MNB Fogyasztói percek – Útmutató a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz
A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások alapvetően a hagyományos, vegyes életbiztosítások által nyújtott biztosítási szolgáltatásokat (haláleseti szolgáltatás és elérési szolgáltatás) ötvözik a befektetési alapok által kínált befektetési lehetőségekkel. A konstrukció lényege, hogy a szerződő az általa befizetett biztosítási díjakból – a vásárlás napján érvényes árfolyamon – ún. befektetési egységeket vásárol a biztosító által kínált eszközalapok közül általa kiválasztott eszközalap(ok)ban. A biztosító többféle, eltérő befektetési stratégiát követő eszközalapot hozhat létre: léteznek biztonságos, de alacsonyabb hozamot ígérők (pl. államkötvény-túlsúlyos eszközalapok), illetve hosszabb távon magasabb hozamot kínáló, de kockázatosabb eszközökbe (pl. részvényekbe) fektető eszközalapok is. Az ezekben vásárolt befektetési egységek ellenértékeként összegyűjtött pénzt a biztosító az eszközalap befektetési stratégiájának megfelelően befekteti. A szerződő számláján nyilvántartott befektetési egységek árfolyama az adott eszközalap befektetési eredményétől – az eszközalapban lévő összes befektetési eszköz aktuális értékétől – függően folyamatosan változik.
Gyakori téves várakozás, hogy a megtakarítási jellegű életbiztosításra megtakarítási céllal befizetett díjak kizárólag pozitív hozamot érhetnek el. A gyakorlatban, ugyanúgy, mint a befektetési termékeknél, a unit-linked életbiztosítások esetén – az eszközalapok értékváltozása tekintetében –a befektetési kockázatot a szerződő viseli. Eszerint a befektetési egységek értéknövekedésén elért hozamot és a veszteséget is a szerződő realizálja. Ugyanígy az ügyfél felelőssége és kockázata, hogy az egyes eszközalapok árfolyam-változásait figyelemmel kövesse, és ha a piaci tendenciák és kockázatok alapján úgy ítéli meg, a befektetési egységeit egy másik eszközalap befektetési egységeibe váltsa át. Ha nem teszi, és befektetéseit hosszú időn keresztül nem kezeli, úgy csak jó szerencse kérdése, hogy milyen hozamot, nyereséget vagy veszteséget fog elérni az életbiztosítás lejáratakor. A unit-linked életbiztosítások esetén – a befektetés jellege miatt – sokkal kiszámíthatatlanabb az ügyfélnek járó tényleges szolgáltatási összeg, mint a hagyományos vegyes életbiztosítások esetén. A gyakorlatban az is előfordulhat, hogy az ügyfél a befektetett összegnél kevesebbet kap a lejáratkor. Ez alól csak azok a, főként egyszeri díjas életbiztosítások képeznek kivételt, melyek tekintetében maga a szerződés kifejezetten tartalmazza, hogy a biztosító hozam- vagy tőkegaranciát vállal a befizetett biztosítási díj után. Ezen szerződések esetében azonban a biztosító többnyire korlátozza a választható eszközalapok körét, illetve célszerű megvizsgálni a hozam- vagy tőkegarancia számítási módját, vetítési alapját is.
Szintén gyakori vitát okoz az ügyfél és a biztosító között az életbiztosításon érvényesített költségek mértéke, számítási módja.
Sok esetben a szerződő szem elől téveszti, hogy a befizetett biztosítási díjat gyakran jelentős költségek terhelik, melyek értelemszerűen csökkentik a kifizetendő szolgáltatási vagy visszavásárlási összeget.
Az egyik legjelentősebb ilyen tétel a kockázati életbiztosítás és az esetleges kiegészítő biztosítások (pl. baleset-biztosítási, egészségbiztosítási kockázatok) díja. Mivel életbiztosítási termékről beszélünk, ezért a szerződés kötelező eleme a biztosító életbiztosítási kockázatvállalása. Eszerint a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosított halála esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatást nyújt a kedvezményezett részére, tehát megfizeti részére a kötvényben meghatározott biztosítási összeget és a befektetett díjak aktuális értékét. Ennek ellenértékét képezi a kockázati életbiztosítás díja, amelyet a szerződő köteles megfizetni. A kockázati díj nagysága többek között függ a biztosított életkorától, a választott kiegészítő kockázatok (pl. rettegett betegségek, baleset-biztosítás stb.) körétől és a szerződésben rögzített biztosítási összegtől. Ezt a szerződő fizeti meg oly módon, hogy a biztosító – a levonás időpontjában érvényes árfolyamon számítva – a nyilvántartott befektetési egységekből vonja le a kockázati díj pénzbeli összegének megfelelő mennyiségű befektetési egységet.
A kockázati díj mellett számos egyéb, a szerződésben meghatározott díj és költség terhelheti az életbiztosítást.
Ilyenek lehetnek például az üzletszerzési költségek fedezetéül szolgáló kezdeti vagy szerződéskötési, az alapkezelői, az adminisztrációs vagy a visszavásárlási költségek, továbbá a vételi és eladási árfolyam-különbözet. Fontos kiemelni, hogy ezek sokszor igen jelentősek lehetnek. A biztosítást terhelő költségek mértékét, a kockázati díjak és a megtakarításra szánt összegek elhatárolását a biztosítási szerződések – a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett etikus életbiztosítási koncepció alapján – egyértelműen és közérthetően kötelesek bemutatni. A befizetett díjakat terhelő költségek megismerésében a teljes költségmutató (TKM) nyújthat segítséget, amely százalékos formában mutatja meg, hogy a felmerülő valamennyi közvetett és közvetlen költségből adódóan mekkora hozamveszteség érheti a szerződőt egy elméleti, költségmentes befektetés hozamához képest.
A unit-linked életbiztosítások költségstruktúrája majd minden esetben kizárólag a közép- vagy hosszú távú befektetési céloknak felel meg. A költségek és elvonások jellemzően a szerződéskötést követő években a legmagasabbak, így az életbiztosítás korai visszavásárlása esetén az ügyfél a szerződést csak tetemes veszteséggel tudja megszüntetni. Ennek megfelelően ez a szerződéstípus a rövid távú megtakarítási célokra nem alkalmas. Erre figyelemmel – ha fontos a megtakarítás likviditása – meg kell vizsgálni a szerződési feltételekben a visszavásárlási táblázatot, így különösen azt, hogy a szerződéskötést követő hányadik évtől vásárolható vissza a szerződés külön visszavásárlási költség levonása nélkül.
Összességében tehát egy unit-linked életbiztosítás megkötése előtt kiemelten fontos tanulmányozni a szerződési feltételek költségekre és visszavásárlásra vonatkozó rendelkezéseit, és átgondolni, hogy az adott szerződés alkalmas-e a tervezett életbiztosítási és megtakarítási célok megvalósítására.
Ha azonban a fogyasztó nem elég körültekintően kötötte meg a szerződést, vagy bármilyen okból meggondolja magát, akkor a biztosító a szerződés létrejöttéről szóló tájékoztatásának (általában a kötvény megküldésének vagy átadásának) kézhezvételétől számított harminc napon belül írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja a szerződést. Ez esetben a biztosító – az esetleges kötvényesítési költségek elszámolása mellett – köteles az ügyféllel a biztosítási szerződéssel kapcsolatban teljesített befizetésekkel elszámolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.