Hosszú távú gázmizéria

Magyarország regionális gázközponttá szeretne válni, legalábbis az elmúlt két év kormányzati szándékai mind efelé mutatnak. Amellett, hogy szinte minden meghatározó földgázvezeték projektben részt kívánunk venni (Nabucco, Déli Áramlat, AGRI, Észak-Dél Interkonnektor), gőzerővel dolgoznak a szakpolitikai döntéshozók egy mesterségesen életre keltendő földgáztőzsdén, melynek 2013. január 1-i indulását nemrégiben egy konferencián jelentették be, ahol részt vett a magyar földgázpiac színe-java.

Figyelembe véve, hogy egy ilyesforma – valódi – egyeztetési kezdeményezés merőben idegen a jelenlegi kormányzat attitűdjétől, a dicséretek mellett kritikák is megfogalmazódtak a szakma részéről. Többek közt azt rótták fel a törvényhozónak, hogy egy már eldöntött kezdeményezést – a Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiac Zrt. (CEEGEX) januári elindulását – szeretnék legitimálni egy ilyen érdekaggregációs folyamat köntösébe bújtatva, ugyanis az iparág több szereplője is a nyugdíjvagyon államosításához hasonlónak tartja az eddig – a Földgázszállító Zrt. (FGSZ) által – piaci alapon szervezett Napi Földgáz- és Kapacitáskereskedelmi Piac (NFKP) törvényi erejű rászorítását a piac CEEGEX-szel való megosztására. Az állami védőernyő alá vonástól tartókat talán meggyőzheti a CEEGEX-hez hasonlóan MVM-MAVIR ernyő alatt működő HUPX napi áramkapacitás-kereskedelmi platform sikere, melyet szeptemberben egy cseh-magyar-szlovák integrált áramtőzsde létrehozása koronázott meg, rácáfolva a kezdeti kritikákra, melyek a magyar áramtőzsdét már indulásakor temették.

Ám van két lényegi különbség a gáz- és áramtőzsde között: míg a hazai árampiac likviditásbőségben „szenved” mind belső termelés, mind áramimport tekintetében, ráadásul ugyanaz a rendszerirányító (MAVIR) működteti, amelyik a napi kereskedést is (a HUPX MAVIR ernyő alatt), addig a földgázpiacon ez koránt sincs így. A jelenleg főként orosz, kisebb részben nyugat-európai földgázimportra szoruló piac messze nem olyan rugalmas, mint az árampiac, emellett a rendszerirányító ebben az esetben független piaci szereplő (FGSZ), bár egyben a Mol-csoport tagja is, melynek a legújabb holding struktúrája – figyelembe véve a Szurgutnyeftyegaz kivásárlásával szerzett állami tulajdonrész jövőbeli sorsát – pikáns adalék lehet eme mixtúrához.

A fizikai likviditás egyoldalúságának sötét foltjánál talán csak a földgáz árazását övező homály nagyobb a hazai energetika térképén, melyet nagyrészt a Gazprommal kötött – 2015-ben lejáró – hosszú távú szállítási szerződés határoz meg. Mivel jelenleg még az sem tisztázott, ki fog az oroszokkal tárgyalni, az állam vagy az E.On, ezért minden egyes földgázpiacot érintő intézkedés légüres térbe hullik. Ugyanis a piacot most leginkább az érdekli, honnan, hogyan és mennyiért szállítják a földgázt Magyarországra, és csak utána következnek olyan kérdések, hogy ennek mekkora része lesz olajár indexált, vagy SPOT alapú, illetve milyen időintervallumra kössön le kapacitást a kereskedő.

Márpedig az E.On Földgáz Trade Zrt. lehetséges állami kivásárlása továbbra is a legnagyobb kérdőjel, még ha olykor felkiáltójellé is próbálják egyenesíteni magas rangú Gazprom képviselők látogatásai a legmagasabb politikai szinteken. Bár e meetingek hivatalosan rendre a Déli Áramlatról szólnak, bizonyára a Gazprom oldalát is fúrja a kíváncsiság, vajon kivel kell majd szerződést kötnie 2015 után, ha Magyarországra szeretne földgázt szállítani, nem is beszélve az immáron állami elővásárlási jog alá kerülő gáztárolók sorsáról. Ebben a korántsem irigylésre méltó helyzetben lényegében mind a szakpolitikai döntéshozó, mind a regulátor és az ipar is a maga módján próbálja kimatekozni, hogyan tervezzen a következő pár évre. A válasz már bizonyára készen hever egy íróasztalon, csak postázni kellene a megfelelő helyekre.