Andor László: Főszerepben a munkaidő

A debreceni élmény azért is kellemes számomra, mert egy-két tagországban éppen a munkaidő-irányelvet szokták felhozni, ha az uniós szabályozás indokolatlan túlburjánzását akarják szemléltetni. Azon is megütköztek egyesek, hogy a bizottság júliusban javaslatot tett arra, hogy a munkaidő szabályozása terjedjen ki a belvízi hajózásra is.

A munkaidő-irányelv (working time directive, WTD) általános biztonsági és egészségvédelmi minimum követelményeket állapít meg a munkaidő megszervezése kapcsán. Foglalkozik a napi pihenőidővel, a szünetekkel, a heti pihenőidővel, az éves szabadsággal, valamint az éjszakai és a váltott műszakban végzett munka szempontjaival.

A munkaidő szabályozását azzal szokták indokolni, hogy ellensúlyozni kell a szabályozatlan, egyedi alkukból eredő túlmunka negatív hatásait. A vita súlypontja azonban megváltozott, és a munkaidő szervezésére egyre inkább úgy tekintenek, mint ami kritikus fontosságú a termelékenység javításához, a versenyképesség növeléséhez, a munka és a magánélet közötti egyensúly javításához, és ellensúlyozhatja az egyre szerteágazóbb preferenciákat és munkavégzési módozatokat.

Alapszabály, hogy a heti átlagos munkaidő ne haladja meg a 48 órát, beleértve a túlórákat is. Ám az irányelv megenged némi rugalmasságot azzal, hogy a munkaidő 48 órás korlátjának kiszámításakor a heti ledolgozott munkaidőt egy referencia-időszak alapján lehet átlagolni. Ez az időszak általában nem haladhatja meg a 4 hónapot, de el lehet térni, mert egyes tevékenységeknél lehet maximum 6 hónap, illetve – ha a kollektív szerződés megengedi – minden tevékenységnél lehet maximum 12 hónap.

Néhány szektorban vagy szakmában a munkaidőbe tartozik az „ügyeleti idő”, amikor a munkavállalónak a munkahelyén kell lennie és készen kell állnia, hogy utasításra dolgozzon, miközben nincs folyamatos igénybevétel; ha nincs munkavégzési utasítás, alhat vagy pihenhet. Az ügyeleti idő gyakori a 24 órás egészségügyi szolgáltatásoknál, a bentlakásos ellátásnál és a segélyszolgálatoknál.

A rugalmasság bizonyítéka, hogy a WTD lehetővé teszi az úgynevezett opt-outot. Ez azt jelenti, hogy egy tagállam, amennyiben élni kíván ezzel, lehetővé teszi egy munkavállalónak, hogy olyan szerződést kössön a munkáltatóval, amely kivonja őt a 48 órás munkaidő védelme alól. Itt nincs is felső határ, amely a munkaidőt szabályozná. Ma összesen 16 tagállam él az opt-out lehetőségével, 5 megengedi, hogy bármelyik szektorban alkalmazható legyen az opt-out, és 11 csak olyan szektorokban engedélyezi, ahol ügyelet van (főleg egészségügyi szektor).

A WTD betartása a munkavállalóknak és a munkáltatóknak egyaránt érdeke. Utóbbiak számára az ilyen szabályozás teszi méltányossá az egységes piacon folyó versenyt. Ezért, ha indokolt, akkor a bizottság eljárásokat indít, ha egy tagállam nem hajtja végre az irányelvet. Az eljárás hatására egyes tagállamok módosították az jogszabályaikat. A bizottság nem egy esetben fordult már az Európai Bírósághoz a WTD ügyében. Így tettünk például Görögország és Írország esetében, ahol az orvosok akár több mint 70 heti óra felett is kötelesek dolgozni megfelelő pihenés nélkül. Ez nem csupán a saját egészségüket, de a betegeikét is veszélyezteti.

Az Európai Bizottság a belvízi hajózásnál azt ajánlja többek között, hogy az ágazatban dolgozók heti munkaideje átlagban ne lépje túl a 48 órát, a munkavállalóknak naponta legalább tíz óra pihenőidő és évi legalább négy hét fizetett szabadság járjon. Fontos, hogy a heti 48 órás munkaidő éves átlagban kell, hogy érvényesüljön, mivel így az irányelv figyelembe tudja venni a csúcsszezonok eltérő igényeit. Bár hallottunk panaszt a megfelelő konzultáció hiányáról, a belvízi hajózásban dolgozók munkaidejét szabályozó új javaslat éppen a sikeres szociális párbeszédre szolgáltat példát. Az érintett munkaadók és munkavállalók európai érdekképviseletei maguk kérték, hogy megállapodásuk uniós irányelv szintjére emelkedjen. Az európai szabályozásnak van „hozzáadott értéke”; a belvízi hajózás több mint háromnegyede határokon keresztül zajlik, vagyis egy valóban európai szektorról van szó.

Az ősz folyamán sokan felidézik majd, hogy José Manuel Barroso elnök 2009-ben ígéretet tett az Európai Parlamentben a WTD felülvizsgálatára. Ezt indokolta, hogy a munka világa alapvető változásokon ment keresztül, amelyek hatással vannak a munkaidő szervezésére is. Befolyásoló tényező a technológia változása, a globalizáció és a rugalmasabb munkaszervezeti formák elterjedése. A munkaadók több mozgásteret szeretnének és a készenléti idő elszámolásának „racionalizálását”, a munkavállalók pedig a munkahelyi egészég, a biztonság erősítését és a kibúvók hatékonyabb eliminálását.

A két fél között a bizottság támogatásával 2010-ben el is indultak a konzultációk, és a második szakaszban a szociális partnerek úgy döntöttek, hogy – élve az EU alapító szerződése által adott jogokkal – maguk kívánnak tárgyalni az irányelv felülvizsgálatáról. Sajnos 2013 februárjában a szociális partnerek hivatalosan is jelezték a bizottságnak, hogy nem folytatják a tárgyalásokat. Ennek tükrében úgy döntöttünk, hogy átfogó hatástanulmányt készítünk, és az eredmény figyelembevételével határozunk az irányelvet érintő lépésekről.

A következő időszakban újabb kísérlet indulhat arra, hogy a régi WTD-t egy újabb, korszerűbb váltsa fel. Egy azonban biztos: az EU működése nem képzelhető el a munkaidő megfelelő szabályozása nélkül. Ezt az egészség, a méltányosság és a gazdasági racionalitás szempontjai egyaránt alátámasztják.