Nemzeti holtágak

A polgári törvénykönyv (Ptk.) 172. §-a évtizedek óta a kizárólagos állami tulajdon tárgyai között említi – egyebek között – a folyóvizeket és „természetes tavakat”, azok medrét, valamint az elhagyott folyómedreket és a folyókból újonnan kiemelkedő szigeteket. A joghallgatóknak most búcsúzniuk kell az egyik legkönnyebb magánjogi vizsgakérdéstől, a forgalomképtelen javak listájának felmondásától. A nemzeti vagyonról szóló, az elkövetkező hetekben megszavazásra kerülő javaslat (T/5161. számon regisztrálta az Országgyűlés Hivatala), ugyanis a Ptk. tömör meghatározását egy pedáns „telekkönyvi kataszter” törvénybe foglalásával tervezi fölváltani. A törvényjavaslat oldalakon át folyók és csatornák nevét sorolja, nem hallgatva el, hogy a Mosoni-Duna Kismacska szigeti mellékága 0,1 kilométer hosszú, szemben például a Lónyay-főcsatorna felsőszabolcsi jobb partjával, amelynek hosszát a törvényhozó 42,738 kilométerben állapította meg.

A jogtörténet – meglehet könnyelmű – professzorai a tények törvényben történő aprólékos rögzítését nemcsak feleslegesnek, de hibás elgondolásnak tartották volna, föltéve, hogy ilyesmi egyáltalán az eszükbe jut. A jogszabályok ugyanis nem keverendők össze az ingatlan-nyilvántartás tulajdoni lapjaival, rendeltetésük az élet ismétlődő helyzeteire irányt mutató normatív szabályok megállapítása lenne. A jogalkotás funkciójának félreértésére utal, ha a parlament a képviselők kétharmados többségével kívánja „eldönteni”, hogy „az Országház” (vagyis annak épülete), csakúgy, mint a „hernádszurdoki fixgát” az állam kizárólagos tulajdonába tartozik.

Ennél is súlyosabb problémákat vet fel, hogy a jövőben az állam vállalkozói vagyonát (legalábbis annak tekintélyes részét) szintén a sarkalatos törvény határozza meg. Az üzleti élet ésszerűen rugalmas döntéshozatali eljárást tételez fel. Az ebből fakadó elvárással viszont összeegyeztethetetlen, hogy a képviselői szavazatok minősített támogatására legyen szükség ahhoz, hogy utóbb a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.-ben vagy például az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft.-ben a 100 százalékos állami tulajdoni hányadot módosító tulajdonosi határozat születhessen.

A jogtechnikai ügyetlenségek azonban – úgy vélem – szemléleti tévedésre vezethetők vissza. A parlamenti többség indokolatlanul felértékeli a piaci folyamatokban a jellemzően közhatalmi feladatok betöltésére hivatott állam szerepét, és egyben szélsőségesen bizalmatlan az embereket és vállalkozásaikat a rendszerváltozás óta újra megillető szerződési szabadsággal, magántulajdonosi autonómiával szemben. Csak ezzel magyarázható, hogy a szintén ebben a hónapban módosításra kerülő gazdasági társasági törvény (lásd a T/4922. számú javaslatot) a korlátolt felelősségű társaságok működését sosem tapasztalt módon megnehezíteni tervezi. Ha egy kft. tagja ezentúl úgy dönt, hogy üzletrészét egy másik tagra ruházza át, a mindennaposnak mondható tranzakció sikeréhez arra lesz szükség, hogy a tagváltozással érintett társaság a „saját”, vagyis a tulajdonváltozás ügyében jellemzően érdektelen hitelezőinek előzetesen, megfelelő biztosítékot nyújtson. Az, ami jelenleg egy-két nap alatt gond nélkül megvalósítható, az elkövetkező években több hónapos értelmetlen procedúrát ró az üzleti tevékenységet folytatókra. A törvényjavaslat – amint ilyen esetben szokásos – a „visszaélések elleni küzdelmet” jelöli meg jogalkotói célként. Azt tapasztaljuk azonban, hogy egyelőre a mégoly kitartó kormányzati erőfeszítések sem képesek javítani Magyarország megítélésén, a befektetői bizalom ugyanis nem nő a tulajdonosok döntési szabadságának korlátozásával egyenes arányban, ahhoz inkább a jogbiztonság erősítésére volna szükség.