Versenyképtelenség

Lesz miről beszélniük a ma kezdődő kecskeméti közgazdász-vándorgyűlésen az előadóknak és a vendégeknek, nem kisebb fába vágják ugyanis a fejszéjüket, mint Magyarország versenyképessége. Ez jó alkalom lesz arra, hogy a szakma közösen megtalálja azt az utat, amelyen haladva a következő 25 évben megvalósul Matolcsy György álma, vagyis felzárkózunk Ausztriához. Az elmúlt negyedszázadban ez nem sikerült, és a kilátások alapján mostanra annyi a tennivaló, hogy abba még a legelkötelezettebb államok bicskája is könnyen beletörhetne. A legvidámabb barakkból mára azzá az országgá váltunk, amely a (nem kísérleti) tankönyvek mintapéldája a felzárkózás lehetőségének elmulasztására.

A szakértők biztosan megállapítják majd, hogy Magyarország a 63. helyen áll a Világgazdasági Fórum 140 államot tömörítő tavalyi versenyképességi felmérése szerint. Az elmúlt évtizedben folyamatosan csúsztunk le, így az EU 24. legversenyképesebb országa vagyunk. Nem fest szebb képet a svájci IMD üzleti iskola felmérése sem: ők a 46. helyre sorolnak bennünket – Mexikó és Kazahsztán közé – a jóval kevesebb, mindössze 61 országot vizsgáló kutatásukban. Mindezt igazolja a teljesítményünk is, hiszen a magyar gazdaság csak tavaly érte el a világgazdasági válság előtti szintet, miközben a régiós országok jóval hamarabb kiheverték a krízist.

Nem csodálkozhatunk azon, hogy Magyarország potenciális növekedése alig 1-2 százalékos, miközben a környező országoknak nem esik nehezükre 3-4 százalékos GDP-növekedést kipréselni magukból évről évre. A gyenge versenyképességben komoly szerepet játszanak az olyan tényezők, mint a társadalom elöregedése és az alacsony születésszám, de ettől még javítható lenne például a nyelvtudás, a kkv-k működésének hatékonysága, az infokommunikációs tudás, az oktatás színvonala, vagy jobban igazodhatna a képzés a munkapiac elvárásaihoz. Ezeken a területeken szintén a sereghajtók között vagyunk, és egyáltalán nem tűnik úgy, hogy a következő években áttörést érhetnénk el. A makrogazdasági helyzet elmúlt években látott javulása, az államháztartás stabilitása, a csökkenő adósság és a régió élvonalába tartozó infrastruktúra nem lesz elég ahhoz, hogy visszaszerezzük a versenyképességünket. El kell ismerni: a felzárkózáshoz több kell.

A magyar diákok eközben egyre rosszabbul teljesítenek a nemzetközi felmérések szerint, a felsőoktatásban lévők száma 300 ezer fő alá, 17 éves mélypontra hanyatlott. A röghöz kötés vagy az államilag finanszírozott férőhelyek számának csökkenése sem javított a felsőoktatás helyzetén. Egyre többen kezdik meg egyetemi tanulmányaikat külföldön: ők azok, akik nagy valószínűséggel sosem fognak már visszatérni. Csak Szlovákiának és Romániának rosszabb a tehetségmegtartó képessége – de ismerjük el, sokat teszünk azért, hogy mögéjük kerüljünk. És ma már nem csak az alacsony fizetések miatt mennek el a kevésbé képzettek mellett a legtehetségesebb, leginnovatívabb fiatalok is.

Bizonyára nem tesz jót az országnak, amikor a hazai állami vezetők egyáltalán felvetik Magyarország EU-s kilépésének lehetőségét, és az sem, amikor az Economist Intelligence Unit a sérült magyar demokrácia állapotának folyamatos romlásáról számol be évről évre, és közelebb löknek bennünket a Törökországot is magában foglaló „hibrid rezsimek” kategóriájához. És nem Soros támadása mindez, hanem a valóság. Nem csoda, hogy a felmérések szerint a legnagyobb baj az üzleti környezettel van. A jogszabályi környezet gátolja a cégek versenyképességét, a piac megfelelő szabályozása helyett pedig jellemzőbb a piac lebontása Magyarországon. Az állam mind több területre teszi be a lábát, például a banküzembe, az energiaszektorba, a közműszolgáltatásba, de legszívesebben a kereskedelemből is kirobbantanák a nyugati, multinacionális vállalatokat – ha már a kifli árát nem sikerült központilag csökkenteni, amikor olcsóbb lett az üzemanyag.

Ha valóban versenyképesek szeretnénk lenni, akkor el kellene felejtenünk a munkaalapú társadalom téveszméjét. El kell felejtenünk azt is, hogy újraiparosítjuk az országot (a GDP 23 százalékáról 30-ra emeljük az ipar részarányát). Az embereknek pedig képeseknek kell lenniük arra, hogy életük végéig tanuljanak, megújuljanak – és ezt a kormánynak is támogatnia kell –, újabb és újabb készségeket sajátítsanak el, különben végleg bent ragadunk a közepes jövedelmű országok csapdájában.

Remélem, szó esik majd a vándorgyűlésen arról, hogy mindez milyen versenyképességi kérdéseket vet fel. Különben elhalasztunk egy újabb lehetőséget, hogy szembenézzünk a valósággal, mert sajnos egyre biztosabbá válik, hogy már nemcsak szüleim életében, hanem az enyémben sem közelítjük meg Ausztriát.