Nem tud jót lépni az EU a görög ügyben

Néhány hete még arra volt büszke az EU pénzügyi biztosa, hogy az uniós pénzügyi válságkezelés eszközeinek, intézményeinek és szabályainak megteremtésével a piaci bizalom is végképp helyreállítható. Nos, a kihordott módszerek a „normális” EU-tagok esetében valóban működhetnek, hiszen az ír és a portugál mentőövek eddig gond nélkül csatlakoztak rá a folyamatokra. A görögök azonban e tekintetben is kivételt képeznek: a görög helyzet folyton csak romlik, az ezzel szembesülő látszólagos uniós tehetetlenség pedig ismét kezdi aláásni az EU válságkezelési képessége iránti bizalmat.

A görög válság annyira mély, hogy a tényleges gyökerek voltaképpen a politikai alapon kierőltetett közös piaci tagságig (majd a felkészületlen euróátvétel elfogadásáig) nyúlnak vissza. Úgy tűnik, ezeknek is most kell megfizetni az árát, és a számla egyik tétele lehet a jelen válsággal szemben építkező uniós mechanizmusok hitelessége is.

A baj az, hogy a görögök ügyében az EU egyszerűen nem tud jót lépni. Elemi érdekek szólnak az ellen, hogy hagyják totálisan csődbe menni a görög nemzetgazdaságot. Nagy politikai károkat okozna az Európai Uniónak és az eurózónának, lévén mégiscsak tagtársról van szó, de még többet nyom a latban a pénzügyi következmény. A bankok görögországi „kitettsége” számítások szerint mintegy 50-60 milliárd eurós, ebből 10-12 milliárd német és a francia érdekeltség. És ez még csak a közvetlen hatás. Egyesek szerint a Lehman Brothers bedőlését követő dominódőlés kismiska ahhoz képest, amelyet egy görög államcsőd kiváltana.

Sokak szerint az adósságátütemezés sem jobb. Ha például megfelezik a tartozásokat, az még mindig 30 milliárdos veszteséget jelenthet a hitelezők körében. Ráadásul mindkét esetben kárba vész az Európai Központi Bank arányos kinnlevősége, ami végső soron a bank alaptőkéjét jegyző EU-tagországok büdzséjét terhelné. Sokakat aggaszt emellett, hogy mindez a tavalyi hitelnyújtási megállapodás felborítása is lenne, ami piaci bizalomvesztést válthat ki.

Egyesek komoly politikai kockázatot is látnak. Az átütemezéssel ugyanis nagyon legyengülne az EU nyomásgyakorlási képessége. Akadnak, akik úgy vélik, hogy mindezt már görög oldalon is látják, sőt, „odaát” van, aki szerint az sem tragédia, ha bedöntik az eurót is... Mindenesetre ez utóbbi lehetősége közvetve egy hajóba tereli Görögország és az eurózóna kilátásait, mikor is az övezet nem csupán követelő pozícióban van, de valahol fokozatosan függőségi helyzetbe is kerül a görög válság alakulásához képest.

Felmerült az újabb pénzügyi mentőcsomag lehetősége is. Nyilván nem véletlenül ezt is 60 milliárd euróra „árazták be” az erre spekulálók, de ez részint politikailag felvállalhatatlan a máris tetemes belpolitikai zúgolódásnak kitett hitelező kormányok számára, részint ez is felvet egy sor pénzügyi-gazdasági problémát (például aránytalanul megnőhet a görög gazdaságot eltartó „hivatalos” pénzek mennyisége).

Az elmúlt hetek azzal teltek, hogy uniós körökben mindezzel szembesülve keresték a használható megoldást, főként, hogy közben görög földön nagyon vontatottan halad még az aktuális házi feladat (privatizáció) is. Jól értesült tanácsi források szerint most abban gondolkodnak, hogy hivatalosan lemegy ugyan a hitelciklus – azaz formálisan nincs átütemezés –, a tartozásokat Athén visszafizeti, de a magánhitelezők kötelezettséget vállalnak arra, hogy az összeget azonnal – újabb hitelként – vissza is forgatják a görög gazdaságba. Előnye ennek, hogy így viszont mindvégig érvényben marad az a program, amely alapján a görög kormány nyomás alatt tartható. Ezt persze a görögök is látják, tehát nyilván nem lelkesednek érte. Az alku folyik, az idő fogy, a bizalom körkörösen csökken. A hajdani, „politikai alapú” görög tagság ára állandóan növekszik.