Merkel legújabb merész lépésének előtörténete

Hosszú kancellársága során Angela Merkel újra és újra bebizonyította, hogy képes meglepőt húzni. Most még önmagát is felülmúlta ezen a téren.

Egy évtizede, 2010-ben a várakozásokkal szemben ragaszkodott ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is vegyen részt a Görögország megmentését célzó erőfeszítésekben. 2011 után, a fukusimai katasztrófát követően, bezáratta a német atomerőműveket. Majd 2015-ben megnyitotta Németország határait több mint egymillió szíriai menekült előtt. Most pedig egyetértett azzal a javaslattal, hogy egy közös, 500 milliárd eurós újjáépítési alap jöjjön létre a koronavírus-járvány okozta válság által legsúlyosabban érintett uniós gazdaságok megsegítésére.

Ezen lépések mindegyike nemcsak Németországban okozott komoly felzúdulást, hanem Európa többi részén is bíráló hangokat váltott ki, amelyek szerint Németországnak nem kellene túlzott mértékű vezető szerepet betöltenie. Ám Merkel mindegyik esetben azt állította, hogy nem volt más választási lehetősége. A legutóbbi meglepő lépése számít a legmerészebb döntésének.

A nemzetállamnak önmagában nincs jövője

– mondta Emmanuel Macron francia államfővel tartott legutóbbi sajtótájékoztatóján.

Az uniós újjáépítési alap terve kapcsán sok elemző eltűnődött azon, hogy az EU végre elérte-e a „hamiltoni pillanatát”. Az Amerikai Egyesült Államok kezdeti éveiben az első amerikai pénzügyminiszter, Alexander Hamilton amellett állt ki, hogy a szövetségi kormányzatnak át kellene vállalnia az egyes tagállamok azon adósságát, amelyet a függetlenségi háború során felhalmoztak. Győztesen került ki az erről szóló vitából, mivel az adósságközösségiesítés szükséges eszköznek tűnt a kialakult rendkívüli helyzet kezeléséhez.

Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy bármilyen válság felszámolhatja a mélyebb integráció előtti akadályokat. Amikor egy évtizeddel ezelőtt az euróválság kitört, a föderalisták azt remélték, hogy ez majd lendületet ad az európai projektnek. Ehelyett az északi és a déli tagállamok még megosztottabbakká váltak az adósság kérdésében. Az ezt követő években mind Oroszország, mind Kína a saját befolyási övezete felé próbált terelni egyes tagállamokat, az Egyesült Királyság kilépett az unióból, illetve Donald Trump amerikai elnök politikájában háttérbe szorult a transzatlanti szövetség.

Ahogy az adósság- és menekültválság, úgy ezek a geopolitikai fejlemények is mélyítették Európa észak–déli és kelet–nyugati megosztottságát. Mindig hiányzott az a kulcsfontosságú történelmi körülmény, amely lehetővé tette volna a nemzetállamokon túlmutató bátor lépéseket. A kérdés ezért az, hogy miért kellene azt várni a koronavírus-járványtól, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök, Trump, a Brexit és a korábbi adósságválságok sem tudtak elérni.

Két okból is azt gondolhatjuk, hogy a mostani válság valóban eltér a korábbiaktól. Először is a járvány alapvetően egy globalizáció szülte válságnak tekinthető, amely kooperatív globális fellépést igényel. Másodsorban a halálozási és fertőzöttségi ráták országok, régiók közötti összehasonlítása alapján, illetve a járvány okozta gazdasági válság ijesztő mértékű kiterjedtségét, mélységét tekintve a közvélemény nagy része számára ismét felértékelődött a kompetens politika szerepe. Nincs semmi titok abban, hogy miért ilyen magasak a fertőzöttségi és halálozási adatok az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Brazíliában. Mindegyik országban inkompetens, ideologikus és nem eléggé koordinált kormányzat működik.

Trumppal és Jair Bolsonaro brazil elnökkel szemben Merkel és Macron nem nyúlt az érzelmi politizálás eszközéhez. Éppen ellenkezőleg, mindketten büszkék rá, hogy döntéseiket szakmai alapon hozzák meg.

A koronavírus-járvány tapasztalatai azt mutatják, hogy egy nemzetállam valóban nincs eléggé felszerelkezve a válság ellen, a legközvetlenebb kezelendő kérdések vagy helyi, vagy nemzetek feletti szinten jelentkeznek.

A szükséges válaszlépések kérdése különösen élesen merül fel Németországban, amelyet Olaszországhoz hasonlóan a 19. századi nacionalizmus hozott létre. Otto von Bismarck (és olasz megfelelője, Camillo Cavour) előtt a mostani Németország több kisebb államból állt. Mindegyikben erőteljes volt a helyi identitás, de egyik sem volt különösen jó azoknak a technikai és gazdasági kihívásoknak a kezelésében, amelyeket a növekvő piacok, kiszélesedő külkereskedelem és kommunikáció, illetve a közlekedés új formái okoztak. Amikor ezek a kisebb entitások egyesültek, August Ludwig von Rochau liberális újságíró megjegyezte, hogy ez nem „lelki közösségként”, hanem „tisztán gazdasági érdekből” jött létre.

Más szóval, a nemzetállam mögött praktikus megfontolások álltak. Az 1648-as vesztfáliai béke előtt Németországban 3-4 ezer független területi egység létezett, amelyek csak laza birodalmi fennhatóság alatt álltak. A 18. századra a számuk 300-400-ra csökkent, majd 1815 után mindegyik a Német Konföderáció tagja lett. A 19. század végére már csak három olyan állam maradt, amelyben jelentős német nyelvű népesség élt: a Német Birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia és a Svájci Konföderáció.

Vagyis Közép-Európában az államok száma mintegy tizedére csökkent minden évszázad alatt. Ez nem azt jelenti, hogy hamarosan csak 0,3 állam lesz Közép-Európában – a történelem nem követi a matematikai törvényeket. Mindenesetre az egyértelmű, hogy a régi típusú nemzetállam arra van kényszerítve, hogy felülvizsgálja, mi is a szerepe a világban.

Valójában a német alkotmánybíróság ítélete az Európai Központi Bankkal (EKB) szemben az uniós integráció további mélyítésének irányába mutat.

Bár ez korlátozza a Bundesbank részvételét az EKB kötvényvásárlási programjában, nem akasztja meg az európai projekt előrehaladását, inkább egy olyan jogi és politikai alap létrehozását kényszerítheti ki, amely alapján az európai projekt fenntarthatóvá válik.

Továbbá egyetlenegy európai ország alkotmánya sem helyez nagyobb hangsúlyt Európa eszméjére, mint a német alkotmány. Az 1949-es alaptörvény úgy fogalmaz, hogy a német népet az egyesült Európa egyenlő partnereként áthatja a világbéke előmozdítása melletti elköteleződés. A 24. cikkely pedig explicit módon tartalmazza a szuverén jogok korlátozását a békés és tartós európai rend kialakítása érdekében.

A 19. században a nemzetállamok vérből és vasból jöttek létre. Most is valami új jön létre a gyógyszerek és a gazdaságpolitika révén.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org