A Hasogdzsi-ügy és a politikai erkölcs

A Hasogdzsi-ügy kirobbanása nem jöhetett volna rosszabb időben Szaúd-Arábia számára, mint idén októberben. A közel-keleti királyság ugyanis a hónap végére időzítette a Future Investment Initiative című gazdasági konferenciát, amelyet a sivatagi Davosként is igyekeztek pozicionálni.

Miután azonban kiderült, hogy a szaúdi újságírót a szaúdi állami szervek megölték a törökországi szaúdi konzulátuson, fajsúlyos piaci és médiaszereplők (köztük a Financial Times, a CNN, a Világbank vagy a Google) képviselői, valamint az amerikai pénzügyminiszter is lemondta részvételi szándékát.

Ez nagyban csökkentette a rendezvény láthatóságát, pedig a szaúdi trónörökös, az ország gyakorlati vezetője, az arab utcákon csak MbSz-ként ismert Mohamed bin Szalmán erős rivaldafényre számított.

Morális és emberi jogi kérdéseknek általában nincs nagy visszhangjuk a Közel-Keleten. A szíriai, iraki és jemeni polgárháború borzalmai, a terrorista csoportok tevékenysége vagy éppen az izraeli–palesztin konfliktus megoldatlansága már-már érzéketlenné teszi a közvéleményt az újabb és újabb emberi tragédiákra, így nehezen várható el, hogy egy-egy politikai gyilkosságnak, merényletnek vagy karhatalmi fellépésnek súlyos következményei legyenek.

Ennek ellenére úgy tűnik, a Ha­sog­dzsi-ügy mégis sokat tud ártani Szaúd-Arábiának, pontosabban a vezetőjének, Mohamed bin Szalmánnak. Az ifjú trónörököst – aki idős apja 2015-ös hatalomra jutását követően tudta összevonni a saját kezébe a hatalmat – ugyanis személyesen is összefüggésbe hozzák a szaúdi újságíró meggyilkolásával.

Ugyan bizonyíték (egyelőre) nem áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy MbSz maga adta volna ki a parancsot, mindenesetre az ellenzéki hangok erőszakos elhallgattatása beleillik a herceg eddigi pályafutásába. Ráadásul mindenki tisztában van vele, hogy Szaúd-Arábia egy autoriter állam, a rezsim pedig ilyen eszközöket is képes használni a túlélése érdekében.

Miért okozott akkor mégis ekkora felháborodást az ügy? Egyrészről Hasogdzsi megölése nem szaúdi területen, hanem Isztambulban történt, ami nemcsak figyelemre méltó nemzetközi jogi kérdéseket vet fel, de az eset globális láthatóságát is nagyban megnövelte.

Egy rijádi kivégzésre talán senki sem figyelne fel, de egy ilyen, mindenki számára értelmezhető, kémfilmekre emlékeztető gyilkosságra már a média és a nemzetközi közvélemény is érzékeny. Másrészről Hasogdzsi ismerősi köre igen széles volt – nemzetközi hálózata Afganisztántól Törökországon és a Közel-Keleten át az Egyesült Államokig terjedt, ennek tagjai pedig nem akarják hagyni, hogy az ügy a feledés homályába vesszen.

Harmadrészt, és ez talán a legfontosabb, a Hasogdzsi-ügyet nagyon sokan fel tudják használni politikai célra. 2015 óta Mohamed bin Szalmán nagyon aktív volt a szaúdi belpolitikai, gazdasági és külpolitikai életben, mélyreható reformokat és kezdeményezéseket indított el, és évtizedek óta a legnagyobb mértékű hatalomkoncentrációt hajtotta végre az országban.

Ezzel a folyamattal viszont nagyon sok ellenséget szerzett magának belföldön és külföldön egyaránt, akik kapva-kapnak minden alkalmon, amikor alá tudják ásni a trónörökös pozícióit. Ők tudják, hogy a hatalmas médiaérdeklődés miatt a Hasogdzsi-ügy napirenden tartása folyamatosan rossz színben tünteti fel Mohamed bin Szalmánt, ezért megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből.

Éppen ezért a most Szaúd-Arábiát elítélő politikai szereplők jellemzően nem a szaúdi újságíró halálát siratják erkölcsi okokból, hanem abban lehetőséget látnak MbSz gyengítésére. Ezek egyike nem más, mint Törökország, amely nagyhatalmi státuszánál fogva kénytelen pragmatikus és stabil viszonyt fenntartani Szaúd-Arábiával,

de nyílt titok, hogy a török kormány nem szíveli a trónörökös agresszív fellépését Katarral vagy Iránnal szemben. A török hatóságok folyamatos szivárogtatása, a kormány átmeneti hallgatása, majd kétértelmű nyilatkozatai mind azt mutatják, hogy az ügyre politikai eszközként tekintenek. Az Egyesült Államokban kibontakozó vita sem Hasogdzsiról szól, hanem a stratégiai szintű amerikai–szaúdi kapcsolatok minőségéről, pozitív és negatív következményeiről, valamint a közös és ellentétes érdekekről.

A Hasogdzsi-ügyet tehát mindenki a maga érdeke szerint és a már meglévő dilemmái fényében értelmezte. A szaúdi újságíró megölését követő viták nem erkölcsiek, hanem politikaiak. Ha lesz is stratégiai következménye az esetnek az amerikai–szaúdi kapcsolatokban, a szaúdi külpolitika irányában vagy éppen Mohamed bin Szalmán belpolitikai helyzetében, akkor annak a változásnak Hasogdzsi halála nem oka, hanem csak katalizátora lehet.

Dzsamál Hasogdzsi 1958-ban született szaúdi újságíró volt, aki több szaúdi újság szerkesztőjeként is dolgozott, valamint a Washington Postba is rendszeresen publikált. Európában és az Egyesült Államokban az Oszama bin Ladennel készített interjúi, valamint a sajtószabadságot támogató nézetei miatt vált ismertté. Cikkeiben gyakran bírálta a 2015-ben hatalomra jutott Szalmán király fiának, Mohamed bin Szalmán trónörökösnek a nevéhez fűződő döntéseket, 2017-ben pedig személyes biztonsága érdekében az Egyesült Államokba költözött. Halála előtt válni készült szaúdi feleségétől (és összeházasodni török barátnőjével), ezért látogatott el az isztambuli szaúdi nagykövetségre.