Gazdasági növekedés költségvetési élénkítésből

Az elmúlt hetekben kormányzati vezetők feltűnően optimista növekedési prognózisokkal álltak elő: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter például 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedést jósolt az idei évre. Ehhez képest szerény teljesítménynek tűnik, hogy a tavalyi utolsó negyedévben csupán 1,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, 2016 egészében pedig mindössze 1,8 százalék volt a naptárhatással korrigált éves növekedés. Ez az utóbbi négy év leggyengébb eredménye. A legújabb európai növekedési adatokból kiderül, hogy a kelet-közép-európai régióban Lengyelország, Szlovákia és Románia teljesítménye nagyságrendekkel jobb volt, 3-5 százalék körül alakult 2016 utolsó negyedévében, de az év végi magyar növekedés még az euróövezeti átlagot sem érte el.

Különösen azért feltűnő a tavalyi szerény hazai növekedés, mert a költségvetés szempontjából a 2016-os év egyértelműen sikeresnek számít. A korábbi időszak tendenciaszerűen alacsony hiányát és fegyelmezett gazdálkodását megjutalmazta a globális pénzpiac, és az év folyamán mindhárom nagy hitelminősítő ügynökség felértékelte Magyarországot. A magyar állam hosszú lejáratú szuverén devizaadóssága spekulatívból befektetésre ajánlott kategóriába került, ami számottevően csökkenti az államháztartás kamatterheit. A kormányzat érdemi pótlólagos költségvetési mozgástérhez jutott, azaz bizonyos mértékig büntetlenül alkalmazhatja a fiskális expanziót a gazdaság élénkítésére. Ennek tudatában az év utolsó hónapjaiban a kormányzat látványos költekezésbe kezdett, a növekvő bérkiáramlás pedig nagymértékben emelte a lakossági fogyasztást és így közvetve a GDP-t is.

Csakhogy a lakossági fogyasztást leszámítva, a magyar gazdasági növekedésnek nem volt más húzóereje. Egyértelműen kiderült, hogy amikor az uniós források visszaesnek, akkor a beruházási aktivitás is csökken, e tekintetben szélsőséges mértékben függünk tehát az EU-források felhasználási dinamikájának ciklikusságától. Ez persze azt is mutatja, hogy a gazdasági szereplők autonóm beruházási hajlandósága minimális, ráadásul a feldolgozóipar is csupán stagnáló teljesítményt mutatott tavaly. A globális pénzpiaci befektetők bizalmát sikerült ugyan visszaszerezni, a reálgazdaság terepén azonban ez aligha igaz. A magyar gazdasági környezetnek ugyanis számos olyan problémája van, amely miatt az ország nem különösebben vonzó terep a potenciális működőtőke-beruházások számára. Egyrészt a tulajdonjogok biztonságának hiánya vagy a szektorális különadók rendszere vélhetően azokban az ágazatokban is negatívan érinti a beruházási szándékokat, amelyek kormányzati megítélés szerint a jó, termelő ágazatok közé tartoznak.

Specifikus partnerségi megállapodásokkal részben meg lehet ugyan nyerni a már itt működő feldolgozóipari vállalatokat, az ilyen diszkrecionális eszközök azonban nem alkalmasak új vállalkozások idevonzására. Egyre nyilvánvalóbbak a humántőke oldaláról mutatkozó korlátok is: az elmúlt években a fiatal szakképzett népesség munkavállalási célú migrációja ugrásszerűen megnőtt, miközben a romló demográfiai trendek és az oktatási, illetve szakképzési rendszer gyengeségei miatt amúgy is korlátos a rendelkezésre álló hazai szakképzett munkaerő. A 4 százalék körüli gazdasági növekedés ezzel együtt is bekövetkezhet 2017-ben: ugyanis a költségvetési élénkítés tovább dinamizálhatja a lakossági fogyasztást, miközben a beáramló EU-források ezúttal jelentősek lesznek, ami tapasztalatok szerint felpörgeti a beruházási aktivitást. Az üzleti környezet és a humántőke problémáinak kezelése nélkül azonban a gyorsabb növekedés csak átmeneti lehet. A fiskális politika sikerei után ezúttal a gazdaságpolitika más dimenzióiban is fordulatra lenne szükség.