Csak Mikszáth hiányzik

Kár, hogy Mikszáth nem él már, élvezné a helyzetet – hangzott el nemegyszer a parlament sajtó számára fenntartott karzatán. Sokan idegenkednek attól, hogy megnézzék, hogyan dolgoznak a Kossuth téren, pedig érdekes követni az eseményeket. Sokat elmond egy országról, hogyan hozzák meg a törvényeit.

A délután öt óra körüli időpont kulcsfontosságú a parlament életében: ekkor ér véget a tévéközvetítés. Nem kell többet a kameráknak játszani, kötetlenebbé válik az ülés, személyesebb, viszont egész meglepő módon szakmaibb is lesz a vita egy csapásra. Előkerülnek azok a szakpolitikai felszólalások, amelyeknek napközben nem lehetne olyan könnyen és gyorsan elmondani az üzenetét, hogy fél percben beférjenek az esti híradókba. Aki valóban pörgő, de előremutató vitákat szeretne látni, figyeljen egy parlamenti közvetítést valamelyik kedd este, meg fog lepődni rajta.

Annál kaotikusabbak a hétfő esték. Ekkorra időzítik a szavazásokat, benne a korábbi ciklusokban is alkalmazott, de csúcsra csak 2010 után pörgetett elemmel: a zárószavazás előtti módosító indítványokkal. A javaslatoknak ezt a fajtáját eredetileg arra találták ki, hogy ha a törvénytervezet pár pontja ellentmond egymásnak, akkor kiküszöböljék a hibát – most már alapjaiban írnak át mindent ezzel a lehetőséggel élve, és oda nem tartozó törvényeket is módosítanak vele, néha a külső szemlélő számára teljesen ad hoc alapon. Az utolsó pillanatos módosítókat az ülés kezdete előtt egy órával kell legkésőbb benyújtani, és ezt a határidőt általában ki is használják, az ellenzéki képviselők és a sajtó nem nagy örömére. De megesik az is, hogy az ülésvezetés sem tudja követni a kormánypártok diktálta tempót. Nemrég például Lezsák Sándor alelnök figyelmeztette az LMP-s Vágó Gábort, hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásáról szóló törvény kapcsán ne beszéljen a dohánytermékek adójáról, hanem maradjon a módosítók témájánál, majd a pulpituson ülve megtudta, hogy saját párttársai a dohányadót valóban e törvény módosításai közé tették be.

Az így összerakott törvényeken gyakran meg is látszik, hogy nem túl átgondolt munka eredményei. Novemberben például a szerencsejáték szabályait szó szerint hetente írták át, de jellemző az is, hogy a Semjén Zsolt által kodifikációs remekműnek aposztrofált egyháztörvény elkészült. Hosszas előkészítő munka után, július 11-én este kilenc óra körül jutottak volna el a zárószavazásig, ám hatkor szünetet rendeltek el, amely két órán át tartott, és ezalatt gyakorlatilag teljesen átírták a törvényt. Ez sem volt elég, durva ellentmondások derültek ki, és fél tizenegykor újabb, immár csak félórás szünet következett, közben újabb totális átfogalmazással. Majd öt hónappal később visszavonták a törvényt.

A hasonló viták abban térnek el a többitől, hogy míg máskor pár tucatnyi képviselő lézeng a teremben, hétfőn a szavazások miatt szinte mindenkinek bent kell lenni. A legtöbben nehezen viselik a számukra érdektelen javaslatok vitáját, emiatt néha már a patkóban sem lehet érteni, miről van szó. A kötelező jelenlét azonban teret ad több képviselőnek is arra, hogy belekeverje a vitába saját kedvenc témáit, néha egész elképesztő logikai csavarokkal jutva el az eredeti javaslattól oda. Az MSZP-s kormányok teljesítményértékelése akármelyik vitában előjöhet, nemrég pedig a jobbikosok az önkormányzati törvényhez kapcsolódva szidták Izrael nemzetközi politikáját. Aztán vége a szavazásoknak, és a honatyák tömött sorokban vonulnak ki a hátramaradt viták előtt.

És addig vagyunk szerencsések, amíg ezt képesek vagyunk vicces dologként nézni. Pedig ez gyönyörű kórtünet. Csak reménykedhetünk, hogy 2012-ben képesek leszünk követni, mi történik – és talán azt is, hogy miért.

Sztojcsev Iván-->