Még éveken át zsugorodhat a piac

en azt várják, nem csökkennek már tovább a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak, az idén mégis nagyot estek. Meddig tarthat még az árcsökkenés?

– Nem hiszem, hogy az árcsökkenésnek hirtelen szakad vége, mert egyszer csak nem lehet már nyereséget elérni ezen az üzletágon, hiszen már most is ezen a határon vagyunk. A kérdés inkább az lesz, minek tekintik a biztosítók a gfb-piacot. Ha úgy néznek rá, ahogy a bankok az áruhitelre, amely önmagában mint árufinanszírozás nem termel feltétlenül nyereséget, de az így behozott ügyfeleknek el lehet adni folyószámlát, személyi kölcsönt, hitelkártyát, ami már megtérülővé teheti, akkor az is elképzelhető, hogy a biztosítók sem fogják bánni, ha a gfb önmagában nem termel nyereséget, de az ügyfélkörnek eladott más termékektől összességében mégiscsak profitábilis lesz az üzlet. Az árcsökkenés mindazonáltal lassulni fog. Egyrészt nagyobb arányban lesznek évközi kötések, és ezekkel, illetve a díjhirdetés liberalizációjával – ha erre is sor kerül – már nem lesz ekkora nyomás a gfb-díjakon. Másrészt azért, mert bár százalékosan még nagynak tűnik az árcsökkenés, összegszerűen már nem olyan jelentős. Néhány száz forint nyereségért sokan már akkor sem vállalják a váltást, ha az alkusz elvégzi helyettük az adminisztrációs teendőket. Emellett a MÁV ÁBE esete is elgondolkoztatta már az autósokat, hogy az olcsóság nem kifizetődő, ha a biztosító nem elég tőkeerős, és végül nem áll helyt a szerződő helyett. Ilyenkor ugyanis a szerződőnek kell a felelősségi kárt állnia, és itt nagyon nagy összegekről lehet szó.

– A kormányszóvivő nemrég azt mondta: a baleseti adónak is köszönhető az árcsökkenés. Erről mi a véleménye?

– Senki sem azért csökkentette az árait, mert tudta, hogy lesz még a biztosításon 30 százaléknyi adó. Egymással versenyzünk és nem a baleseti adóval, ez csak egy átmeneti tétel, a biztosítónak csak többletterhet jelent, hogy be kell szedni, le kell könyvelni, és be kell fizetnie az államnak.

– Milyen kiadásokkal jár mindez?

– Remélem, nem túl naggyal. A mi rendszerünk esetében tízmilliós nagyságrendű tételről lehet szó. Ha ez stabil szabályozássá válik, és nem módosítják minden évben, pláne nem az utolsó pillanatban, akkor mostantól kezdve folyamatosan lehet majd működtetni.

– Sok szó esik mostanában a kormány másik intézkedéséről, a kedvezményes végtörlesztésről is. A biztosítók közül sokan tartottak attól, hogy az életbiztosításokból is vesznek ki majd pénzt az emberek, hogy rendezzék a hiteleiket. Valóban így van?

– Valóban vesznek ki pénzt az életbiztosításokból, bár nem feltétlenül csak a végtörlesztések miatt, hanem a válság általános hatásának következményeként is. A svájci frank és az euró erősödése megnövelte a törlesztőrészleteket, és amikor választania kell az ügyfélnek, hogy a megtakarításához nyúljon, vagy elvigyék a fedelet a feje fölül, akkor nyilván az előbbi mellett dönt. Emellett a munkanélküliség is viszonylag magas, most is több százan veszítik el az állásukat, és ilyenkor a megtakarításaikhoz kell nyúlniuk. Az életbiztosítások visszavásárlása mellett az önkéntes pénztáraknál is megugrott a tízéves szolgáltatási idő utáni hozamfelvétel. Igaz, ebben a magánnyugdíjpénztárak államosításának is lehetett szerepe, hiszen az ezzel kapcsolatos bizonytalanság az emberek fejében az önkéntes pénztárakra is átsugárzott.

– Mikor jöhet fordulat a biztosítási piacon?

– Ez a gazdaság állapotától függ. A nem élet piacon egy darabig a díjak még lefelé mennek, ez már több mint négy éve így van. A gfb-piac mérete még régebb óta csökken, a cascónál is áresés van, a válság miatt a vállalatok is szűkítették a biztosításokra köthető forrásokat, alkudtak a díjakból. Emellett a lakásbiztosításoknál is jelentkezik az árverseny hatása, több lakás és lakásbiztosítás viszont nem lett, tehát ez a piac felülről korlátos. A következő két-három évben inkább a stagnálás lesz jellemző, és nemcsak a magyar gazdaságban, de a fejlett világ egészében is arra kell berendezkedni, hogy huzamosabb ideig alacsony növekedés várható. A nem élet piacon ezért a következő években még csökkenést várok. Ha viszont a gazdasági növekedés elindul felfelé, megkezdődnek a lakásépítések, vásárolni kezdik az új autókat, lesznek beruházások, akkor elkezdhet növekedni a vagyonbiztosítási piac.

– Mi a helyzet az élet ággal?

– Ez is gazdaságfüggő abban az értelemben, hogy hiába lenne meg az igény a társadalomban az öngondoskodásra, ha nincs meg a képesség, ha nem tudnak a szélesebb rétegek megtakarítani. Ha a munkanélküliség nő, a reálbérek csökkennek, a hiteltörlesztő részletek elszívják a megtakarítások elől a pénzt, nem könnyű életbiztosításokat eladni. Összességében az idei évben a folyamatos díjú szerződéseknél nyolc-tíz milliárd forintos díjbevétel-növekedés várható, de ez csak a kisebb, fiatalabb biztosítóknál látszik, ahol nincsenek még tömeges mértékben lejáró biztosítások. A nagy és érettebb portfólióval rendelkező biztosítóknál még mindig díjbevétel-csökkenés van.

– Lassan egy éve hallani arról, hogy a pénzügyi piac szereplői tárgyalnak a kormánynál az öngondoskodás szektorsemleges támogatásáról. Konkrét fejlemény azonban nincs. Mi lehet ennek

az oka?

– Az öngondoskodás támogatása megjelenhet egyrészt a kommunikációban, másrészt valamiféle adókedvezményben. Ezzel ösztönzi az állam az állampolgárait arra, hogy hoszszabb távon megtakarítsanak. Amikor viszont egy kormányzat a fogyasztást akarja növelni, nem biztos, hogy a megtakarításokat fogja támogatni. Másrészt ahhoz, hogy a megtakarításokat támogatni lehessen, adóbevételt kellene feladni, bár léteznek olyan technikák is, amelyekkel el lehet érni, hogy ez ne most terhelje a büdzsét: például, ha csak a lejáratkor adnának adókedvezményt a megtakarítónak. A harmadik kérdés kommunikációs jellegű: az elmúlt másfél évben a gondoskodó állam képe nálunk nagyon megerősödött. Az öngondoskodás témája így retorikailag ütközne azzal a mondanivalóval, hogy az állam mindent megold, gondoskodik az emberekről.

– Vannak, akik nem bíznak ebben, 100 ezer magánnyugdíjpénztár-tag maradt,

a kasszák viszont panaszkodnak, hogy a jogszabályokban szereplő költségszint mellett nem tudnak fennmaradni. Önöknél mi a helyzet?

– A magánnyugdíjpénztár bizonyos értelemben véve volumenüzlet: nagyszámú tag és nagy vagyon mellett lehet kis költségekkel működtetni. A működési alapba elvonható bevételeket most olyan szinten korlátozták, amely lehetetlenné teszi, hogy a magánnyugdíjpénztárak önmagukban, ilyen szétaprózott állapotban működhessenek. Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel költségcsökkentéseket lehetne végrehajtani, ad absurdum akár úgy is, hogy több pénztár közös adminisztrációt hoz létre. Ha ki lehet hozni a költségeket a bevételből annyira, hogy fenntartható maradjon a magánnyugdíjpénztár mint intézmény, az már nagyon komoly siker lenne. A számok viszont egyelőre nem azt mutatják, hogy ez nyereségesen működtethető üzletág lesz, de tartozunk annyival a maradó ügyfeleinknek, hogy megtegyünk mindent azért, hogy a pénztárat működtetni tudjuk.

– Tárgyalnak már a közösködésről más pénztárakkal?

– Folyik az ötletelés: a gondok közösek, mindenkit ugyanaz a cipő szorít. Az a baj, hogy ha ez az üzletág évi 100 millió forintos veszteséget termel, egy idő után a tulajdonos megkérdezi, hogy miért műveljük. Ha viszont nem lesz olyan pénztár az országban, amely működni tud, mert olyan szinten bekorlátozták a működésre fordítható kereteket, akkor hiába választották az emberek, hogy magánnyugdíjpénztár-

tagok maradnak, nem lesz hová menniük.

– Mit gondol arról, hogy az egészségbiztosítások is az adómentesen adható munkáltatói juttatások közé kerültek?

– Szeretném azt gondolni, ez annak a jele, hogy a magánbiztosítókat mégis partnernek tekintik az egészségügyben, és elfogadják végre, hogy van egy olyan réteg az országban, amely szeretne magasabb szintű egészségügyi szolgáltatásokat, ezeket azonban zsebből nem képes megfinanszírozni. Rajtuk segíthetnének a biztosítók. A teljesen piaci alapon működő egészségbiztosítás kérdése azonban nem ilyen egyszerű: abban a háromszögben ugyanis, amelyet a beteg, az egészségügyi intézmény és a biztosító alkot, a biztosító alapvetően hátrányban van. A betegnek is az az érdeke, hogy minél drágább és jobb szolgáltatást kapjon, és az orvosnak sem érdeke az olcsóbbat nyújtani, és mindennek tetejében még információs aszimmetria is fennáll: a beteg és a kórház sokkal többet tud az esetről, mint a biztosító. Ezt csak úgy lehet működtetni, ha a biztosító hatalmas kontrollrendszereket épít fel, én viszont nem biztos, hogy szeretnék odáig eljutni, hogy egy igazgatósági tanácsülésen azon vitatkozzak, finanszírozhatjuk-e egy gyerek életmentő műtétjét, ha az túl van a kereten.

Zatykó Péter (45)

Kétszer is dolgozott az Aegonnál. 1993 és 1999 között az akkori ÁB-Aegonnál töltött be különböző pozíciókat, 1997-től a társaság vállalati ügyfélköréért felelős vezérigazgató-helyettese volt, és ő vezette az Aegon Nyugdíjpénztár Szervező és Szolgáltató Rt.-t is. 1999–2005 között a Citibanknál a kis- és középvállalatokra összpontosító üzletágának, majd a lakossági üzletágnak volt az értékesítési vezetője, 2005 augusztusától pedig a Budapest Bank lakossági üzletágát irányította vezérigazgató-helyettesként. Az Aegonhoz 2006-ban tér vissza vezérigazgatóként. Az ő felügyelete alá tartoznak az alapkezelő kivételével a cégcsoporthoz tartozó magyarországi leányvállalatok is.