Egyenlőséget mindenkinek?
Júniusban felkértek, hogy tartsak előadást a York Festival of Ideas elnevezésű rendezvényen. Ez egy évente megrendezett fórum, ahol alternatív, főként progresszív szakpolitikai célokat vitatnak meg a résztvevők. Az eszközárak stabilizációjáról szóló könyvemet ismertettem. A többi előadás közül leginkább a The Equality Trust igazgatójának, Wanda Wyporskának „az egyenlőséget mindenkinek” elvről tartott, nagyon érdekes előadását emelném ki.
A bal- vagy a jobboldalon kevesen támogatnák aktívan az „egyenlőséget mindenkinek” elvet. Ehelyett az egyenlő esélyeket támogató konzervatívok és az egyenlő eredményeket pártoló progresszív erők között van megosztottság. Ez egy fontos különbség.
Bármilyen módon határozzuk is meg azonban az egyenlőség fogalmát, a nagyobb kérdés inkább az, hogy miként lehet az egyenlőséget elérni.
A második világháború után jött létre a Bretton Woods-i rendszer, amelyben az egyes országok rögzített árfolyamot tartottak fenn a dollárral szemben, és a tőke nagyrészt immobilis volt nemzetközi szinten. Amikor az Egyesült Királyságból turisták mentek Franciaországba, Olaszországba vagy Spanyolországba, akkor korlátozták, hogy mennyi frankot, lírát vagy pezetát vásárolhatnak, és a nemzetközi befektetéseknek is gátat szabott a tőkekorlátozások kiterjedt rendszere. A Bretton Woods-i rendszer 1971-ben bekövetkezett összeomlásával a világ a globalizáció kalandos, új korszakába lépett. Ennek eredménye a globális egyenlőtlenség nagymértékű csökkenése volt, ahogy a tőke olyan helyekre áramlott, ahol a bérek szintje töredéke volt a nyugati demokráciákban megszokott bérszintnek.
Fotó: AFP/Thomas Coex
A közgazdasági elmélet szerint, amikor két ország kereskedik egymással, akkor azzal mindkettő jól jár. Az elmélet azonban nem állítja azt, hogy a két ország minden lakosa hasznot húz a kereskedelemből. Éppen ellenkezőleg, az elmélet azt vetíti előre, hogy a globalizációnak nyertesei és vesztesei vannak, amit az elmúlt évtizedek tapasztalatai igazoltak is.
A nemzetközi tőkepiacok liberalizációja egyértelműen kedvező hatással volt 800 millió képzetlen kínai munkavállalóra, de kedvezett azoknak a nyugati munkavállalóknak is, akik jövedelmüket főként úgy szerzik, hogy a saját fizikai, szellemi tőkéjüket a lehető legtöbbet kínáló munkaadónak biztosítják. Azon nyugati munkavállalók esetében azonban, akik a nem kellő színvonalú szaktudásukat a piacon értékesítve szerzik jövedelmüket, a globalizáció időszaka a bérek évtizedeken át tartó stagnálásával esett egybe.
Bár a nemzetállam nem tökéletes intézmény, de a nyugati szociáldemokrata pártokat ellátta olyan eszközökkel, amelyekkel a polgárok életkörülményeit javíthatták. A nyugati demokráciák nem mindig nyújtottak nyugdíj- és egészségügyi ellátást a polgáraiknak. A munkakörülményeket szabályozó, a gyermekmunkát betiltó, az ingyenes oktatást vagy az általános szavazati jogot biztosító jogszabályok nem a semmiből születtek meg. Ezek mintegy kétszáz év reformmozgalmaiban, gyakran erőszakos politikai konfliktusok közepette lettek bevezetve.
A Bretton Woods-i rendszer utáni időszakban történő tőkeliberalizáció a munkavállalók megfelelő védelmének hiányában előre megjósolható következményekhez vezetett. A szakszervezetek, amelyek régóta védelmezték a munkavállalók jogait a nyugati országokban, elvesztették alkuerejüket és azt a képességüket, hogy humánusabb munkakörülményeket és magasabb béreket tudjanak kialkudni.
Amikor a nyugati demokráciák véleményformálói a tőke szabad mozgása mellett érvelnek, akkor azt lehet mondani, hogy elősegítik a globális egyenlőség ügyét azzal, hogy a fejlődő országok munkavállalói bérének emelkedését mozdítják elő.
Természetesen a nyugati elitek jövedelme, profitja is emelkedik, amikor a szellemi és fizikai tőke olyan alacsony bérű országokba áramlik, ahol gyengék a munkavállalókat védő szabályozások.
Miközben azonban a globalizáció csökkentette a gazdag és a szegény országok közötti különbséget, a nyugati demokráciákban nőtt a szakadék a gazdag és a szegény rétegek között a mediánjövedelmek növekedésének stagnálása miatt. Eltérő a közgazdászok véleménye azzal kapcsolatban, hogy mi okozza ezt a jelenséget. Ennek valószínűleg részben az új technológiák megjelenése az oka, amelyek egyre inkább kiváltják a rutinfeladatokat ellátó munkavállalókat. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) közgazdászprofesszora, David H. Autor és kollégái által elvégzett kutatások szerint a szélesedő jövedelmi különbségek nagy részében a Kína által megtestesített egyre erősebb verseny tükröződik.
Ezen kutatások eredménye dilemmát okoz azoknak, akik az „egyenlőséget mindenkinek” elv mellett állnak ki. A világ egésze nem egy demokrácia, és nem is valószínű, hogy azzá válik belátható időn belül.
Ha a nyugati demokráciák politikusai továbbra is folytatják azt a politikát, amely a nemzetállam határainak lebontására törekszik, akkor ki fogják őket szavazni a hatalomból a munkás- és középosztálybeli választópolgárok, akiknek a fejlődő országok alacsonyan képzett munkavállalóival való közvetlen versenyben kell helytállniuk.
Az „egyenlőséget mindenkinek” elv nagyszerű célkitűzés, de az elérését célzó törekvéseknél nem szabad kockáztatnunk az egyenlőség terén elért hazai eredményeket, amelyeket két évszázadnyi társadalmi fejlődésnek köszönhetünk.
Copyright: Project Syndicate, 2018
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.