Versenyképesség: hogyan tovább?

A Világgazdasági Fórum (WEF) múlthéten megjelent legfrissebb globális versenyképességi indexe pontosan erre a kérdésre próbál meg választ adni, úgy, hogy számba veszi a világ majdnem összes országát (idén 142-t) és egységesen, 112 mutató alapján értékeli azok elmúlt évi teljesítményét olyan kategóriák mentén, amelyek alapjaiban befolyásolják a hosszú távú növekedési kilátásokat. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a WEF indexe arra a kérdésre ad választ, hogy mennyire jók egy-egy ország hosszú távú növekedési kilátásai.

A legfrissebb eredmények Európa és Magyarország szempontjából nem igazán kedvezőek. Míg az Egyesült Államok és Japán is javítani tudott versenyképességi pontszámán, addig az EU összességében nem tudott előbbre lépni. A két legversenyképesebb uniós tagállam, Finnország és Németország 1-1 helyet rontott (jelenleg a 4-5. helyen állnak). Hosszabb távon szemlélve még nagyobb gondot jelent a tartósnak tűnő romló tendencia: 2007-hez képest az EU15-ök majdnem minden tagállama (Luxemburgot és Olaszországot kivéve) rontott, így az európai integráció magja lejjebb csúszott a listán. Ennek ellenére a 15 tagállamból 8 még most is a világ 20 legversenyképesebb országa között van (igaz 7 éve még 9-en voltak, Franciaország jelenleg csak a 23.).

A WEF szerint az EU15-nek négy komoly problémát kellene megoldania (fontossági sorrendben): a hitelezést, a munkaerő-piaci szabályozást, a magas adókat és a kormányzati bürokráciát. Bár mind a négy területen volt némi előrelépés az utóbbi években, még mindig jelentős a lemaradás az USA-val és Japánnal szemben, de bizonyos mutatókban a felzárkózó BRIC országokhoz (Brazília, Oroszország, India és Kína) képest is. Ezek a problematikus tényezők azonban pontosak azok, amelyeket csak az integráció további jelentős elmélyítésével lehetne orvosolni. A vállalati hitelezés beindításra tett kísérletek kevés eredménnyel járnak a közös monetáris politika részéről, a munkaerőpiac továbbra is rendkívül merev, a migráció egyoldalú, a tagállamok közötti jelentős fejlettség- és versenyképességbeli különbségek pedig belülről erodálják a Közösséget.

Mindez pedig nem vetít kedvező kilátásokat sem Magyarország, sem az EU többi tagállama elé. Habár Közép-Kelet-Európában a versenyképesség javulása igen látványos volt az elmúlt években, mindez inkább az alacsony bázisnak köszönhető, valamint éppen az európai integrációnak, mintsem a mindenkori hosszú távú kormányzati stratégiáknak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az első versenyképességi fundamentumban, az intézményrendszer minőségében a V4-országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) ugyanúgy a világ egyik legrosszabb eredményét produkálják, mint az index 1993-as elindulásakor.

A közpénzek elosztásának gyenge transzparenciája, a korrupció, a szervezett bűnözés, a bírósági ügyintézés sebessége valamint a közbizalom olyan alapvető tételek, amelyek javulása nélkül aligha képzelhető el hosszú távon a versenyképesség javítása. Az évek során a régiónak csak olyan mutatókban sikerült javulnia, amelyek közvetlenül köthetők az európai integrációhoz: infrastruktúra, piacméret, technológia, termelési láncokban való részvétel.

Hazánk versenyelőnye a világ többi országához képest is pontosan ezekből tényezőkből adódik, míg a korábban említett intézményrendszer olyannyira gyenge, hogy a 2007-ben még 47. helyről 2014-re a 60. helyre csúsztunk vissza. Jelenleg a 12 versenyképességi pillérből egyben sem vagyunk a legjobbak, viszont négyből a legrosszabbak. A WEF szerint a magyar gazdaság legnagyobb problémája az instabilitás, a kiszámíthatatlanság, a hitelhez jutás nehézségei (magas kamatok és költségek), a korrupció, a nem hatékony kormányzati bürokrácia és a magas adóráták. Ezek mind olyan akadályok, amelyek közvetlenül köthetők az intézményi háttérhez, és amelyek a mindennapokban nehezítik meg minden vállalat (és a lakosság) életét. Annyi bizonyos, hogy a WEF 112 mutatójának mindegyike visszavezethető az intézményrendszerhez: vagyis annak bármilyen irányú változása, a gazdasági élet más területein is szinte azonnal jelentős változásokat tud okozni (például: bankadó vagy egy nagy volumenű infrastrukturális fejlesztés). A kormányzati kiszámíthatóság és a piackonform megoldások szükséges nem elégséges feltételei annak, hogy az ország újra versenyképes legyen. Az egészségügyben, a közszolgáltatásokban, a köz- és felsőoktatásban, a tudományos életben olyan azonnali fejlesztésekre, valamint hosszú távú fejlesztési stratégiákra van szükség, amelyek biztosítják azt, hogy Magyarország legalább néhány mutatóban jobb legyen, mint a régió országa (hiszen erről szól a versenyképesség).

Mindaddig, amíg ilyenek nem lesznek (kiegészülve a stabilitás elengedhetetlen követelményével), addig borítékolható az ország tartós lemaradása, amely már most is azt eredményezi, hogy nem Lengyelországgal vagy Csehországgal vagyunk egy súlycsoportban, hanem Horvátországgal és Romániával. A versenyképességi index Magyarország számára tehát nem csupán egy mutató a jelen folyamatokról, hanem egyben egy komoly figyelmeztetés is. Csakúgy, mint Európának.

(A Kopint-Tárki a WEF magyarországi partnere.)