Jó úton járunk a teljes közfoglalkoztatás felé

Tavasszal folytatódott a foglalkoztatottság növekedése és a munkanélküliség csökkenése, így már nem csak az infláció, hanem a munkanélküliség is a rendszerváltás előtti időket idézi. Az elmúlt több mint két évtizedben soha nem volt még 4,1 millió magyarnak munkája, és soha nem tapasztaltunk tartósan alacsony, nulla százalék körüli inflációt. Ezt bármelyik piacgazdaság megirigyelné, hiszen a gazdaság élénkülése és a munkanélküliség dinamikus csökkenése mellett alacsony inflációs környezetet teremteni nem egyszerű.

És meg sem állunk a teljes foglalkoztatásig, amit már nem csak a kormány, hanem a Magyar Nemzeti Bank sem téveszt szem elől. Az utóbbi időben leginkább akkor hallhattunk a teljes foglalkoztatásról, amikor az amerikai jegybank, a Federal Reserve tisztségviselői kettős céljuk (alacsony infláció és teljes foglalkoztatás) eléréséről beszéltek. Az azonban elég valószínűtlen, hogy Janet Yellen Fed-elnök és Barack Obama meghonosítaná Amerikában a magyar példát.

Egyrészt azért is kevés erre az esély, mert Magyarországon a teljes foglalkoztatást nem a piaci munkahelyek számának növekedése hozhatja el. Meg azért, mert az inflációt központi árszabályozás tartja nulla százalék közelében. Sokak emlékében él az, hogy a rendszerváltás előtt is éppen ezeket az eszközöket alkalmazták.

Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy elhibázott az irány. Hiszen a rezsicsökkentésnek szinte mindenki örül, a befektetői bizalom meg nem szokott plakátokat kiragasztani Budapest utcáira. Inkább máshova megy a tőke, máshol építenek gyárakat. A közfoglalkoztatásra sem lehet panasz, hiszen a munka biztosan jobb, mint a segély. De ha nem találnak munkát az elsődleges munkaerő-piacon, akkor a szebb statisztika nem tükrözi a gazdaság valós állapotát. A piaci folyamatok alapján nem 8, hanem inkább 13 százalék a munkanélküliségi ráta.

Tavasszal csúcsra emelkedett a közfoglalkoztatottak száma is. Vagyis jó úton járunk a teljes közfoglalkoztatás felé.