Mire számíthatnak a visegrádi államok az EU-költségvetéstől?

 A változások sokak szerint a többsebességes Európát hozzák el.
Az EU-költségvetés 2014-2020-as kerettervének sarokszámai szokás szerint hosszú, közel kétéves vita után alakultak ki. A 2013 februárjában a tagországok között létrejött megállapodás – ismét csak: szokás szerint – egy olyan kompromisszum, amely egyrészt tartalmaz előremutató, az Európai Unió politikáival, célkitűzéseivel összhangban lévő új elemeket, másrészt pedig meg kíván felelni a tagországok (legalább minimális) igényeinek is.

Természetesen nem minden tagország számára egyformán édes a közel kétéves munka gyümölcse. A korábbinál kisebb költségvetési keret elsősorban a nettó befizető országok sikereként könyvelhető el, csakúgy, mint (legalábbis részben) a versenyképességi célkitűzésre fordított összegek növekedése, illetve a felzárkóztatásra (kohézióra), valamint a mezőgazdasági kiadásokra fordítható források csökkenése.

Kétségtelen tény, hogy a tárgyalások során a közös költségvetés nettó haszonélvezői, köztük a visegrádi négyek is értek el jelentős sikereket, így sikerült az idén kezdődött hétéves időszakra is igen komoly, a tárgyalások indulásakor prognosztizálhatónál magasabb várható keretösszegeket elérniük saját maguk számára. Ezzel együtt van az új kerettervnek néhány olyan kulcskérdése, amelyeket érdemes megvizsgálni a V4-ek szempontjából, mert a válaszok túlmutathatnak a most kezdődött hétéves időszakon.

A 2014-2020-as keretterv sokak szerint maga a többsebességes Európa – számokban. Különösen fontos e szempontból, hogy míg a csökkenő kohéziós támogatások fő kedvezményezettjei az EU kevésbé fejlett tagországai – közük a visegrádiak –, addig a jelentős növekedést mutató versenyképességi kiadások elköltésében eddig elsősorban a fejlettebb tagországok jeleskedtek. Ha ez így marad, akkor a két csoport közti szakadék tovább növekedhet. Ez nem jó hír a visegrádi országok számára, még akkor sem, ha tudjuk, hogy eltérő fejlődési, növekedési pályáik miatt ők sem alkotnak homogén csoportot.

A fentiek úgy is megfogalmazhatók, hogy a számok a „hatékonyság” győzelmét mutatják a „szolidaritás” felett – legalábbis a megközelítés tekintetében. De míg a források hatékony felhasználására irányuló törekvés üdvözlendő, a szolidaritás továbbra is szükséges.

Az előző mondat nem csupán elvi kérdéseket vet fel. Fontos végiggondolni – és ez a visegrádi országok számára is kulcskérdés –, hogy növelhető-e az EU versenyképessége úgy, hogy közben a kohézióra fordított kiadások csökkennek? Másképp feltéve a kérdést: milyen szintű kohézió szükséges ahhoz, hogy a versenyképesség fokozására irányuló erőfeszítések Európa egésze számára érezhetően eredményesek legyenek? Ehhez közvetlenül kapcsolódó kérdés, hogy a közös költségvetés kiadásainak jelenlegi szerkezete mennyiben felel meg az előző kérdésekre megfogalmazható válaszoknak – ez még akkor is fontos, ha nyilvánvaló, hogy a maga szerény méreteivel az EU-költségvetés európai méretekben nem lehet sem egyik, sem másik folyamatnak első számú meghatározó tényezője.

Természetesen meg is lehet fordítani az előző gondolatot: vajon a versenyképesség növelése (a fejlettség szempontjából élvonalbelinek számító területeken) segíthet-e a kohézió kialakításában (akkor, amikor a fejlődés eredményeképpen bizonyos termelési, szolgáltatási fázisokba újabb térségeket is bekapcsolnak). A válasz ere a kérdésre lehet pozitív, azonban fontos megjegyezni, hogy olyan esetekben, amikor messze leszakadt térségeket kell bekapcsolni ebbe a vérkeringésbe, a szükséges ráfordítások igen magasak lehetnek, sőt, akár eredménytelenek is maradhatnak. E gondolatmenet is rámutat a kohézió erősítésére irányuló politikák folyamatos fenntartásának fontosságára.

Az EU költségvetésének – mint minden költségvetésnek – bevételi oldala is van. Az Európai Bizottság 2011-ben komoly ambíciókkal indult neki a forrásoldal reformjának, az eredeti elképzelések azonban – mint már nem egyszer – a viták során lényegében elhaltak, és csupán a meglévő rendszer kisebb korrekcióira került sor.

Fontos megjegyezni, hogy a visegrádi négyek a közös költségvetés bevételeit illetően több kérdésben is azonos vagy hasonló állásponton vannak: szorgalmazzák több kivétel, köztük is kiemelten a brit visszatérítés eltörlését, valamint az úgynevezett saját források rendszerének egyszerűsítését. Nettó haszonélvezői pozíciójukból adódóan ezek az országok nagyobb költségvetést is szívesen látnának, bár megjegyzendő, hogy – tekintettel a fejlettségi szintben mutatkozó növekvő eltérésekre – hosszabb távon korántsem biztos, hogy ez az állítás mindegyik visegrádi országra igaz marad.

A visegrádi együttműködés eddigi története azt mutatja, hogy a meglévő és a prognosztizálható érdek- és véleménykülönbségek ellenére (sőt, időnként épp ezek miatt) minden területen fontos az álláspontok rendszeres koordinálása. Az EU-költségvetést illetően számos olyan pont van, ahol a visegrádi négyek erősíteni tudják egymás álláspontját, illetve új, közös, előremutató javaslatokat dolgozhatnak ki. Ha így tesznek, akkor érdemben is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a közös költségvetés körüli viták az eddigieknél nagyobb mértékben szóljanak valódi tartalomról.