BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tetszik a forintnak a béradat, olcsóbb a dollár és az euró is

Erősödéssel kezdte a napot a pesti tőzsde és a hazai fizetőeszköz is. Délután a jegybank üzenete szabhat irányt a forint számára.

Az előző napi esést követően pozitív hangulatban indult a keddi kereskedés a pesti tőzsdén. A BUX 0,4 százalékos emelkedéssel, 74 249 ponton rajtolt.

Hungarian,Forint,Euro,Exchange,Rate:,Hungarian,Forint,And,Euro,Coins
Fotó: Shutterstock
  • Az OTP árfolyama 0,4 százalékkal, 18 850 forintra erősödött,
  • a Magyar Telekom szintén 0,4 százalékkal, 1088 forintra drágult.  
  • A Richter kurzusa 1,3 százalékkal, 10 990 forintra lőtt ki, 
  • a Mol jegyzése nem mozdult el az előző napi 2656 forintos záróárról.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

A forint kedvezően reagált a reggel közzétett kereseti adatokra, melyek alapján augusztusban 13 százalékkal nőttek a bruttó átlagfizetések Magyarországon. A kormány tegnap késő este ismertette 21 pontos gazdaságélénkítő csomagjának részleteit, a forint piacán ezt is pozitívan fogadták a befektetők. 

A hazai fizetőeszköz ennek megfelelően nyolc óra után gyors erősödésnek indult, az euróval szemben 0,1 százalékot javított, a keresztárfolyam a 401,1-es szintre jött vissza. A dollárhoz képest 0,2 százalékos erősödést mutat a magyar pénz, a zöldhasúért 370,4 forintot kérnek jelenleg a devizapiacon.

Az MNB kora délután kamatdöntő ülést tart, ám az elemzők egybehangzó véleménye szerint ezúttal várhatóan nem vág tovább az irányadó kamaton. A forint árfolyamát így ma a jegybank üzenetei mozgathatják, az általános nemzetközi piaci hangulat mellett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.