Európai Unió - Az indulatok hamarosan robbanni fognak

Delors szerint a közösségi hatáskör bővítésének realitása belátható időn belül csekély, ezért haladéktalanul a koordináció erősítésére kell ráerősíteni. Mindezt persze ma már mindenki tudja, csak éppen nem mindenki egyformán szereti, miközben sokakat a meglévő honi körülmények is szorongatnak. Mindenesetre előre látható, hogy a héten megkezdődő őszi-téli szezon Brüsszelben, az EU-intézmények holdudvarában és a tagállami térfélen egyaránt e dilemma valamilyen szintű kezelése jegyében telik majd.

Teendő akad éppen elég. Tagállami oldalon valamennyi euróövezeti fővárosban el kell fogadni a július 21-i csúcs határozatát (beleértve például az Európai Pénzügyi Stabilizációs Alap, az EFSF határkörének bővítését), no meg mindenütt teljessé kell tenni az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) 2013-as indításához szükségesszerződésmódosítás ratifikálását. Emellett persze mindenkinek kezelnie kell az aktuális gazdasági gondokat. A már bajba jutott három „perifériaországnak” azért, hogy kimásszon a bajból, de legalábbis biztosan megkapja a következő aktuális hitelcsomagot. A veszélyzónába került olaszoknak, spanyoloknak a mielőbbi kihátrálás a feladat, de újabban ismét kezdik hozzájuk sorolni az egy év után is végleges kormány nélkül sodródó belgákat. A gazdag északiaknak az egész eurómentéssel szemben ellenséges közvélemény megnyerése a dolguk. Eközben – a németekkel az élen – igyekeznek olyan rendszerbiztosítékokat létrehozni, amelyek szavatolják, hogy a válság jelen költségei a még odahaza eladható tűrésküszöb alatt kezelhetők legyenek, a jövőben pedig hasonlók egyre kisebb valószínűséggel keletkezzenek.

A legizgalmasabb persze a német Bundestag vitája lesz, ahol elég egy maroknyi képviselő dezertálása, hogy bukjon a júliusi csomag és vele nem kizárhatóan Merkel európolitikája (netán kancellársága) is. Külön kategória a brit politika, amelynek egyre inkább szembesülnie kell azzal, hogy ha nem az euró és az EU fellazítása felé fordulnak a folyamatok, akkor szükségképpen a minden korábbinál szorosabb integráció válhat az unión belül a meghatározóvá, ami ezzel fordítottan arányosan lesz egye kevésbé elfogadható a brit kormánynak. A korábbiaknál is világosabb választ kell találni arra a dilemmára, vajon a csendes „leválás”, a fokozatos visszahúzódás, az akadályok növelése, vagy éppen, hogy a látványos elhatárolódás, netán a kiválás meglebegtetése legyen-e a reakció.

Mindeközben az Európai Parlamentben végre el kellene fogadni a gazdasági kormányzást erősíteni hivatott, „hatos” jogszabálycsomagot. Az Európai Tanács elnökének meg az októberi csúcsra új javaslattal kell előállnia az eurócsoport jobb menedzsmentjéről, miközben a tanácsi munkacsoportok és szakminiszterek szintjén ki kellene teljesíteni a pénzpiaci szabályozást (teljes körben lefedve például a származékos tőzsdei ügyletek és befektetési alapok témakörét).

Megannyi húsba vágó, megosztó téma. Amelyhez a hangulat nem a legjobb. Még ha figyelmen kívül hagyjuk is a helyenként szintén nem kis megosztottságot okozó nem gazdasági témákat – mint amilyen a belső határőrizet megszüntetését és a külső határok közös ellenőrzését lehetővé tévő schengeni egyezmény átalakítása vagy a közös külpolitika menedzsmentje –, a 2013 után esedékes új hétéves költségvetés „felvezető vitái” kellően összeugraszthatják a kormányokat. Jóllehet, az érdemi döntés e tárgyban jó egy év múlva esedékes csak, a pozíciók meghatározása már most megkezdődik. Legkésőbb a 2012. évi közösségi költségvetés késő őszi elfogadásakor – amelyet minden tábor afféle tesztnek is tekint – az indulatok előreláthatóan robbanni fognak.
Egyszóval becsöngettek Brüsszelben is.