Alumni és tőke

„Üzenet egykori iskolámnak” – akár ezzel is kezdhetnénk a címben jelzett kérdéskör tárgyalását, főképp, ha az egykori felsőoktatási intézmény ma közérdekű vagyonkezelő alapítvány által működtetett. Sokak által ismert tény, hogy a magyar gazdaság versenyképessége és kiegyensúlyozott fejlődése közvetlenül összefügg az innováció hazai jellemzőivel. A Magyar Nemzeti Bank 2023-as Versenyképességi jelentése megállapította, hogy a megelőző évtizedben jelentősen nőttek az innovációra fordított források, miközben hasonló előrelépés nem volt megfigyelhető a szabadalmak létrejötte vagy a szellemi termékek üzleti honosítása terén. Összefoglalhatnánk úgy is, hogy az input oldal erősödését nem követte az output oldal változása. Hogy ez minek tudható be? Nyilván szerepet játszik a források hozzáférhetősége, de emellett az eredménycentrikus (üzleti célra alkalmas) érdekalapú felhasználás gyengesége vagy az üzleti világ és az egyetemi kutatóhelyek kapcsolatának esetlegessége is. Ez utóbbi téren pozitív irányú elmozdulást jelenthet egy új koncepciójú K+F+I finanszírozás alkalmazása.

Az egyetemi szféra – különösen a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett struktúrák – stratégiai céljainak elérésében egyre nagyobb szerepet szán az alumninak, vagyis az egykori hallgatók közösségének. A szóban forgó személyek – ma cégvezetők, tulajdonosok, specialisták stb. – egy része ma is kötődik az egyetemekhez. Ennek megjelenési formája a duális képzés, illetve például az üzleti szférában kiemelkedően sikeres egykori hallgatók bevonása az egyetemi oktatásba. Megtalálhatók a közös érdekek a finanszírozásban éppen úgy, mint a tudásátadásban. Egy-egy cég az adott egyetemmel kötött legalább hároméves szerződés alapján – amelynek célja lehet K+F – az egyetem feladatainak finanszírozása érdekében forrást juttat az egyetemi alapítványhoz. Az így felkínált forrás 300 százaléka az adott (nyereséges) cég adóalapjából levonható, és az egyetem és cég közötti K+F+I tevékenységre fordítható. Ha viszont az „alumnipénz” egy kockázati tőkealapba kerül, akkor finanszírozhatja egyetemi spin-off cégek vagy induló (priváttal közös) startup cégek létrejöttét. Sőt, ez utóbbi esetben a tőkealapot akár 250 millió forint induló befizetéssel is el lehet indítani, annak feltöltése a hat év alatt pedig szakaszosan is megtörténhet. Ez kifejezetten előnyös, hiszen így a későbbiekben privát startup-befektetők üzleti csatlakozására is nagyobb esély nyílik. Ha pedig a közösségi forrás felhasználásainak javítását tűzzük ki célul, akkor az kisebbségi részesedésre (20-25 százalék) egyszerű, nyilvános pályázattal is meghirdethető. Az alumni tehát kimagaslóan alkalmas az egyetemek tőkekapcsolatainak megerősítésére – erre pedig számos példa mutatkozik a fejlett piacgazdaságokban, mint például a Harvard Egyetem esetében. Ezt a módszert követve egy későbbi fázisban eljuthatunk az Egyetemi Alapítványok (Tőke)befektetési Jegyeinek keletkeztetéséhez. Hogy ez túl merész gondolatkísérlet lenne? Véleményem szerint nem, csak teljesen szokatlan a múltbeli egyetemi gondolkodási logikához hasonlítva. Márpedig az egyetemeket fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványok gazdasági önállóságát éppen az ilyen kísérletek végigvitele érdekében kezdeményezte a törvényhozó.