Jutalmazott öngondoskodás

 Ennek az eredménye az lett, hogy jelenleg a becslések szerint a termőterületek mindössze 30–40 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítással, a többi gazda adott évi megélhetése pedig attól függ, elég kegyes lesz-e hozzá az időjárás. A Nemzeti agrár-kárenyhítési rendszer öt évvel ezelőtti létrehozása is csupán szépségtapaszt jelentett a problémára, az alapba ugyanis olyan kevés pénz került, amely a bekövetkezett károknak csak az elenyésző hányadát, sokszor alig a tizedét tudta megtéríteni.

Minden olyan állami kezdeményezés örvendetes hát, amely ezt a problémát kezelni tudja, köztük a kétpilléres kárenyhítési rendszer is, amely öngondoskodásra buzdít. Az idei évtől ugyanis az állami kárenyhítési alapból már csak feleakkora kárenyhítésre jogosult, aki nem köt biztosítást, aki viszont megteszi ezt, ismét állami támogatást vehet igénybe. Közpénzből így idén összesen 7 milliárd forint fordítható agrár-kárenyhítésre, ebből 3 milliárd a biztosítási díjak támogatásán keresztül. Ez azért is jó ötlet, hiszen a biztosítók az állami alappal ellentétben akkor is képesek kártérítést fizetni, ha a károk összege meghaladja a befizetett díjakét, és talán a visszaéléseket is jobban ki tudják szűrni.

Ráadásul a biztosítók nem is árazzák túl a termékeiket, az agrárbiztosításokon alig van nyereség, sőt rosszabb években, mint például 2010, súlyos veszteség keletkezik rajtuk. A gazdák többsége viszont a nyomott árakat sem tudta eddig megfizetni, így igazán fontos lenne azok alacsony szinten tartása. Amilyen jó ötlet tehát a kormány részéről a kétpilléres kárenyhítési rendszer bevezetése, olyan rossz lehet, ha adóval terheli meg az agrárbiztosításokat.