Fenntarthatatlan a jelenlegi nyugdíjrendszer

Minden társadalom számára nehéz feladat a már nem dolgozó időskorúak támogatása. Régebben a nyugdíjasok a már felnőtt gyerekeikkel éltek együtt, akiknek segítettek a gyermeknevelésben és a háztartási munkában. Ezek az idők azonban elmúltak. A nyugdíjasok és felnőtt gyermekeik inkább a különélést preferálják.

Egy racionális gazdasági világban az egyének az aktív időszakukban félretennének annyit, amennyi megfelelő életszínvonalat biztosítana a nyugdíjas éveikre. A legtöbb ember azonban nem ezt teszi, vagy azért, mert rövid távon gondolkodik, vagy azért, mert az állami nyugdíjrendszer ösztönzői ebbe az irányba terelik. Az európai államok Otto von Bismarck óta, az amerikai kormányzatok Franklin Roosevelt óta ezért felosztó-kirovó nyugdíjrendszert tartanak fenn. Később Japán is egy ilyen rendszert vezetett be.

A munkavállalókra kivetett, csupán mérsékelt szintű járulékkal akkor valósítható meg a nyugdíjasok megfelelő szintű életszínvonalának biztosítása, ha az utóbbiak száma kicsi a járulékfizetők számához képest.

Ez igaz volt a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer korai éveiben, azonban a juttatások szintjének megőrzése egyre nehezebbé vált, ahogy egyre több munkavállaló érte el a nyugdíjkorhatárt, és az idősek egyre tovább éltek a nyugdíjazásuk után, ami növelte a nyugdíjasok arányát a járulékfizető népességhez képest. A várható élettartam az Egyesült Államokban például az 1940-ben mért 63-ról – amikor Amerikában beindult az állami nyugdíjbiztosítási rendszer – 2017-re 78 évre emelkedett, és míg 1960-ban öt munkavállaló jutott egy nyugdíjasra, jelenleg csupán három. Az amerikai nyugdíjbiztosítási hivatal előrejelzése szerint 2030-ra ez kettőre olvad. Ez azt jelenti, hogy a nyugellátási struktúra fenntartásához a nyugdíjjárulék mértékét 12 százalékról 2030-ra 18 százalékra kell emelni. Más, nagyobb gazdaságok hasonló problémával néznek szembe.

Ha politikailag nem lehetséges a jövőbeni nyugdíjasok támogatása úgy, hogy a juttatások jelenlegi struktúrája megmarad, csak a járulékkulcs emelkedik, akkor két lehetőség marad a rendszer teljes összeomlásának megelőzésére. Az egyik opció a nyugellátási összeg jövőbeli növekedésének lassítása, így a nyugdíjak jelentős járulékemelés nélkül is finanszírozhatók. A másik opció a tiszta felosztó-kirovó nyugdíjrendszerről egy vegyes rendszerre átállás lehet, amelyben a fix juttatásokat a pénzügyi befektetések hozamai egészítik ki.

Egy amerikai példa rámutat arra, hogy a nyugdíjak növekedésének lassítása miként működhet politikailag elfogadható módon: 1983-ban 65-ről 67 évre emelték azt a korhatárt, amely után az emberek teljes nyugellátásra lettek jogosultak. Ez a lényegében juttatáscsökkentő lépés politikailag elfogadható volt, mivel a változtatás jelentős késéssel lépett hatályba, és több évtizeden keresztül fokozatosan vezették be. Továbbá az emberek még mindig jogosultak arra, hogy már 62 évesen nyugdíjat kaphassanak, igaz, csak megfelelő mértékű biztosításmatematikai kiigazítások mellett. A változtatás elfogadása óta a hatvanas éveik közepén járók esetében a várható élettartam mintegy három évvel nőtt. Ez megfelel annak a trendnek, hogy egy ilyen életkorú embernek évtizedenként egy évvel nő a várható élettartama. A második opció arról szól, hogy a felosztó-kirovó rendszert pénzügyi befektetésekkel ötvözik.

A magáncégek által működtetett nyugdíjrendszerek alacsonyabb költség mellett biztosítják a juttatásokat azzal, hogy részvény- és kötvényportfóliókba fektetnek be.

Egy tipikus amerikai magánnyugdíj esetében az eszközök 60 százaléka részvényekben van, míg a fennmaradó 40 százalék magas minőségű kötvényekben, ami hosszú távon mintegy 5,5 százalékos reálhozamot eredményez. Ezzel szemben a felosztó-kirovó rendszer számára beszedett járulékok mintegy 2 százalékos reálhozamot generálnak.

Egy lehetséges modell az is, hogy a meglévő felosztó-kirovó rendszert fokozatosan felváltaná egy tisztán befektetéseken alapuló rendszer, amely azonos várható juttatási szintet biztosítana jóval alacsonyabb járulékkulcs mellett. Sajnos ebben a modellben jelentős kockázat, hogy a juttatások mértéke a vártnál akár jóval alacsonyabb is lehet. Más közgazdászokkal együtt végzett kutatásaim azt mutatják, hogy

a meglévő felosztó-kirovó rendszer és egy kisebb mértékű befektetéseken alapuló komponens ötvözetéből létrejövő vegyes rendszer alkalmazásával a várható juttatások magasabb szintje érhető el úgy, hogy közben kicsi a kockázata annak, hogy a juttatások szintje alacsonyabb lesz.

A legtöbb fejlett országban a nyugdíjrendszerek jelenlegi struktúráját nem lehet már fenntartani a juttatások szintjének jelentős csökkentése vagy jóval magasabb járulékok bevezetése nélkül. Ennek elkerülését biztosíthatná az áttérés a vegyes rendszerre, amely a felosztó-kirovó rendszer juttatásainak stabilitását a piaci alapú befektetések magasabb hozamával ötvözné.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org