A robot lesz a gépkorszaki szaki

Életszínvonalunkat érintő kulcskérdés, vajon a nagy recessziót megelőző évi legalább háromszázalékos növekedés korszaka visszatér-e, avagy az utóbbi esztendők pangásnak érzett egyszázalékos bővülése tartós állapottá válik-e a fejlett országokban. Ezt a kérdést feszegette a Kelet-angliai Egyetemen tartott előadásában Andrew Haldane, a Bank of England vezető közgazdásza. A dilemmára nem ad egyértelmű választ, de megfogalmazza aggodalmait. Egyrészről az optimisták azzal érvelnek, hogy a digitális technológia fejlődése a negyedik ipari forradalomba torkollik, amelynek nyomán a mesterséges intelligencia, a robotok térhódítása szédületes, jóval nagyobb ütemváltást hozhat, mint az első ipari forradalom, majd a tömeges méretű iparosítás és legutóbb az információs technológia elterjedése. Ám a pesszimisták azzal érvelnek, hogy a válságban hatalmasra duzzadt az adósság, egyre nagyobbak a jövedelmi különbségek, romlik a demográfiai helyzet és az oktatás színvonala.

Anélkül, hogy a vitát eldöntené, Haldane arról értekezett, hogy miközben a technológia nyilvánvalóan kiemelkedő mértékben járult hozzá a nagy átalakulásokhoz, önmagában nem elég a változások előmozdításához. Most több folyamat is inkább óvatosságra int a jövőt illetően, s az új technológia maga is hátráltató tényezővé válhat.

Az elsőként említett, s talán legfontosabb ilyen tényező, hogy morzsolódik a társadalmi tőke. Mélyül a szakadék gazdagok és szegények között. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a legfelső egy százalék megduplázta jövedelmi részesedését 1980 óta. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítása szerint a jövedelmi egyenlőtlenséget kifejező Gini-együttható egyszázalékos emelkedése a gazdasági növekedés üteméből 0,1 százalékot farag le. Amerikára lefordítva ez évi egyszázalékos növekedési veszteség 1980 óta, s a ha a bővülés irama lassú marad, akkor ez bizony súlyos fékező erőnek bizonyulhat. Különös tekintettel arra, hogy az új gépkorszakban az intelligens robotok nemcsak az alacsony, hanem a közép- vagy felsőfokú képzettségűeket is kiszoríthatják a munkahelyekről.

A másik hátráltató tényező az oktatás. A jövedelmi különbségek kialakulása miatt a szegényebb családok egyre kevesebbet költenek oktatásra. Míg a hetvenes évekig az amerikai középiskolák teljesítménye hozzájárult a termelékenység növekedéséhez, addig mára a trend inkább megfordult. Hasonló a helyzet Nagy-Britanniában, ha a diákok tudását összehasonlító nemzetközi tanulmányokat nézzük.

A harmadik tényező a rövid távú gondolkodás eluralkodása, a türelmetlenül, gyorsan meghozott döntések sora a sűrű állás- és partnerváltástól a befektetéseken át a közösségi hálók használatáig. S végül nyugtalanító, hogy – ellentétben a múltbeli innovációs korszakokkal – az állami infrastrukturális beruházások csökkenő irányzatot mutatnak.

Közgazdászok és nemzetközi intézmények sora foglalkozik már e kérdésekkel, így Andrew Haldane előadása inkább értékes hozzájárulás a vitához. A Húszak Csoportjának (G20) minapi isztambuli pénzügyminiszteri értekezlete is napirendjére vette a jövedelmi különbségek növekedésgátló hatásának vizsgálatát. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pedig nemrégiben kiszámította, hogy a harmincnégy fejlett ipari tagállamban – közéjük tartozik a szintén romlásra utaló folyamataival Magyarország is – a legfelső tíz százalék jövedelme 9,5-szer haladja meg a legszegényebb tízét, míg harminc éve az arány csak hétszeres volt. A London School of Economics számára készített elemzésében Emmanuel Saez és Gabriel Zucma kimutatta: a jövedelminél sokkal nagyobb a vagyoni különbség. Az Egyesült Államokban a legfelső 0,1 százalék vagyona nagyjából akkora, mint volt a múlt század húszas éveiben. A globalizáció megrendítette a középosztály helyzetét, sok munkahely vándorolt külföldre. A leggazdagabb 160 ezer család vagyona megegyezik a legszegényebb 145 millió familiáéval – a bő 300 milliós népességű országban.

S az amerikai jövedelmi helyzet alakulását különleges szempontból érzékelteti a tekintélyes National Bureau of Economic Research (NBER) kutatóközpontnak írt friss anyagában Fatih Guvenen, a Minnesotai, Serdar Ozkan, a Torontói Egyetem, Fatih Karahan, a New York-i Fed és Jae Song, a társadalombiztosítási hivatal közgazdásza. Kétszázmillió 25 és 60 év közötti amerikai 1978 és 2010 közötti adatait tanulmányozva úgy találták, hogy az életpálya során a legfelső egy százalék jövedelme 1450 százalékkal nő az átlag 38 százalékával szemben. Aki fel szeretne zárkózni, valóban kapaszkodnia kell.

Nouriel Roubini: Gazdag, adózz!

Elkerülhetetlen a gazdagok nagyobb adóterhelése a társadalmi és politikai instabilitás megelőzése érdekében – mondta a Bloomberg tévének Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem professzora, aki szerint a technológiai változások „tőkeintenzív” fejlesztésekre sarkallnak, s fehérgalléros, jól fizető állások tömege is megszűnhet. A nagyobb adóbevételt nem jövedelemátcsoportosításra kellene felhasználni – tette hozzá –, hanem az oktatás fejlesztésére, hogy az alacsonyabb jövedelműek is a digitális gazdaság haszonélvezőivé válhassanak.