A fiatalok ugyanazokba a csapdákba esnek majd bele, mint a szüleik

A 2008-ban kirobbant pénzügyi–gazdasági válság akkora változást hozott az életünkben, amilyenre a rendszerváltás óta nem volt példa. Tíz éven belül nem várható valódi javulás, gyermekeink már ebben a (korántsem) „szép új világban” nőnek fel. Mi, szülők nyilván mindent elkövetünk – de segíti-e a fiatalokat az állam, mindenekelőtt az oktatás abban, hogy felkészüljenek a kihívásokra?

Hit- és/vagy erkölcstani ismeretekkel felvértezve gyerekeink könnyen bebizonyíthatják, hogy a frankhitel-konstrukciók csak nehezen egyeztethetők össze a keresztény erkölccsel vagy a kanti etika irányelveivel. Ezen nincs mit csodálkozni: a pénzintézetek „küldetését” általában nem a Hegyi beszéd és nem is a kategorikus imperatívusz határozza meg. De megtanulják-e a fiatalok, hogy mekkora csacsiság 7 éves hitelre új Suzukit vásárolni? Akárcsak azt, hogy mit jelent az „éves kamat”? A Társadalomismeret nevű tárgy keretei között a tanulók megismerkedhetnek ugyan „a pénzügyi közvetítők nemzetgazdasági szerepével” és a „monetáris világ” összefüggéseivel, de csekély a valószínűsége, hogy választ kapnak – például – a következő kérdésre: miként fordulhat elő, hogy az éves kamat „mindössze” néhány százalékpontos és a frank árfolyamának 50 százalékos emelkedése miatt a havi törlesztő részlet több mint kétszeresére nő? (Zárójelben jegyzem meg, hogy a „százalék” és a „százalékpont” közötti különbségtételt hiába kerestem a Nemzeti alaptantervben.) A válaszhoz számolni kell, ami ellen – tisztelet a kivételnek – a tárgyat oktató, zömében történelem vagy magyar szakos kollégák jelentős része életre szóló védőoltásban részesült.

Pedig az alapok egyáltalán nem bonyolultak, okos példákon keresztül jól szemléltethetők. És még külföldi minták után sem kell kutatnunk. Beke Manó és Reif Jakab 1893-ban (!) megjelent, „Érettségi vizsgálati mathematikai feladatok gyűjteménye” című könyvében szerepel például a következő: „Az X város főbb utczáin létesítendő vízvezeték költségeinek előirányzata 8319 frt 27 kr.; ha a városnak 6 1/4 százalékos kölcsönt ajánlanak 20 évi részletfizetésre, hány %-kal kellene felemelni 30%-os beladóját, ha e beladó összege 6138 frt?” A gimnáziumi matematikaanyag egészét felölelő gyűjtemény 1183 feladata közül nagyjából 100 gazdasági–pénzügyi tárgyú. Ettől az aránytól a mai tananyag nagyon messze van. Pedig alapvető, gyakorlati – azaz számszerű példákkal illusztrált – pénzügyi és gazdasági ismeretek nélkül a fiatalok ugyanazokba a csapdákba esnek majd bele, mint a szüleik. Nemzetgazdasági szinten egy ilyen tárgy bevezetése nyilvánvalóan megtérülne, ráadásul a tananyag összeállításában vagy az oktatók képzésében számítani lehetne a pénzintézetek támogatására és közreműködésére is.

És akkor még nem vettük figyelembe, hogy a jelenlegi – sajnos nem átmeneti – munkaerőpiaci viszonyok között a fiatalok kilátásai sokkal rosszabbak, mint a szüleikéi. Amíg a GDP 0 százalék körüli ütemben „nő” (amikor éppen nő), addig új munkahelyek tömegére ostobaság számítani. Legalábbis itthon. És ha külföldön nyílnak lehetőségek, akkor a fiatalokat támogatni kell abban, hogy élhessenek velük. Ez mindenekelőtt a nyelvoktatás erősítését jelenti. Nem a két tanítási nyelvű iskolák bevált és sikeres módszereibe való értelmetlen beavatkozást, nem a pedagógusok nyelvpótlékának eltörlését, és nem a diplomához szükséges nyelvvizsga-kritériumok lazítását.

Gyenge érv, hogy a fiatalok az országnak, az államnak, a nemzetnek vagy bárkinek tartoznak azzal, hogy itthon maradnak. Maguknak tartoznak azzal, hogy – valahol – megteremtik a családalapítás feltételeit, hogy – valahova – elindíthassák saját gyerekeiket is.

Öt év telt el a válság kirobbanása óta. A közgazdaságtan-könyvek jó részével együtt felül kell vizsgálnunk azt is, hogy miként készítjük fel a jövő nemzedékét az előtte álló kihívásokra. Amit jelenleg fel tudunk mutatni, az édeskevés. Ezt látják a fiatalok is. És le is vonják a következtetéseket.