Szög a koporsóban?

Az elmúlt évben hétről hétre újabb híradások jelentek meg arról, hogy milyen előrelépések történtek az adóhatóságok közötti információcsere terén. Az év első fele a Svájccal esetlegesen megkötendő, úgynevezett „Rubik-egyezménytől” volt hangos, ősszel az OECD többoldalú adóegyezményéhez való csatlakozásunkról, valamint az újratárgyalt magyar-svájci kettős adóztatási egyezményről tudósított a sajtó.

Ugyancsak olvashattuk, hogy hazánk a közelmúltban két olyan országgal – az Egyesült Arab Emírségekkel és Guernsey-vel – is kötött adóügyi információcserére is kiterjedő egyezményt, ahonnan korábban nem érkezett ilyen információ Magyarországra.

A téma az év utolsó napjaiban ismét napirendre került: a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy Magyarország csatlakozik az önmagukat G5-öknek nevező országok (Franciaország, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Spanyolország) által életre hívott, automatikus információcserét megvalósítani kívánó egyezményhez. Jogos tehát a kérdés, hogy mi az újdonság ebben a kezdeményezésben, honnan indult, mi a célja, és mi lehet az eredménye?

A G5-ök kezdeményezése az amerikai adóhatóság (IRS) által indított, úgynevezett FATCA–megállapodásoknak köszönheti létrejöttét. Az Egyesült Államok ugyanis 2014-től rászorítja az uniós tagállamok bankjait arra, hogy az amerikai állampolgárok és cégeik bankszámláiról adatot szolgáltassanak az IRS-nek. Az európai bankokra „rátukmált” rendszer automatikus információcserét valósít meg: az európai bankoknak külön kérés nélkül kell a bankszámlaadatokat az amerikai adóhatósággal megosztaniuk. Az uniós tagállamokban tehát jogosan merült fel a kérdés: ha már bankjaik információt osztanak meg az IRS-sel, miért is ne osztanának meg hasonló információkat egymás adóhatóságaival is.

Nem túlzás azt állítani, hogy ha a G5-ök kezdeményezése kiteljesedik, akkor az az eddigi legszélesebb körű adóügyi információcserét biztosítja majd az EU-tagállamok között. Eddig ugyanis a tagállamok közötti információcsere elsősorban kérésen alapult: a nemzeti adóhatóságok akkor adnak át adatot a másik országnak, ha az azt kéri. Automatikus információcsere az unión belül egyelőre csak az úgynevezett Megtakarítási Irányelv kapcsán, a magánszemélyek által a tagállamok bankjaiban realizált kamatokra vonatkozóan valósul meg – de még ez sem teljes körű, mert Ausztria például kivonta magát az információcsere alól. Bár az irányelv 2015-től hatályba lépő rendelkezései öt további jövedelemkategória tekintetében írnak elő automatikus információszolgáltatási kötelezettséget, könnyen lehet, hogy annak hatályba lépését valamely tagország meg fogja vétózni.

Mik tehát akkor az esélyei és a jövője a mostani kezdeményezésnek? A kezdeményezést életre hívó országok és a hozzá csatlakozó országok egyelőre csak egy szűk körben bevezetett próbaüzemben gondolkoznak, amely a legjobb esetben sem lépne életbe 2016 előtt. Még ennek sikere esetén is kétséges, hogy az valaha is eléri-e azt a szintet, hogy általános jelleggel kötelezővé váljon az uniós tagállamok között. Ha viszont a kezdeményezés mégis eljut erre a szintre, amire azért 2018 előtt nem sok esély van, akkor általános és automatikus információcserét tenne lehetővé az unión belül.

Ez pedig egy igen méretes szög lehetne az adóügyi információk eltitkolásának koporsójában és lényegesen nehezebbé tenné, hogy valaki az EU-n belül rejtse el a vagyonát.