Az európai országok költségvetését, jóléti politikáját vizsgáló szakirodalomban régóta visszaköszön néhány, lassan már közhelyszámba menő tézis. André Sapir brüsszeli profeszszor közkedvelt tipológiája szerint az angolszász és az északi országok jóléti modellje pénzügyi értelemben hosszabb távon is fenntartható, miközben klasszikus formájában a kontinentális nyugat-európai és különösen a mediterrán régi EU-tagországok állami újraelosztási gyakorlata alapvető reformra szorul. Másrészt, az északi és a kontinentális nyugat-európai országok jóléti modellje általában a jövedelmi egyenlőtlenségek viszonylag mérsékeltebb szintjével jár együtt, miközben az angolszász és a mediterrán országokra tipikusan a relatív szegénység magasabb foka jellemző.
Az egyes országok újraelosztási politikája ugyanakkor természetesen változik: a munkáspárti kormányzás időszakában Nagy-Britannia elmozdult az északi, illetve a kontinentális modell felé, Németország szociális-jóléti működésének gyakorlata viszont az elmúlt évtizedben közelebb került az angolszász típushoz. Ezzel együtt mind az elméleti következtetések, mind pedig a gyakorlati tapasztalatok megerősítik, hogy az északi modell pénzügyi és társadalmi értelemben (és hozzátehetjük, vélhetően a környezeti aspektust tekintve is) jó eséllyel hoszszabb távon fenntartható, a mediterrán EU-tagországok gyakorlata ugyanakkor valamennyi dimenzióban problematikus.
A világgazdasági válság európai elmélyülése és az abból történő kilábalás a korábbinál is élesebben mutatta-mutatja ezeket a jellemvonásokat.
Jóléti-újraelosztási gyakorlatukat tekintve a 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott EU-tagországok nem alkotnak sajátos külön modellt, de nem sorolhatók be egyöntetűen a négy vázolt típus egyikébe sem: míg például Észtország az angolszász gyakorlat extrém esetének tekinthető, addig Szlovénia az északi és a kontinentális modell jellemzőit ötvözi. Magyarország rendszerváltás utáni jóléti gyakorlata sokáig a kontinentális modellhez állt közel, azonban a kétezres évtized fiskális ámokfutása az északi jóléti ambíciók ellenére egyértelműen a fenntarthatatlan mediterrán típus felé lökte el az országot.
Természetesen nem az északi modell iránti vágyakozással van a baj: hiába szeretnénk azonban a svéd típusú oktatás áldásaiból részesedni, ha kulturális beidegződéseink, közintézményeink és egymás iránti bizalmi viszonyaink s mindebből adódóan adómorálunk sokkal inkább a görög jellemzőkre emlékeztetnek.
A válság egyértelművé tette: a rendszerváltás utáni magyar újraelosztási gyakorlat azon trendje, amely a humánterületek visszaszorulásának kárára az improduktív pénzbeni juttatásokat növelte, ismétlődő pénzügyi válsághelyzetekhez vezet. Mindez fokozottan igaz egy olyan országban, amelynek eladósodottsága és külső finanszírozási szükséglete tartósan magas, ebből adódóan sebezhetősége, a pénzpiacoknak történő kiszolgáltatottsága nemzetközi pénzügyi válságok idején elemi erővel jut érvényre.
Arról, hogy milyen típusú jóléti modellek nem működtethetők Magyarországon, már vannak tapasztalataink. Az északi típusú konstrukcióhoz egyelőre mind az állampolgárok adótudatossága, mind a közigazgatásban dolgozó apparátus egy részének morális feddhetetlensége és szakszerű munkavégzése hiányzik.
A klasszikus formájában alacsony adóterhelést jelentő, de egyidejűleg gyenge jóléti jogosítványokat biztosító angolszász modell pedig az erősen állampárti magyar lakosság preferenciáival nem kompatibilis: vélhető, hogy a kilencvenes évek elejétől Észtországban, illetve a kilencvenes évek végétől Szlovákiában alkalmazott gazdaság- és társadalompolitika nálunk átfogó társadalmi ellenállásba ütközne. Úgy tűnik, Magyarország legjobb esélye egy pénzügyileg racionalizált kontinentális modellben lehet – jóléti tekintetben számunkra ma a legjobb példákat Ausztria, Lengyelország, Németország vagy Szlovénia mutatja.
A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.