BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar fizetések: a cél az ezereurós minimálbér és egymilliós átlagbér

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a stabilan alacsony szintre szorított és ott tartott infláció, valamint a tetemes bérnövekedés hatására a reálbérek augusztusban is kiemelkedő mértékben növekedtek, a fizetések vásárlóereje a nyár utolsó hónapjában 9,4 százalékkal emelkedett. A kormány célja, hogy 2028-ra a minimálbér ezer euróra, az átlagkereset pedig bruttó egymillió forintra növekedjen. Czomba Sándor azt is elárulta, hogy lehetséges mindez.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024 augusztusában a bruttó átlagkereset 628 800 forintot tett ki. Ez azt jelenti, hogy az előző év azonos időszakához képest a bruttó átlagkereset 73 ezer forinttal, azaz 13,1 százalékkal emelkedett – emlékeztetett közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

fizetések, bruttó egymillió forintos átlagbér, 1000 eurós minimálbér
Magyar fizetések: az államtitkár szerint ez kell az egymillió forintos bruttó átlagkeresethez / Fotó: Getty Images

Magyar fizetések: így lehet meg az ezereurós minimál- és egymillió forintos bruttó átlagbér

Az NGM szerint 

  • a stabilan alacsony szintre szorított és ott tartott infláció, valamint 
  • a jelentős bérnövekedés hatására 
  • a reálbérek augusztusban is kiemelkedő mértékben nőttek, 

a fizetések vásárlóereje így a nyár utolsó hónapjában 9,4 százalékkal emelkedett. 

A reálbérek tartós és érdemi bővülése hozzájárul az óvatossági motívum fokozatos oldódásához, így a fogyasztás élénküléséhez, a gazdasági teljesítmény növekedéséhez – tették hozzá. 

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a fizetések reálértéke már egy éve töretlenül emelkedik, miközben a foglalkoztatottság is folyamatos bővülést mutat. Hangsúlyozta: 

2010-hez képest ma már egymillióval több ember dolgozik Magyarországon, míg egy átlagos munkavállaló több mint háromszor magasabb fizetést vihet haza.

Rámutatott, ahhoz, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3–6 százalék közötti növekedést érhessen el, a kormány 21 intézkedésből álló, Új gazdaságpolitikai akciótervet fogadott el. A kormány célja a gazdaság fellendítése és a növekedés eredményeinek a társadalom minél szélesebb rétegeihez való eljuttatása, különös tekintettel a családokra, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozásokra. 

Czomba közölte, az akcióterv egyik pillére a jövedelmek vásárlóerejének növelése. Ennek részeként pedig a kabinet célja a Munkáshitel program elindítása és a gyermekek után járó családi adókedvezmény két lépésben történő megduplázása. Emellett arra törekednek, hogy hároméves bérmegállapodás jöjjön létre a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek között. A kabinet célja, hogy 

2028-ra a minimálbér ezer euróra, az átlagkereset bruttó egymillió forintra emelkedjen. 

Czomba Sándor emlékeztetett, hogy ennek a gyors bérdinamikának a gazdasági növekedésen kell alapulnia.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.