Németország miatt omolhat össze a magyar áramellátás
Akik áramszünetektől tartanak a következő években, talán helyesebben teszik, ha nem a magyar erőműpark állapotában keresik a probléma gyökerét, hanem sokkal inkább az európai energiapiaci környezetet és a vezetékhálózatot veszik szemügyre. 2012 szeptemberében a magyar áramfogyasztás importaránya elérte a 27 százalékot, mely hasonló mértékű a nyolcvanas évek végi – akkor még döntő részt szovjet – áramimporthoz. Míg akkoriban ennek túlnyomórészt strukturális okai voltak, manapság leginkább piaci alapja van: a régióban jellemző alacsony áramár.
Ennek oka egyrészt az aránylag alacsony kereslet és az ehhez társuló túltermelés, melynek fundamentuma a válságból adódó fogyasztáscsökkenésben kereshető. Másrészt a regionális árampiac magas fokú fizikai likviditással rendelkezik, rendkívül jól összekötött, aránylag jól harmonizált, melyek egy lényegesen erősebb versenyhelyzetet teremtenek, mint például a hozzá képest csak gyerekcipőben járó földgázpiacon. Harmadrészt pedig jelenleg Európában a világon a legdrágább a földgáz az ázsiai cseppfolyósított-földgázpiac után – talán ez az egyik legfontosabb tényező.
Ugyanis ha piaci alapon gondolkodunk, akkor dőreség lenne elvárni egy gázmotoros csúcsidőszaki erőműtől, hogy tartsa „melegen” a turbinákat, és ha szükség van az általa termelt áramra, pörgesse fel azokat. Ugyanis a jelenlegi orosz földgázárak mellett ezt nettó veszteséggel tudná csak megtenni. Persze lehet hivatkozni a piacra és annak kegyetlen valóságára, ám a mai földgázpiac rendezetlenségének egyik folyománya a magyar gázmotoros erőművek utóbbi években tapasztalható ellehetetlenülése, mely kihatással van az áramimportunkra is.
Jelenleg a magyar erőműpark áramtermelő kapacitása kényelmesen el tudja látni az ország áramszükségletét, még a legnagyobb fogyasztási időszakokban is, amennyiben szükség van rá. Az más kérdés, hogy ez a kapacitásszám csökkenni fog, ahogyan a kihasználatlanság miatt csődbe jutó erőművek leamortizálódnak, vagy csak egyszerűen eltűnnek az árampiacról. Emellett az áramrendszer biztonsága érdekében ezeknek a csúcs- és vészidőszaki erőműveknek rendelkezésre kell állniuk, s ez az egyik legdrágább mulatság, mert sosem tudhatja biztosra az üzemeltetője, mikor kell „beugrania” – például ha leáll a paksi atomerőmű egyik blokkja, ahogyan az történt pár hete.
Ennek megfelelően az üzemeltető el is kérné az árát, ha lenne, aki kifizeti azt, mivel a mai piaci viszonyok közt ez a rendelkezésre állás egyszerűen nem nyereséges. Ennek pedig az a következménye, hogy olyan monstrumok, mint az E.On gönyűi egysége, zsinórtermelés helyett leginkább csúcsidőszaki kiegyenlítést végeznek, viszont egy havária helyzetben nem a legszerencsésebb mixtúra a rendszerirányításnak, ha decentralizált, rugalmas kiserőművek helyett egy helyről érkezik hirtelen a terhelés.
Nem piaci, hanem ellátásbiztonsági szempontból valóban aggódhatunk az áramimport miatt, hiszen nagyon is valós forgatókönyv egy magyarországi áramkimaradás, mégpedig külső tényezők miatt. Ahogyan az államszocializmus idején a KGST Villamos Energia Egyesülés tagjaként a prágai Központi Teherelosztótól függött, vajon hazánk megkapja-e a megfelelő mennyiségű áramot, ma sincsen ez annyira másként, ugyanis a magyar importáram jelentős része Szlovákiából és Ausztriából érkezik, melynek több mint felét továbbítjuk Horvátország és Szerbia felé. Mivel a horvát és szerb hálózat nagyon is függ a magyartól, egy hazai rendszerösszeomlás azonnal regionális havária helyzetet generálna.
Ennek pedig egyik fő kirobbantója nem más lehet, mint Németország; áramrendszerük egyik hatalmas hiányossága, hogy – első hallásra hihetetlen módon – az ország északi részéről nem egyenesen, hanem közép-európai országokon keresztül, egy ún. hurokban jut le Dél-Németországba a megtermelt energia. További probléma, hogy az ország széltermelő kapacitásának szinte teljes egészét északon installálták. Ha ott fúj a szél, a rendszerirányítók élete egy csapásra a repülésirányítókéhoz mérhető stressz fokozatba lép, ugyanis elképesztő terhelés épül fel akár 10-15 perc leforgása alatt is, melyet a német irányítónak valahová el kell vezetnie, és mivel híján van a direkt nagykapacitású összeköttetésnek a déli országrészhez, ráterheli a cseh hálózatra.
Viszont ha a csehek éppen csúcsterhelés alatt vannak, a felállított prioritások miatt egyszerűen biztonsági okokból lekapcsolják a többek közt a hazánkba is érkező importot. Ebben az esetben azzal találhatja magát szembe a MAVIR, hogy eltűnik 2000 MW a rendszerből, viszonyításul ez a teljes nukleáris termelési kapacitásunk. Ha ebben a helyzetben nem állnak rendelkezésre a termelést percek alatt egyedüliként felpörgetni képes gázmotoros erőművek, Magyarország elsötétülne.
A fentiek érdekes szituációt teremtettek az állam szerepét tekintve. Az állami befolyás miatt az esetek többségében nyugtalankodó piaci szereplők mostanában tulajdonképpen az államtól várják a megoldást mindenre. Amíg nem tudja a piac, hogy mennyiért fogunk földgázt venni Oroszországtól 2015 után, addig bizony senki nem fog erőműveket, főleg nem gázmotorosokat építeni Magyarországon. Ahhoz viszont azt is tudnunk kéne, ki fog tárgyalni minderről – ám mindezt még a jövő jótékony homálya fedi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.