A zsebszerződések ügye a közeljövő konfliktusos helyzete lesz Ausztriával

Az országok közötti egyeztetésnek kétségkívül csak az egyik, ám valószínűleg legfontosabb terepe a személyes találkozó. Az előzetes levelezéssel, formális és informális csatornákkal azonban a felek már előre – legalább főbb pontjaiban – felvázolhatják álláspontjukat a partnerüknek. Van olyan, amikor ez az előzetes állásfoglalás, az irányjelző kitétele annyira jól sikerül, hogy a személyes találkozóra már nem is kerül sor.

Alighanem valami ilyesmi történt legutóbb az osztrák és a magyar agrártárca között. Az előirányzott, de egyébként le nem fixált találkozó ötletére lényegében a magyar fél, Fazekas Sándor mondott nemet, amikor megunta, hogy osztrák kollégája már előzetesen elítél, aggódik, megállapít.

Fazekas így is túl keménynek tűnő lépését némileg indokolja az, hogy valóban nem illő egy személyes találkozó előtt mást kommunikálni a széles nyilvánosság előtt, mint a megegyezés reményét. Senki nem gondolhatja, hogy az osztrákoknak, az osztrák miniszternek jó képet kell vágnia a zsebszerződések hazai szabályozásához, de – ha van még miről beszélni – akkor illik előbb asztalhoz ülni, és csak aztán minősíteni a helyzetet. Az aggodalmak kifejezése még belefér.

Ne feledjük persze: itt már javában kampány van, a sógoroknál pedig egy friss kormány szeretné bizonyítani rátermettségét, esetleg rámenősségét. Mindkét fél olyan helyzetben van, hogy érzelmei, vagy csak a politika színházának forgatókönyvei elragadhatják. Ezeknek engedni azonban hosszabb távon nem tűnik jó üzletnek.

Borítékolható, hogy a zsebszerződések ügye a közeljövő konfliktusos helyzete lesz Ausztriával, és elég egyértelmű, hogy az ügyből uniós eljárás is lehet. Hogy utóbbinak milyen kimenetele lenne, azt ma még nem tudhatjuk. Ami ma megtehető, az az, hogy mindkét fél vesz egy nagy levegőt, leülnek a tárgyalóasztalhoz, és beszélgetnek annak tudatában, hogy a jövőben is szomszédok leszünk.