A szolgáltatási szektor nagy illúziója

Ahogy a világ a járvány utáni időszakra készül, a fenntartható gazdasági növekedést célzó törekvések egyre intenzívebbé váltak – különösen a fejlődő országok esetében. Nagy a kísértés, hogy ezen országokat – amelyek a globális növekedés fő motorjai voltak az elmúlt évtizedekben – arra szólítsák fel, hogy fejlődési stratégiájukat az iparról a szolgáltatási szektorra helyezzék át. Ahogy az új technológiák lehetővé teszik, hogy a szolgáltatásokat úgy hozzák létre és kereskedjenek velük, mint az árucikkek esetében, néhány közgazdász még azt is javasolja, hogy az alacsony jövedelmű gazdaságoknak ki kellene hagyniuk a fejlődés feldolgozóipari lépcsőfokát, és a mezőgazdaságból közvetlenül a szolgáltatások új „növekedési mozgólépcsőjére” kellene lépniük.

Az a nézet, hogy a szolgáltatások az új Szent Grált testesítik meg a fejlődő országok számára, részben empirikus tanulmányokból származik, amelyek kimutatták, hogy a szolgáltatások kereskedelme 2000 óta (illetve különösen 2011 óta) gyorsabb ütemben nőtt, mint a feldolgozott termékeké.

A globális értékláncok koronavírus-járvány okozta szétesése csak megerősítette ezt a nézetet.

Továbbá az új technológiák, mint az 5G-hálózatok és a felhőalapú számítástechnika, szétválasztják a szolgáltatási folyamatokat, és új lehetőségeket nyitnak a magas bérköltségű, költséges tevékenységek kiszervezésére. Ezek a trendek az úgynevezett harmadik szétválasztást hajtják előre, amelyben néhány, korábban nem kereskedhető szolgáltatás kereskedhetővé válik. Azzal, hogy a világ legnagyobb gazdaságai kereskedelmi háborút vívnak, és a globális kereskedelem volumene erőteljesen csökken, sokan a legmegfelelőbb növekedési és foglalkoztatási motorként tekintenek a szolgáltatásokra, mivel ezeket digitalizálni lehet, illetve kevésbé sebezhetők a vámok és más logisztikai akadályok vonatkozásában.

A szolgáltatás vezette növekedésbe vetett vakhit azonban veszélyes illúzió, és a mellette szóló érvek nagymértékben tévesek.

Először is, a világkereskedelem GDP-hez viszonyított aránya terén az elmúlt évtizedben tapasztalható csökkenést tágabb perspektívába kellene helyezni: a Giovanni Federico és Antonio Tena-Junguito által készített tanulmány kimutatta, hogy bár a világkereskedelemben 1800 óta gyakran történt átmeneti visszaesés, az alapvető és folyamatos trend a növekedés volt. Mindent egybevéve a külkereskedelem és a globalizáció jóval vagyonosabbá tette a világot, és tovább­ra is a legmegbízhatóbb útja lesz a globális jólétnek és a békének.

Másodsorban, továbbra is a feldolgozóipar – és nem a szolgáltatások – a globális növekedés fő előmozdítója. Való igaz, hogy a high-tech innováció elhomályosítja a fizikai és az új digitális termelési rendszerek közötti választóvonalat, illetve megváltoztatja a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatások közötti hagyományos határokat. Például az információs és kommunikációs technológiák újításai lehetővé teszik a gazdák számára világszerte, hogy kapcsolódjanak a globális értékláncokhoz az agro-ipari termelés és szolgáltatások terén.

Ezek a tendenciák azonban nem változtattak azon a tényen, hogy az iparosodás még mindig kiemelt szerepet játszik a gazdasági jólét elérését célzó törekvésekben. A digitális forradalom főként új lehetőségeket nyit meg az innováció felgyorsítására és a feldolgozóipari kibocsátás hozzáadottérték-tartalmának növelésére. Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (UNIDO) friss jelentése szerint a világ feldolgozóipari teljesítményének hozzáadott értéke 1991 és 2018 között évente átlagosan 3,1 százalékkal nőtt, ami valamivel magasabb, mint a 2,8 százalékos átlagos GDP-növekedés. Ebből adódóan a feldolgozóiparnak a világ GDP-növekedéséhez való hozzájárulása az 1990-ben mért 15,2 százalékról 2018-ra 16,4 százalékra nőtt.

Harmadsorban, a szolgáltatások globális kereskedelmének mostani értéke csupán a harmadát éri el a feldolgozóipari termékek kereskedelmének, bár a szolgáltató szektor a GDP 75 százalékát adja, és a foglalkoztatás 80 százalékát teszi ki az OECD-tagállamokban. A fejlett gazdaságokban a szolgáltatások nagyobb részesedése pedig egyszerűen egy logikus következménye az ipari fejlődés és a strukturális átalakulás folyamatának, és a komparatív előnyüket tükrözi abban, hogy közelebb állnak a technológiai fejlődés frontvonalához, és főként a relatíve magasan képzett munkaerőre és a pénzügyi tőkére támaszkodnak.

Ezzel szemben a fejlődő országok komparatív előnyének az alacsony költségű munkaerő számít.

Ezen államoknak nem kellene a szolgáltató szektor által hajtott – a fejlett gazdaságokban divatos – növekedési stratégia lemásolására törekedniük addig, amíg nem rendelkeznek az ahhoz szükséges képzettségi alapokkal. A politikusok Bolíviától Burundin át Bhutánig meggondolatlanok lennének, ha megpróbálnák utánozni Svájc szolgáltató szektor által vezérelt növekedését egyszerűen azért, mert Svájchoz hasonlóan nem rendelkeznek tengeri kijárattal.

Az az állítás, hogy az iparosodás kevesebb munkalehetőséget teremt most, mint a múltban, mivel a robotok egyre inkább felváltják az emberi munkaerőt, csak feltevés. Bár az automatizáció nagy számban fog munkahelyet felszámolni, egyben valószínűleg új iparágakat és álláshelyeket hoz létre a képzettebb munkaerőt igénylő tevékenységek terén. Ha figyelembe vesszük az értékláncban érvényesülő közvetett hatásokat, a globális feldolgozóiparban használt robotok számának növekedése valójában munkahelyeket hoz létre, és nem szüntet meg. Továbbá olyan helyzetekben, amikor a technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia terjedése munkanélküliséghez vezet, és súlyosbítja az egyenlőtlenséget, megfelelő állami intézkedések (mint például a nem torzító jellegű adóztatás, amelyet azok kompenzálása céljából vetnek ki, akik különben elveszítenék a munkahelyüket) ellensúlyozhatják ezeket a negatív hatásokat.

Negyedsorban a szolgáltató szektor fő növekedési forrásként szolgáló státusza sok fejlődő országban (legalábbis a hivatalos állami statisztikák szerint) főként az iparosodási stratégiák hiányosságait tükrözi, amelyek nem voltak összeegyeztetve ezen gazdaságok komparatív előnyeivel, valamint a hagyományos mezőgazdaság túlzott mértékű informalizáltságára, illetve a viszonylag nem produktív tevékenységekre mutat rá. Az alacsony képzettséget igénylő szolgáltatások segíthetnek sok embernek, hogy kiemelkedjen a mélyszegénységből, ám nem megbízható motorjai a növekedésnek és a fenntartható gazdasági fejlődésnek.

Természetesen a kereskedhető üzleti szolgáltatások (beleértve az IT-szolgáltatásokat, a pénzügyi közvetítő és a biztosítási szektort, a tudományos, technikai és orvosi szolgáltatásokat) lehetőséget nyújthatnak a szolgáltatásalapú globális integrációra az országok közötti jelentős bérkülönbségek miatt. Ez azonban csak akkor fog bekövetkezni, ha a fejlődő országok fejlesztik a humántőke-bázisukat, ami hosszú távú és költséges folyamat.

Hasonlóképpen, a fejlett digitális termelési technológiák (beleértve a robotikát, a mesterséges intelligenciát, az additív gyártást és az adatelemzést) elterjedése új lehetőségeket nyithat meg a szolgáltatások, így a telemedicina és a telerobotika terén. Ám ezek a szolgáltatások is magasan képzett munkaerőt igényelnek, viszont a legtöbb fejlődő ország oktatási rendszere sajnos nem segíti elő, hogy a munkaerő nagy része sikeresen vegye fel a versenyt ezen a téren. Ezen tényezők miatt a további informalizáció és a szegénység receptje az, ha ezen, fejlett humán tőkével nem rendelkező gazdaságoknak az iparosodás lépcsőfokának átugrását ajánlják.

A szegény országok számára az iparosodás maradt a sikeres fejlődés fő útja.

Ez magasabb termelékenységi növekedést eredményez, valamint kiépíti és erősíti azokat a képességeket és adottságokat, amelyekkel ezeknek az országoknak rendelkezniük kell a világgazdaságon belüli versenyképes szerepükhöz. Az új technológiák emellett lehetővé teszik azoknak az országoknak, amelyek később léptek az iparosodás útjára, hogy környezeti szempontból fenntartható feldolgozóipari cégeket hozzanak létre. Egyszóval a fejlődő országoknak el kell utasítaniuk azokat az értékeléseket, amelyek szerint a feldolgozóipar a jövőben nem tud már kulcsszerepet betölteni a jólét előteremtésében. A fejlett szolgáltatások még várhatnak, és várniuk is kell erre a szerepre.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org