Danske Bank: Magyarországon nagy szükség lenne reformokra

Semmi kétség afelől, hogy az eurózóna növekedési kilátásai az elmúlt hónapokban erőteljesen leromlottak. Ez pedig nyilvánvaló hatást kezd gyakorolni az európai, közel-keleti és afrikai feltörekvő országok gazdaságára is. Magyarország és Csehország már recesszióban van, és az év hátralévő részére vonatkozóan sem különösen jók a kilátásaik. De még Lengyelországban is, ahol sokáig robusztus volt a növekedés, egyre erősödik a lassulás miatti aggodalom. Ugyanez a helyzet Törökországban, ahol a bővülés üteme ugyancsak jelentősen lassult.

A visszaesés ellenére a régió devizái kivétel nélkül jól teljesítettek. Ez éppen az ellenkezője annak, ami 2008–2009-ben történt, amikor a devizák a válság mélyülésével különlegesen erős nyomás alá kerültek. Bár a központi bankok számára mindez némi megkönnyebbülést is jelenthet, véleményünk szerint azonban éppenséggel aggódniuk kellene. A devizák ugyanis olyan körülmények között erősödnek – és szigorodnak ennek következtében a monetáris politikai feltételek –, amikor a gazdasági növekedés lassul. A devizák erősödése mind a növekedést, mind az inflációt tovább fékezi.

Az infláció csökkenését és a gyengébb növekedést mutató kilátások miatt a piacok már beárazták, hogy a következő 12 hónapban régiószerte monetáris lazításra kerül sor. A jegybankok azonban ezidáig óvakodtak attól, hogy a szituáció romlására agresszív választ adjanak. Fundamentálisan nyilvánvaló, hogy szükség van monetáris lazításra, de meglehet, hogy még messze vagyunk attól, hogy valódi, erőteljes jegybanki lépéseket lássunk.

Akadnak jegybankok – a lengyel és a török például –, amelyek anélkül mozdulhatnak el a lazítás irányába, hogy modus operandijukon változtatni kellene. A román és a magyar monetáris politika irányítói számára azonban a devizaadósság magas szintje elég erős visszatartó erő: egy agresszív kamatvágás nyomán ugyanis a forint és a líra is komoly eladói nyomás alá kerülne.

A Magyar Nemzeti Bank előtt álló kihívások különböznek a régiós jegybankok problémáitól. Először is: a jegybanki inflációs prognózis évek óta meghaladja a 3 százalékos inflációs célt, és a várakozások továbbra is magasak. Másodszor: a magyar gazdaságban nem csupán a kereslet hiányzik, de ugyanolyan súlyos gondot jelent a strukturális gyengeség is, aminek következtében az inflációt annak ellenére nem lehetett mérsékelni, hogy az elmúlt hat évben lényegében nem volt gazdasági növekedés. Nagy szükség lenne tehát reformokra, mindenekelőtt a befektetői környezet javítása érdekében. Ez erősítené a strukturális növekedést, és javítaná a növekedés-infláció „mixet” is. A forint erősödése miatt az inflációs nyomás csökken, így a gyenge belső keresletet is figyelembe véve tér nyílhat a monetáris lazítás előtt.

Megint más a cseh jegybank helyzete, amelyet „intézményesen” korlátoz a tény, hogy Csehországban az irányadó ráta eleve zéró közelében van. A prágai döntéshozóknak ennek megfelelően hamarosan el kell gondolkodniuk azon, hogy a mennyiségi lazítás milyen formáit kezdjék alkalmazni. A cseh jegybank ezidáig vonakodott lépéseket tenni ebben az irányban – annak ellenére, hogy Csehországban egyre nagyobb szükség lenne a monetáris politikai feltételek lazítására.

Mindent egybevetve úgy gondoljuk, hogy a régió jegybankjai a közeli jövőben még nem szánják rá magukat a monetáris lazításra, és valószínűleg megpróbálják a régiós devizákat az erősödő pályán tartani. A gyorsan romló makrogazdasági helyzet azonban előbb vagy utóbb kikényszeríti a cselekvést. Amikor pedig a jegybankok elszánják magukat, feltehetően a térség devizáinak jelenlegi erősödő trendje is megfordul. Ez az idő azonban egyelőre nem érkezett el.