Az egyik szemünk sír, a másik versenyképes

A tavalyi évben a legfrissebb versenyképességi eredményeket a gazdaságpolitika ott próbálta hitelteleníteni, ahol tudta. Nem csoda, hiszen akkor, egy év alatt hat helyet rontva, a 69. helyre csúsztunk vissza. Most, hogy hosszú évek után megint feljebb lépett Magyarország a listán – a 60. helyre –, ismét elkezdték szeretni a rangsort. Mi nézzük inkább a tényeket, és értelmezzük azt a kettősséget, amelyet az idei eredmény mutat.

Kezdjük azzal, hogy valóban javult a versenyképességi pontszámunk (4,2-ről 4,3-re), és a helyezésünk is, de összességében az elmúlt egy évtizedben érdemi előrelépésről nem beszélhetünk. Tíz év átlagát nézve ugyanis a pontszámunk szintén 4,3, az 1–7 közötti skálán továbbra is erős közepes érték. A helyezést illetően lényegében csak korrigáltuk a tavalyi nagy zuhanást. A 60. hely megfelel az elmúlt öt év eredményeinek (leszámítva 2016-ot). Így azért máris árnyaltabb a kép.

De egyáltalán miért fontos, hogy ezekkel a rangsorokkal foglalkozzunk? Több lesz ettől a GDP? Nos, közvetlen módon természetesen nem, ugyanakkor a befektetők, legyen az portfólió- vagy tőkebefektető, igenis figyelik ezeket a mutatókat. Persze a felhasznált 114 mutató jelentős része szubjektív, a megkérdezett vállalatvezetők véleményén alapul. De kérdem én, ha egy befektető kíváncsi arra, hogy milyen a helyzet egy országban, akkor kit kérdez meg? Én biztos, hogy más vállalatok tapasztalataira alapoznék, nem pedig befektetési ügynökségek színes prospektusaira. Ha egy ilyen felmérésben egy befektető azt látja, hogy Magyarország folyamatosan csúszik lefelé a rangsorban, vagy legalábbis nem javít, míg más régiós országok fejlődnek, nos, az igen fontos indok lehet a távolmaradásra.

Ezek a mutatók és a részben ezek alapján meghozott döntések végeredményben megjelennek a gazdaság teljesítményében. Lehet, hogy nem idén és nem is jövőre, de hosszú távon mindenképp. Ezért szoktuk azt mondani, hogy a versenyképességi rangsorok inkább egy-egy adott ország távlati kilátásairól adnak képet. Ha egy ország az átlagosnál gyengébben szerepel az intézményrendszer, az egészségügy, az oktatás, a munkaerőpiac és az üzleti fejlettség tekintetében, akkor ott a jövőben súlyos versenyképességi problémák üthetik fel a fejüket. Az előbbi lista persze nem légből kapott. Ezeken a területeken teljesített a saját átlagánál (vagyis a 60. helynél) rosszabbul hazánk a 2017-es felmérésben.

Még erőteljesebb a kép, ha csak a régiós országokat nézzük. Gyakorlatilag nincs ma olyan mutatócsoport a tizenkét főcsoportból, amelyikben Magyarország előrébb lenne a cseh–lengyel–román–szlovák kvartettnél. A régiós átlagot is csupán a munkaerőpiac, a technológiai felkészültség és az infrastruktúra esetében tudjuk hozni. Talán nem véletlen, hogy ezekben tudunk versenyképességben lépést tartani a régióval. A munkaerőpiac 2012 óta rohamosan fejlődik, bár itt is egy szerintem kiemelten fontos mutatóban nagyon rosszul teljesítünk: a tehetségek vonzásában és megtartásában (rendre 112. és 126. hely a 137 országból). A technoló­giai felkészültség is inkább előnyünk, mint hátrányunk, itt főleg az internet rohamos terjedése, a beáramló FDI és az azzal érkező legfrissebb technológia segít. Ironikusan azt is mondhatnánk, hogy a betelepülő multik mégiscsak jók valamire. Az infrastruktúra pedig mindaddig fejlődik, amíg az uniós források bőséggel rendelkezésre állnak. Ha ez csak a hazai költségvetésen múlna, nem lenne olyan szép a bizonyítvány.

Mindeközben azonban az innováció területén visszacsúszunk, az üzleti élet kifinomultsága tekintetében épphogy bent vagyunk a top 100-ban. Említhetnénk az oktatást és a szakképzést is, ahol az oktatás általános minősége, a szakképzések és a dolgozói továbbképzések tekintetében is a 100. helyen túl találjuk Magyarországot a listán. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a legtöbb megkérdezett szerint kevés a jól képzett munkaerő, korrupció van, és az adórendszeren is lenne mit javítani, akkor, ezeket látva, egy befektető biztosan elgondolkodik, hogy Magyarország-e a megfelelő célpont hosszú távon. Persze csak ha el nem vakítja az a tetemes kedvezmény, amellyel kecsegtetik.