Aki az állami nyugdíjban bízik, nem kerüli el az időskori elszegényedést

Az állami nyugdíjrendszer stabil, fenntartható, biztonságosan fizeti a nyugdíjasok járandóságát, a kormányzat őrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, így érthetetlen, miért riogatnak egyes szakértők a rendszer közelgő válságával. Az utóbbi időben szaporodnak az ilyen, megnyugtatónak szánt üzenetek a hivatalos kommunikációban, nyilván nem véletlenül, hiszen a közelgő választásokon meghatározó befolyást gyakorolhat az eredményre az a 2,7 millió ember, aki nyugdíj vagy hasonló jogcímen ellátást kap a társadalombiztosítástól.

Vajon kinek van igaza a nyugdíjrendszer jövőjét illetően? Döntse el minden szavazópolgár saját maga, miután megismerkedett a valós tényekkel. A folyó finanszírozású magyar nyugdíjrenszer közeljövőjét alapvetően három tényező határozza meg: a demográfiai öregedés, az aktív dolgozók külföldre áramlása és a magyar foglalkoztatási helyzet.

A társadalom elöregedése megállíthatatlan. Másfél évtizeden belül 2,1 millió magyar tölti be a 65. évét, miközben a munkaerőpiacra ugyanezen időszakban legfeljebb 1,6 millió fiatal áramlik be, így a járulékfizetők száma – csak a népesedési folyamatok alakulása miatt – legalább félmillió emberrel csökken. Ma minden hatodik magyar 65 évesnél idősebb, 2030-ban már minden ötödik, 2040 körül minden negyedik honfitársunk ilyen idős lesz. A nagy társadalmi újraelosztó rendszerek (főként a nyugdíj és az egészségügy), amelyek a dolgozók járulékfizetésére épülnek, képtelenek lesznek megfelelő védelmet nyújtani az öregedés szökőárja ellen. A várható élettartam ráadásul tízévente átlagosan két évvel nő, vagyis egyre többen egyre hosszabb ideig leszünk nyugdíjasok.

A járulékfizetők számát már ma is nagyjából félmillió fővel – egyes becslések szerint néhány éven belül akár egymillióval – csökkenti a tartósan külföldön dolgozó, kivándorolt vagy a nyugati határ mentén ingázó magyarok száma, akik itthon egyáltalán nem fizetnek nyugdíjjárulékot.
A magyar foglalkoztatási helyzet sajátosságai további léket ütnek a nyugdíjrendszer bevételein. Magyarországon – amellett, hogy a GDP ötöde a szürke- vagy feketegazdaságban képződik, így senki egy fillér adót vagy járulékot nem fizet utána – kiugróan magas, egymillió körüli a minimálbér utáni járulékfizetők száma. Szintén bevételkiesést okoz a közfoglalkoztatottak 300 ezerhez közelítő száma, ők még csak nem is a minimálbér, hanem a jóval alacsonyabb közfoglalkoztatási bér után fizetik a járulékaikat. Ráadásul az aktív korosztályok körében a tényleges itthoni foglalkoztatottság százalékos aránya sokkal alacsonyabb, mint az EU-átlag, vagyis eleve kevesebb a járulékfizető, mint amennyien a létszám alapján lehetnének; különösen az 50 évesnél idősebb korosztályokban, fokozottan a nők esetében.

A fenti tényeket értelmes polgár nem hagyhatja figyelmen kívül, mert a struccpolitika kegyetlenül megbosszulja magát. Nemcsak a valóságot félresöprő embereken, hanem a gyermekeiken és unokáikon is. A politika furcsa fintora, hogy a kormányzat is teljesen tisztában lehet a helyzettel, ezért a nyilvánosságnak szánt kommunikációs nyugtatótabletták szórása mellett egyre nagyobb gondot fordít az alternatív utak szabályozására is. A 2011 óta zajló jogalkotásban tetten érhető az a folyamat, amelynek során az állami nyugdíjrendszer – mint A terv – finanszírozási válsága esetére fokozatosan körvonalazódik egy B és egy C terv.

A B terv nemes egyszerűséggel ráterheli a gyerekekre a szülők eltartásának terhét. Az alaptörvénybe ugyanis (kínai mintára) bekerült az a szabály, hogy a nagykorú gyermek köteles a rászoruló szüleiről gondoskodni. Az alkotmányos kötelezést az új polgári törvénykönyv szülőtartási rendelkezései lefordítják a bíróság előtt is érvényesíthető szülői jogokra. A kormányzat azonban nem elégedett meg ennyivel, most kerül a parlament elé a Ptk. módosításáról szóló törvényjavaslat, amely egyértelművé teszi, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni, vagyis polgári perben közvetlenül érvényesíthető rendelkezés lett az alkotmányos kívánalomból. Ha a gyerek nem lenne hajlandó önszántából eltartani a rászoruló szüleit, akkor beperelheti őt a szülő – vagy nevében a járási hivatal –, továbbá az említett törvényjavaslat szerint 2016. július 1-jétől már az a személy is, aki a fizetni nem hajlandó gyerek helyett viselte a tartási terhet. S ha azt is tudjuk, hogy a Ptk. szerint a szülőtartás összege elérheti a nagykorú gyermek jövedelmének a felét, akkor láthatjuk, milyen elképesztő terhet rakhatunk a gyermekeink és az unokáink vállára, ha vakon (és lustán) bízunk az A tervben.

A gyermekeink életét megkeserítő B terv ismeretében talán nagyobb lelkesedéssel fordulunk – mint leendő rászoruló szülők – a C terv felé, ami nem más, mint a 20 százalékos szja-jóváírással megtámogatott öngondoskodás. Egyszerűen nincs más mód megelőzni az időskori elszegényedést, hacsak nem akarjuk életünk végéig a saját gyermekeink jövedelmének akár a felét is mi fölélni annak következtében, hogy nem cselekedtünk, amíg még tudtunk volna.