Nem vak, hanem bátor…

Hitelezni kockázatos. A gazdasági válság vastagon aláhúzta ezt a tételt, nem csoda, hogy a bankszakma nagyon kockázatkerülő lett, talán túlságosan is. Az elmúlt évek gazdasági folyamatai, az egyre biztatóbb makrogazdasági számok lassanként meghozzák ugyan a bankok étvágyát, ez azonban sokkal inkább a bátor gazdaságpolitika, semmint a pénzintézetek nehéz időszakban tanúsított kockázatvállalásának eredménye. Pedig vállalkozni is kockázatos. Vállalkozások, beruházások, innovatív fejlesztések nélkül pedig nehezen mozdul előre a szekér.

Az elmúlt években általánossá vált a tapasztalat, hogy egyes ügyfélszegmensekkel a bankok nem tudtak hatékonyan együttműködni, nem találkozott az egyre erősödő igény a kockázatvállalási hajlandósággal. Ez lehetett azért is, mert a vállalkozás túl kicsi vagy túl fiatal volt, és nem tudott több évre visszamenőleg könyvelési adatokat felmutatni, vagy akár azért, mert éppen túl nagynak bizonyult egy beruházás a kereskedelmi bankok igényeihez mérten (nem is beszélve a projektfinanszírozás terén szerzett keserű tapasztalatok hosszan ható jelentőségéről). Ma már egy hosszabb ideje jól működő, jövedelmező cég viszonylag könnyen juthat finanszírozáshoz a piacon, sőt egyre erősebb a verseny az ideális ügyfelekért. Belőlük azonban egyelőre nincs elegendő ahhoz, hogy ellenálló, erős gazdaság épüljön rájuk, és nem is lesz, ha nem nyitunk több teret a ma még kisebb, kockázatosabb cégek előtt. Az alapokat így lehet mélyebbre ásni.

Az MFB kutatási számai azt mutatják, hogy 2016 végén mintegy 900 milliárd forint volt a betöltetlen hitelfinanszírozási rés a gazdaságban. Ez a jelentős összeg olyan, egyébként életképes és hitelezhető cégek finanszírozási igényéből áll össze, amelyeknek a hiteligénylését az adott évben elutasították, vagy számukra elfogadhatatlan feltételeket kötöttek ki, vagy reménytelennek tartják, hogy egy kereskedelmi bank hitelt nyújtson nekik. Ez a kör a vállalatok több mint 10 százalékát teszi ki. A legérdekesebb talán az, hogy milyen népes társaságot képez ezen belül azoknak a cégvezetőknek a csoportja, akik eleve nem is próbálkoznak, éppen a korábbi negatív tapasztalatok miatt – ennek a körnek ugyanis a kétharmada (64 százalék) így viselkedik.

A források hiánya, méret szerint szétszálazva az ügyfeleket, leginkább a mikrocégeket sújtja (429 milliárd forint), szektoriális bontásban a szolgáltató szektort (677 milliárd forint), illetve a közép-magyarországi régiót (508 milliárd forint). A hitelkérelmek elutasításának leggyakoribb oka, hogy a vállalkozás pénzügyi adatai nem felelnek meg a szigorú hitelfeltételeknek, vagy nem elegendő a felkínált biztosíték, de a hiteltörténet hiánya is jellemző elutasítási indok. Több mint negyvenezer magyar mikrocégről mondhatjuk el, hogy miközben nyilvánosan elérhető cégadatai szerint hitelképes lenne, nem jut hozzá a szükségesnek ítélt néhány tízmilliós hitelhez. Ez a kimaradt lehetőség a mai magyarországi vállalati hitelállomány mintegy 7 százalékára tehető, míg a teljes finanszírozási rés – tehát a mikróktól a nagyvállalatokig minden méretet érintő piaci hiányosság – az állomány 15 százalékára becsülhető.

A mikro- és kisvállalatok számára pillanatnyilag elsősorban a nullaszázalékos kamattal elérhető, visszatérítendő uniós források és a támogatásokkal kombinált hiteltermékek szolgálják ezt a célt. Nem építhetünk azonban a végtelenségig ezekre a megoldásokra. Talán soha vissza nem térő alkalom nyílik ma arra, hogy odaálljunk a fejlődni képes, ma még kis méretű cégek mellé, és vállaljuk a kockázatot. A következő évek egyik nemzetgazdasági jelentőségű feladata lesz a visszaeső uniós transzfereket új megoldásokkal pótolni, ami a teljes hazai pénzintézeti szektor számára tartogat feladatokat.