Magyar–orosz relációban új megállapodás váltja föl a szovjet időket idéző nyugdíjegyezményt

A Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való együttműködés tárgyában Budapesten 1962. december 20-án kötött egyezmény megdöbbentő módon még mindig hatályban van az Oroszországi Föderáció és Ukrajna vonatkozásában. A jelek szerint Ukrajnával hatályban is marad, noha pontosan ez borzolja a magyar társadalom kedélyét, a magyar nyugdíjkasszának hosszú évek óta évi tízmilliárdos nagyságrendű pluszkiadást okozva.

A magyar–orosz relációban viszont végre megszületett az új szociális biztonsági egyezmény, a kihirdető törvény javaslatát már az Országgyűlés elé terjesztette a kormányzat.

Mindenekelőtt érdemes áttekinteni a hatályos szabályozást – már csak Ukrajna miatt is.

A szociálpolitikai egyezmény alkalmazásakor lehetőség van az öregségi nyugdíj megállapítására, de magyar nyugellátásra kizárólag a magyar nyugdíjkorhatár betöltésével nyílhat lehetőség (az egyezmény nem terjed ki a nők kedvezményes nyugdíjára).

Az egyezmény alkalmazásának feltétele a magyar, az orosz vagy az ukrán állampolgárság. Az egyezmény személyi hatálya azokra terjed ki, akik Magyarország, az Orosz Föderáció vagy Ukrajna területén munkaviszonyban foglalkoztatottként, fegyveres testületek tagjaként, mezőgazdasági vagy kisipari szövetkezet tagjaként vagy kisiparosként (egyéni vagy társas vállalkozóként) szolgálati vagy ezzel egy tekintet alá eső biztosítási időt szereztek, és lakóhelyük egyik vagy másik állam területén van. A biztosítási kötelezettség a munkavállalóként alkalmazott személyek esetében a jövedelemszerző tevékenység helye szerinti állam területén áll fenn.

A nyugellátást annak a szerződő országnak az illetékes nyugdíjbiztosítási szerve állapítja meg és folyósítja a saját belső szabályai szerint, amelynek területén a nyugdíjigénylőnek a kérelem benyújtása időpontjában a lakóhelye van. Így ha valaki Budapesten (a nemzetközi nyugdíjügyintézésre kizárólagosan illetékes VIII. kerületi hivatalnál) nyújtja be a nyugdíjigényét, akkor magyarországi bejelentett lakcíme szerint a nyugdíját a magyar nyugdíjhatóság állapítja meg.

Lakóhely alatt azt a helyet kell érteni – a tartózkodási hellyel ellentétben –, ahol a kérelmező az illetékes hatóság engedélyével letelepedett és életvitelszerűen tartózkodik. Az egyezmény jogosultsági feltételként szabja meg a nyugellátást megállapító és folyósító országban történő letelepedést és életvitelszerű tartózkodást, így az ellátások magyarországi megállapítása és folyósítása során a letelepedés és életvitelszerű magyarországi tartózkodás folyamatos fennállását vizsgálja a magyar hatóság. (Az egyezmény alapján megállapított nyugdíj a szovjet idők paranoiáját mindmáig tükrözve megszűnik, ha az érintett személy bárhová külföldre távozik, például munkavégzés céljából, vagyis megszakítja az életvitelszerű magyarországi tartózkodását.)

A szerződő államok területén szerzett szolgálati időket össze kell számítani.

Magyar részről a nyugdíj akkor állapítható meg, ha a magyar szabályok szerinti jogosultsági feltételek teljesülnek (az öregségi nyugellátás attól az időponttól állapítható meg, amikor a kérelmező a magyar öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte).

Az illetékes orosz vagy ukrán szerv igazolása alapján lehet az Orosz Föderációban vagy Ukrajnában szerzett szolgálati időt figyelembe venni. Az igazolás beszerzéséről a nyugdíjbiztosítási szervek hivatalból gondoskodnak.

Ha a kérelmező az áttelepülés után nem dolgozott tovább, a nyugdíj alapját képező átlagkeresetként azt a keresetet kell figyelembe venni, amelyet a hasonló munkakörben, megfelelő képesítéssel a Magyarországon foglalkoztatottak átlagosan elértek a nyugdíj megállapításának időpontjában. (Ez a rendelkezés veri ki újra és újra a biztosítékot az Ukrajnából Magyarországra áttelepült nyugdíjasok esetében.)

Az új magyar–orosz szociális biztonsági egyezmény szakít a szovjet egyezmény területi elvével, és helyette a nyugdíjjogosultságok meghatározásának időarányos biztosítási elvét érvényesíti, lényegében tükrözi az Európai Unió szociális biztonsági koordinációs rendeleteiben foglalt korszerű alapelveket.

Az egyezmény egyebek között rögzíti az egyenlő bánásmód alapelvét és a tények azonos figyelembevételére vonatkozó előírást, hogy az ellátások tekintetében a jogosultak az Orosz Föderáció, illetve Magyarország társadalombiztosítási rendelkezéseinek alkalmazásakor azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzenek.

Az arányosságot szem előtt tartva, a teherviselés az egyes államokban megszerzett jogosultsági (biztosítási, szolgálati) időtartamokhoz igazodik. A keresőtevékenységet végző személyre főszabályként a munkavégzés helye vagy a vállalkozás székhelye szerinti állam jogszabályai vonatkoznak, eszerint kell teljesítenie társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségeit (ezzel elkerülhető, hogy az érintett személyt mindkét államban járulékfizetésre kötelezzék). Az egyes államokban szerzett jogosultsági időtartamokat a nyugdíjjogosultság megítélése szempontjából össze lehet számítani, de az egyik állam által fizetett nyugdíj összegét már kizárólag az érintett államban szerzett kereset alapján állapítják meg. Az adott ellátást folyósító államot nem a jogosult személy életvitelszerű tartózkodási helye határozza meg (mint a régi egyezményben), a jogosult az egyes államokban megszerzett jogosultsági ideje arányában válhat jogosulttá az adott államtól az érintett ellátásnak az egyezmény rendelkezéseivel összhangban számított időarányos összegére.

Az ellátások megállapítására vonatkozó általános szabály, hogy az érintett állam először megvizsgálja, hogy a saját nemzeti jogszabályai alapján megállapítható-e a jogosult részére az önálló nemzeti ellátás. Ha igen, akkor az érintett állam ennek megfelelően jár el. Ha viszont nem állapítható meg az önálló nemzeti ellátás az adott országban szerzett jogosultsági idő alapján, akkor figyelembe lehet venni a másik országban szerzett jogosultsági időtartamot is.

Ez esetben történik meg a pro rata nyugdíjszámítás, amikor a mindkét államban szerzett összes jogosultsági idő figyelembevételével, az adott országban szerzett jogosultsági idő és az összes megszerzett jogosultsági idő arányában állapítják meg a nyugdíj összegét.

Vagyis e számításban először meghatároznak egy elméleti nyugdíjösszeget, amennyi a nyugdíj összege akkor lenne, ha az igénylő a mindkét államban szerzett, összegzett jogosultsági idejét a számítást végző államban szerezte volna. Ezután kiszámítják, hogy ez az elméleti nyugdíjösszeg hogyan aránylik a mindkét tagállamban szerzett szolgálati időhöz. Ez az időarányos, pro rata temporis nyugellátás.

Az ellátások exportja is lehetővé vált, vagyis az adott ellátás folyósításának nem feltétele, hogy a jogosult az érintett állam területén éljen. Az állandó lakóhely (életvitelszerű tartózkodási hely) megváltozása nem érinti az ellátást folyósító részes állam kötelezettségét, de a pénzbeli ellátások másik államba való folyósítását (az utalás módját) a részes államok nemzeti előírásai határozzák meg. Magyarország nemcsak az Orosz Föderációba, hanem harmadik államba is teljesíti az utalást.

Az egyezmény kiterjed az öregségi és a hozzátartozói nyugellátásokra, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira (az orosz rokkantsági nyugdíjra, a magyar rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásra), továbbá az üzemi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel összefüggő pénzbeli ellátásokra (baleseti járadékokra) is, viszont nem terjed ki az egészségbiztosítás természetbeni ellátásaira és a szociális segélyezés területére.

Remélhetőleg belátható időn belül Ukrajna viszonylatában is hasonlóan korszerű – és a magyar államot egyoldalúan nem terhelő – megállapodás válthatja föl a szovjet megállapodást.