Milyen gyors lesz a negyedik ipari forradalom?

Erre a kérdésre ma senki sem tudja a választ. Annak ellenére, hogy ma konszenzus látszik a közgazdászok és társadalomtudósok körében a negyedik ipari(?) forradalom jelentőségéről, talán az iparági előrejelzésekkel is óvatosabban kellene bánni. Kétségtelen az is, hogy az elmúlt tíz év alapján úgy tűnik, történelmi mértékkel az automatizáció minden korábbi gazdasági átalakulásnál, ipari forradalomnál gyorsabban fog lezajlani. Ennek ellenére a genfi The Graduate Institute Geneva kutatóintézet vezető kutatója, Richard Baldwin professzor úgy véli, hogy a technológiai váltás lassabban fog bekövetkezni, mint ahogy becsülik, mert az egyes technológiák egyre összetettebbek és bonyolultabbak, és a kezelésükhöz jóval képzettebb szakembergárda szükséges.

Ráadásul a legtöbb embert foglalkoztató ágazatok (logisztika, közúti fuvarozás, tömegközlekedés) érintettek a legdivatosabb technológiák, például az önvezető autók és kamionok elterjedése kapcsán, ami súlyos politikai kockázatokat jelent a kormányzatok számára, hiszen csak az Egyesült Államokban három és fél millió teherautó- és kamionsofőr, valamint hatszázezernél is több buszsofőr van.

A World Economic Forum 2018-as előrejelzése szerint, bár 75 millió munkahely szűnik meg, 130 milliónál is több keletkezik majd 2022-re, ám ennek megoszlása és terjedése egyenetlen lesz. Carl Benedikt Frey idén júniusban megjelent, The Technology Trap című munkájában arról ír, hogy az ipari forradalmak összességében mindig többletmunkahelyet hoztak létre, hiszen a termelékenység növekedésével többletbevételt és alacsonyabb árakat értek el. Erre azt a példát ismerteti az elemző, hogy a fejlődő országokban egy 10 százalékos növekedés a telefonhasználatban közvetetten egyszázalékos GDP-növekedést váltott ki, és az elmúlt harminc évben a szegénység gyorsabb ütemben szűnt meg a világon, mint bármikor korábban a világtörténelemben.

Ha a világ (egyik) vezető gazdasági hatalmát, az Amerikai Egyesült Államokat tekintjük, a becslések szerint ott egyfelől a munkahelyek – a varrógépkezelőktől az összeszerelő munkásokig – mindössze 5 százaléka kerülhet teljesen kiváltásra. Másfelől a munkahelyek 60 százalékánál hozzávetőlegesen minden harmadik állás részben automatizálható lesz, azaz szinte minden második munkahelynek legfeljebb a 70 százaléka maradhat meg. Az automatizáláskor nem a meglévő munkahelyek megszűnése, hanem az újakhoz szükséges munkaerő hiánya válhat a legégetőbb problémává, hiszen a mai munkahelyek csaknem harmada még nem létezett pár évtizede.

Mindez egy nagyon dinamikus környezetben bontakozik ki:

Richard Foster, a Yale Egyetem professzora szerint, például az USA-ban, a vezető cégek (S&P 500 index) átlagos élettartama folyamatosan csökkent az elmúlt egy évszázad alatt, 67-ről 15 évre.

Már egy 2016-os, a KPMG és a Harvard elemzői által készített átfogó kutatás is rámutatott arra, hogy a csúcstechnikának (például az internetnek és a GPS-nek) néhány évtizede csaknem húsz év kellett ahhoz, hogy alkalmazzák a kis- és középvállalkozások, ma viszont már elegendő kettő-öt év is a mostani innovatív termékeknek és megoldásoknak, hogy elterjedjenek a kisebb gazdasági szereplőknél.

Most nézzük, hogy a termelékenységnövekedés egyik legfontosabb forrása, a robotizáció hogyan alakul. A világ másik vezető gazdasági nagyhatalmának, a robotikában élen járó Kínának a részesedése a többcélú (fejlettebb) robotok importforgalmában 2021-re erősen megnő, szinte megduplázva a 2018-as értéket (165 ezerről 290 ezer robot rendszeresítésével). Ezalatt a legfejlettebb európai gazdaság, Németország a kínai adatok mindössze hetedét mutatja fel a robotok importja és forgalmazása terén úgy, hogy vezető európai gazdaság ebben a szegmensben is. Az automatizált gyárak mellett az ipari szoftverek, a raktár-automatika, a különböző szenzorok és automatizált adatrögzítések piacai is dinamikusan nőni fognak, éves szinten 5-30 százalékkal. Az iparágban egyik legjelentősebb think tank, a Tractica 2019-es, friss előrejelzése szerint 2025-re a mesterséges intelligenciát fejlesztő szoftverágazat teljes piaca a 2018-as 9,5 milliárd dollárról 2025-re mintegy 120 milliárd dollárra nő.

David Rotman, az MIT Technology Review szerzője szerint a mesterséges intelligencia legforradalmibb hatása nem is az iparban és a robotikában, hanem a tudományos kutatások területén fog jelentkezni. Ez nemcsak azt jelenti, hogy relatíve lerövidülhet a kutatásokra szánt idő egy-egy probléma kapcsán, hanem a korábban fel sem ismert összefüggések mellett az emberi elme által gyakorlatilag nem megérthető összefüggések, találmányok, szabadalmak jelenhetnek meg, exponenciálisan növelve a fejlődési lehetőségeket és az innovációt. Az eddigi 15-20 évnyi kutatási eredmények négy-öt év alatt érhetők el a gépi tanulásnak és a mesterséges intelligenciának köszönhetően – és ez mindent megváltoztathat. A mesterséges intelligencia az emberi emlékezetet a könyvnyomtatáshoz hasonlóan fogja megerősíteni:

Tom Gruber programozó szerint a telefonokban lévő, általa alkotott, mesterséges intelligencián alapuló személyi asszisztensek nem mások, mint a tudatunk emlékeinek őrzői, fejlesztői, azaz a felejtés elleni szövetségeseink, ami felülírhatja az öregedés dimenzióját is.

Mit hoz a közeljövő? Nos, a McKinsey 2017. májusi elemzése szerint a digitális gazdaságra történő átállásnak még csak a kezdetén vagyunk, hiszen az élenjáró Egyesült Államokban is legfeljebb 20 százalékosnak tekinthető a digitalizáció általános szintje a potenciális lehetőségekhez képest. (Ez az arány az EU-ban még alacsonyabb: 12 százalék). Ami pedig minket, embereket érint: Robert Allen és az általa kidolgozott Engels’ Pause formula szerint a dolgozók alkalmazkodási sebessége (és bérezése) elválik a technológia adta lehetőségektől, ami újabb problémákat vet fel. A formula arra épít, hogy a bérek 1800 és 1840 között stagnáltak, miközben a termelékenység és a gazdasági növekedés kilőtt. Több elemzés is kimutatta:

az 1970-es évektől kezdve 2015-re a bérek és a GDP változása egymással ellentétesen mozogtak, vagyis mára a bérek részesedése a GDP arányában lecsökkent a fejlett gazdaságokban.

A McKinsey elemzőház elemzése szerint a nyugat- európai középosztály mostani válságának egyik eredője az, hogy a fejlett gazdaságokban élő polgárok 65-70 százaléka olyan háztartásokban él, ahol 2005 és 2014 között a jövedelem nem változott, vagy éppenséggel csökkent. Az ilyen helyzetben lévő családok aránya több mint 60 százalékkal nőtt tíz év alatt az azt megelőző időszakhoz (1993–2005) viszonyítva. Ezért is tartja fontosnak a hazai gazdaságpolitika a bérhányad növelésére építő politikát, amelyet György László és Oláh Dániel tanulmánya (A nettó bérhányad növelésének gazdaságpolitikai eszközei válság idején) alapozott meg 2017-ben. Ezt a gazdaságpolitikát bérvezérelt növekedési modellnek nevezték el, amely a bér és a tőkehányad, valamint a munka és a tőkehányad egyensúlyára épülő modell kialakítását célozza. Az innovációvezérelt növekedés alapfeltétele, hogy a technológia megújulása mellett a humántőke is megújulhasson.

A korábban idézett Frey szerint az automatizáció sikere mindig az adott társadalmon múlik. Egy rosszul értelmezett (politikai és gazdaságpolitikai) hozzáállás nemcsak lemaradást (kimaradást) eredményez, hanem valóban romboló lehet a munkanélküliség kapcsán, hiszen ekkor a termelékenységnövekedés csak a meglévő munkahelyeket fogja megszüntetni, újabbak létrejötte nélkül. Ezért is örvendetes, hogy ehhez a fordulathoz Magyarország egy valóban nagy lépést tesz a jövőben: a GDP 2 százalékára kívánja növelni a kutatás-fejlesztésre szánt összegeket. Azonban a pénz nem minden: gyermekeink számára is vonzóbbá kell tennünk a tudomány és a technológia szeretetét!