Last minute akció a süllyedő hajóra?

Nem szabad alábecsülni az euró középtávú politikai stabilizáló szerepét – hívta fel a figyelmet nemrég Olli Rehn. Ha a bevezetés halogatását a konvergenciapályáról való kisiklásnak és a strukturális reformok akadályának tekintik, az alááshatja a piaci bizalmat és árthat a gazdaságnak – vélekedett az Európai Bizottság alelnöke, egyben gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztos.

Noha a 2000-es években valóban fontos tényező volt, hogy egy ország mikor lépne be az euróövezetbe, a világgazdasági válság kirobbanása után – az euróövezeti adósságválság kibontakozásával pedig még inkább – a csatlakozási céldátum kérdése háttérbe szorult. A befektetők figyelnek a konvergenciaprogram végrehajtására, a strukturális reformintézkedésekre, de ezt nem kötik össze a belépési céldátummal. Ugyanakkor fontos, hogy egy kormányzat konzekvens legyen a belépési szándékot – „gyors”, vagy „lassú” csatlakozás – illetően.

Öt-tíz évvel ezelőtt még fontosnak tűnt a belépési dátum, a viszonylag gyors csatlakozás, és a piaci szereplők kiemelt figyelemmel követték, hogy egy ország mikor lépne be az euró erős várába, de érthető módon az euró omladozó várát nézve ez már nem olyan fontos.

Egyrészt nehéz politikai stabilizáló szerepről beszélni, amikor az eurószkeptikus pártok támogatottsága minden korábbinál magasabb, a választók sorra küldik el a hatalmon lévő (súlyos megszorításokat végrehajtó) pártokat, és a szélsőségek megerősödése már veszélyessé vált. A finn Rehn bizonyára elfelejtette a tavalyi aggodalmakat, amelyeket az eurómentést elutasító Igazi Finnek választási eredményei keltettek. Az idei görög választásokon csak egy hajszálon múlt, hogy nem győztek a kemény megszorításokat, a drasztikus kiigazításokat ellenző pártok. Ha másképp alakul, akkor Athénben már valószínűleg nem lehetne euróval fizetni, és a hellének hanyatlása után a befektetők szinte teljesen elfordultak volna a periférikus euróövezeti országoktól. Most a német alkotmánybíróság is a figyelem középpontjába került, ugyanis egy tollvonással keresztülhúzhatja az ESM-mentőalapot (és a fiskális paktumot). Több gyenge pontja is van tehát az euróövezetnek: ha egyetlen tag „elbukik”, az akár visszafordíthatatlan folyamatokat is elindíthat.

Másrészt szélsőséges esetben az euró bevezetése még árthat is a gazdaságnak: az euróövezet szétesésének fokozódó kockázata beárazódik a „kemény magon” kívüli államkötvények hozamszintjeibe. Az euróövezet mentésének költsége (EFSF-, ESM-befizetések) megemeli az egyes országok költségvetési kiadásait, ami a gyenge növekedési kilátásokkal és a nagyobb adóssággal, illetve hiánnyal küzdő országokra még nagyobb terhet ró. A hitelfelvételi költségek esetleges drágulása, a mentési hozzájárulások, valamint a szoros fiskális korlát – gyors deficitcsökkentés – egyszerre olyan terheket jelenthetnek, melyek nem biztos, hogy kompenzálják a tagság előnyeit.

Így nem lehet bátran kijelenteni, hogy a csatlakozás egyértelműen előnyös lenne-e egy ország számára, hiszen azt sem tudjuk, milyen mély integráció lesz egy-két év múlva az országok között, ahogyan azt sem, hogy néhány év múlva lehet-e még euróval fizetni. A közös deviza bevezetésének halogatása mindezek alapján egyáltalán nem árt a gazdaságnak, ha az ország kormánya fegyelmezett fiskális és monetáris politikát folytat. Csehország például külső nyomás nélkül is képes fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatni, és a cseh jegybank monetáris politikája jelenleg alkalmazkodóbb, mint az EKB-é.

„Az euró bevezetésére vonatkozó kötelezettségvállalás érvényben marad és nem tehető semmissé” – hangsúlyozta Olli Rehn. Az euróövezet épp átalakul, jelenleg a költségvetési unió tervét dolgozzák ki, és a hírek szerint Németország új alapszerződést akar. A tagállamok pedig nem úgy egyeztek bele az euró bevezetésébe, hogy a monetáris unió egészen másként működik a későbbiekben. Ahogy John Maynard Keynes mondta: „Amikor a tények változnak, megváltoztatom a véleményem.” A tények pedig megváltoztak Maastricht óta. Rehn egy interjúban hangsúlyozta: az év végére elkészül a valódi gazdasági unió létrehozásának részletes ütemterve. Mivel azonban Brüsszel már évek óta nem tud választ adni az adósságválságra, túlzott bizakodásra most sem lehet okunk.

Legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének lesz annyi ereje és hitelessége, hogy megfékezze a válság mélyülését és egyben tartsa az euróövezetet. Ha mindez sikerült, az eu­ró­öve­zet gazdasága stabilizálódik, a jelenlegi divergencia helyett újra konvergencia alakul ki a tagországok gazdaságai között, akkor majd visszatérhetünk a csatlakozás kérdéséhez. Addig azonban nem feledkezhetünk meg Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász szavairól, aki még a közös pénz bevezetése előtt figyelmeztetett: az euró nem fogja túlélni az első nagy válságot.

Az euróövezet döntéshozói a török kártyát játsszák a piacokkal már több mint két éve. Kizárólag erős piaci nyomásra teszik meg a minimálisan szükséges intézkedéseket, mivel súlyos ellentét feszül mind költségvetési, mind monetáris politikai fronton az egyes országok döntéshozói között. Csak nehogy akkor kapjanak észbe, amikor a dominóeffektusra fogadók már ünnepelnek.