróövezeti államok, ezért feltételezhető, hogy Merkel nem értette meg tervének közvetlen következményeit. Az elképzelés szerint a fizetésképtelen államoknak még folyósítanának hivatalos támogatást, ez a kötvényeket jelenleg kézben tartó befektetőknek még kínálna védelmet. Egyidejűleg azonban 2013 utánra kimunkálnának egy új rendszert, amelynek keretében könnyebben át lehetne alakítani az adósságokat.
Az Európai Unió és az Európai Központi Bank már most is arra kényszerül, hogy fölöttébb bőkezű támogatásban részesítse a gyengébb tagállamokat, beleértve azok állampapírjainak felvásárlását. Ennél is drasztikusabb lépésekre lenne azonban szükség, ha meg akarják előzni, hogy kiszáradjon az európai kötvénypiac. Jean-Claude Trichet több alkalommal mondta, hogy az általa vezetett Európai Központi Bank a mostani beavatkozásaival nem törekedett bizonyos kötvénypiaci hozamszint meghatározására. Az EKB-nak tehát el kellene döntenie, mely államok tekintendők eredendően fizetőképesnek, ezeket pedig meg kellene védenie az őket fenyegető likviditásszűkével szemben olyan fokozott intervenciókkal, amelyek igenis megcéloznak hozamszinteket. Ennek a minimuma lenne, hogy az intézmény kövesse az Amerikában alkalmazott, 1000 milliárd dollárnyi éves eszközvásárlási programot, mégpedig annak súlypontját előre hozva. Az euró gyengülne, Trichet elvétené az inflációs célt, de a németeknél gazdasági boom lenne.
Ezen a ponton az európaiaknak ki kellene egészíteniük a monetáris „egészségügyi kordont”. Rendezett módon át kellene strukturálni az adósságot minden olyan tagállamban, ahol a tartozások terhei túl magasak ahhoz, hogy Merkel új rendjében hiteles módon át lehessen alakítani azokat.
Simon Johnson az IMF korábbi vezető közgazdásza, a MIT professzora,
Peter Boone a London School of Economics intézeti elnöke
Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.