Orbán és a közgazdászok

„Jogász vagyok, nem közgazdász” – a Wikileaks által a napokban közzétett amerikai nagykövetségi jelentés szerint Orbán Viktor ezzel kerülte ki a választ 2009 nyarán egy fórumon a Fidesz konkrét gazdaságpolitikai elképzeléseit firtató kérdésekre. A miniszterelnök szavait az adott környezetben akár szellemes kitérésként is lehetne értelmezni a tervek idő előtti felfedése elől, ám a történetnek van egy jóval mélyebb olvasata is.

Ha a Fidesz ellenzékben hangoztatott gazdaságpolitikai kritikáit tekintjük, azok igencsak ellentmondásosak voltak: egyszerre bíráltak valóban súlyos hibákat és olyan ésszerű lépéseket, amelyeket most maga is napirendre vett. Kitűzött céljaival – nagyobb foglalkoztatás, a kis- és középvállalkozások megerősítése, gyorsabb növekedés és kisebb adósság – bárkinek könnyű volt azonosulni, az azok eléréséhez vezető út részletei azonban sokáig jótékony homályban maradtak. A politikai szempontok mellett ez valószínűleg annak is betudható volt, hogy a Fideszben és szakértői holdudvarában többféle gazdaságpolitikai irányzat létezett és létezik egyszerre. A 2010-es választások előtt úgy tűnt, hogy az egyensúlyi szempontokat és külső realitásokat jobban figyelembe vevő szárny helyett a „növekedéspárti iskola” szereplői kerekednek felül. Ugyanakkor többen azt remélték, hogy a győzelem után – különösen a kétharmados többség birtokában – a gazdasági problémák „kinövése” helyett azok érdemi kezelésére koncentrál majd az új kormány.

A valóság aztán szinte minden szakértőt csalódással töltött el. A pragmatikus, technokrata vonalat az első fél év nem ortodox megoldásai ábrándították ki, a növekedéspártiakat pedig az, hogy ez a politika gyorsan falakba ütközött. Volt ebben persze jókora része a külső feltételeknek, mindenekelőtt az adósságválságnak és a devizapiaci turbulenciáknak, számos kockázat azonban jó előre látható volt. Az immár minden oldalról elhangzó kritikák is leginkább abban egyeznek meg, hogy a kormányzat gazdaságpolitikája kiszámíthatatlan, tudatos koncepciók helyett pedig inkább ötletelés folyik. Noha néhány területen felfedezhető a stratégiai gondolkodás – ilyen például a bürokráciacsökkentés vagy a munkaerőpiac rugalmassá tétele –, a nagy ívű programok és a gyakorlati megvalósításuk közötti szakadék egyre szembetűnőbbé vált.

Mindebben nyilván az is komoly szerepet játszott, hogy a kormány megalakulása óta nem alakultak ki szakmai műhelyek a problémák őszinte megvitatására. Még a szocialista kormányok gazdaságpolitikáját keményen bíráló közgazdászok közül is többen arra panaszkodtak, hogy a tanácsaikra nem kíváncsi az új vezetés. Kívülről nehéz eldönteni, ki hat jobban a másikra, Orbán Viktor vagy minisztere, Matolcsy György, de tény, hogy kettejük között különleges kapcsolat van. A kormányfő eddig nem is nagyon figyelt más véleményekre, sőt, gyakran lekezelően nyilatkozott azokról. Pedig ahhoz még csak szakmabelinek sem kell lenni, hogy a baljós jelek – a negyedéves alapon leálló gazdaság és az ijesztően növekvő fiskális kiigazítási idény – feltűnjenek.

A miniszterelnök tegnapi találkozója közgazdászok egy csoportjával épp ezért fontos fejlemény. Még akkor is, ha a megbeszélés inkább önigazolásként szolgálhatott a kormány számára az őszszel tervezett intézkedésekhez, és nem mellőzte a politikai felhangokat sem (bizonyára több szakértő is kényelmetlenül érezhette magát például akkor, amikor az eseményt követően Matolcsy György közölte: a résztvevők egyetértettek abban, hogy a hiánycélt megszorítások nélkül kell elérni). Ha ugyanis ezek a konzultációk rendszeresekké és érdemiekké válnának, az sokat segítene abban, hogy javuljon a gazdaságpolitika döntéseinek megalapozottsága. Ehhez pedig még csak fel sem kellene adni az eredeti célkitűzéseket. Csak odafigyelni a közgazdászokra.