Vagy megsülünk 2100-ra, vagy elköltünk 900 milliárd dollárt

A 2015 decemberében tető alá hozott párizsi klímaegyezmény keretében szinte a világ összes országa kötelezettséget vállalt arra, hogy jóval 2 Celsius-fok alatt tartja a globális hőmérséklet emelkedésének mértékét az iparosodás előtti szinthez képest. Emellett az egyes országok saját vállalásokat (Intended Nationally Determined Contributions, INDCs) fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy miként fogják megfékezni vagy csökkenteni az emissziót a következő évtizedben.

A megújuló energiaforrásokba történő globális befektetések szintje ma már jóval meghaladja a fosszilis üzemanyagot használó erőművekbe történő invesztíciókat, továbbá csökkennek az akkumulátorok költségei, illetve növekszik az elektromos járművek értékesítése is. Mindezek mellett Donald Trump Amerikája is folytatja a széntüzelésű erőművek bezárását.

Ezen kedvező folyamatok ellenére az Éghajlat­változási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentése igencsak lehűti a kedélyeket. A tanulmány szerint

a jelenlegi trendek mellett a globális hőmérséklet 2100-ra már 3 Celsius-fokkal is emelkedhet, ezt a szintet több mint egymillió éve nem érte el a Föld. Az emberi jólétre ez valószínűleg katasztrofális hatással lesz.

Az IPCC jelentése egyértelművé tette, hogy az ideális az lenne, ha 1,5 Celsius-foknál meg lehetne állítani a hőmérséklet emelkedését – ezen küszöb felett ugyanis a káros következmények még súlyosabbakká válnak. Ahhoz azonban, hogy ezt a küszöböt ne lépjük át, a globális szén-dioxid-emissziónak el kellene érnie a nettó zéró szintet körülbelül 2055-re, illetve még korábban, ha – ahogy az, sajnos, elkerülhetetlennek tűnik – az emisszió mértéke a további néhány évben változatlan marad.

Az erőművek, gyárak, közlekedési hálózatok és fűtőrendszerek kibocsátásának elfogadható mértéke attól függ, hogy milyen gyorsan lehet kiküszöbölni a földhasználat változásával, például az erdőirtással okozott emissziót, és milyen gyorsan lehet a szén-dioxidon kívüli üvegházhatású gázok (például a metán, nitrogén-oxid) kibocsátását csökkenteni. Egyértelmű azonban, hogy ha nem érjük el a nettó zéró szintet az energiafelhasználás és az ipari tevékenységek terén hozzávetőleg 2060-ra – a fejlett országokban még korábban –, akkor arra a kockázatos feltételezésre kell alapoznunk, hogy a földhasználati változások jelentős mértékű negatív emissziót fognak kiváltani a 21. század végén. Ha ez bekövetkezik, akkor a felmelegedés mértéke jóval meghaladja majd az 1,5 Celsius-fokot.

Mondanom sem kell, hogy hatalmas kihívás négy évtizeden belül elérni a nettó zéró kibocsátást. Az Energy Transitions Commission hamarosan megjelenő jelentése szerint a jó hír az, hogy ez technikailag egyértelműen megvalósítható, és ennek folyamata elfogadhatóan alacsony költségekkel járna a világgazdaságnak. Továbbá már ismerjük azokat a kulcsfontosságú technológiákat, amelyekre szükség lesz ennek a célnak az eléréséhez.

Az alacsony karbonfelhasználású gazdaság – és lényegében a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátás összes – megvalósítható módjához a villanyáram szerepének jelentős megnövekedésére van szükség. A villanyáramnak a végső energiaigényben meglévő arányát a jelenlegi mintegy 20 százalékról az évszázad közepére-végére mintegy 60 százalékra kell emelni. Továbbá a teljes globális áramtermelésnek óriási mértékben kell emelkednie a mostani 25 ezer terawattóráról (TWh) 100 ezer terawattórára. Ennek az áramnak pedig alacsony karbontartalmú energiaforrásokból kell származnia. Bár ezen a téren a nukleáris energia és a szén-dioxid-leválasztással ellensúlyozott földgáztermelés szerepet kaphat, a szükséges volumen oroszlánrészét megújuló energiából kell biztosítani, az IPCC szcenáriója szerint 70-80 százalékos arányban. Elegendő földterület áll rendelkezésre a világban a megújuló energia ilyen mértékű bővítéséhez, illetve elegendő idő van a szükséges beruházásokra, ha elég gyorsan cselekszünk.

Három másik technológia is lényeges szerepet fog játszani. Először is a hidrogént, az ammóniát és talán a metanolt a közlekedésben, illetve az iparban kellene felhasználni. Mindhármat szintetikusan fogják előállítani, így végső energiaforrásként tiszta áramot lehet használni. Másodsorban a biomassza karbonszegény üzemanyagot biztosíthat a légi közlekedéshez, vagy a műanyagtermeléshez nyújthat alapanyagot. Ezt azonban óvatosan kell használni, hogy az ökoszisztémát és az élelmiszer-ellátást ne érjék káros hatások. Harmadsorban valamekkora szerepet kell kapnia a szén-dioxid leválasztásának, tárolásának vagy felhasználásának olyan fontos ipari folyamatokban, mint a cementtermelés, ahol még nem állnak rendelkezésre életképes megoldások a dekarbonizációra.

A karbonmentes gazdaság kiépítéséhez természetesen jelentős beruházások kellenek az energiatermelés és -továbbítás terén, valamint új ipari üzemekre és hatékonyabb eszközökre van szükség.

Az 1,5 Celsius-fokos cél eléréséhez az IPCC számításai szerint 2015 és 2050 között évi 900 milliárd dollár értékű új beruházásra lesz szükség globális szinten.

Ez ijesztően magas számnak tűnhet, ám 3 százalékos évi gazdasági növekedéssel számolva a globális GDP – amely jelenleg csaknem 100 ezermilliárd dollárt tesz ki – 2050-re elérheti a 260 ezermilliárdos szintet. Ez azt jelenti, hogy a világ jövedelmének kevesebb mint 0,6 százalékát kell befektetni a következő négy évtizedben ahhoz, hogy elkerüljük az emberi jólétet sújtó, potenciálisan katasztrofális hatásokat.

Kína egymaga évente több mint 5 ezermilliárd dollár értékű beruházásokat hajt vége, amelyek jelentős részét olyan lakótelepek felépítésére tékozolja el, amelyek sosem fognak benépesülni a stagnáló, lényegében csökkenő népességű városokban. A beruházások átirányításával Kína karbonmentes gazdaságot tudna kiépíteni a fogyasztás bármiféle feláldozása nélkül.

A karbonmentes gazdaság technikailag és anyagi szempontból is kétségkívül megvalósítható, ám erős állami intézkedések és előretekintő céges stratégiák nélkül nem lehet elérni. A kormányoknak karbonárazási szabályokat kell bevezetniük, illetve támogatniuk kell a kulcsfontosságú technológiákat és infrastruktúrát. Emellett az energiatermelő szektortokban, valamint a fő energiafelhasználó iparágakban a cégeknek olyan stratégiát kell kialakítaniuk, amelynek fókuszában az áll, hogy miként lehet az évszázad közepére elérni az emissziómentességet, és miként lehet már ma hozzákezdeni az átalakulási folyamathoz.

A másik, vészjósló út az lenne, hogy újabb évtized telik el csupán fokozatos előrelépésekkel, ami már a mostani gyermekek életében katasztrofális pályára állítana bennünket a 3 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés felé vezető úton.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org