BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
nukleáris megállapodás

Irán világgazdasági integrációjának nincs alternatívája

A szankciós környezetben nagyon nehéz nyíltan együttműködni iráni gazdasági szereplőkkel, különösen európai vállalatok számára. Vélemény.
2020.11.23., hétfő 19:35

Még hivatalba sem lépett, de a megfigyelők több kérdésben is biztosra veszik Joe Biden megválasztott amerikai elnök lépéseit. Az amerikai környezetvédelmi politika megerősítése, a transzatlanti kapcsolatok fejlesztése, az illiberális és autokrata politikai rendszerek elleni fellépés ugyan kétségkívül része lesz a demokrata politikus nyelvezetének, de kérdéses, hogy lesz-e politikai szándéka és a várhatóan megosztott Kongresszus miatt lehetősége tényleges akciók véghezvitelére.

Ebbe a kategóriába tartozik az iráni nukleáris megállapodás megmentése is.

A még Obama elnöksége idején, Biden alelnöksége alatt tető alá hozott 2015-ös egyezményből Donald Trump 2018 májusában lépett ki, 2020 elejére pedig Irán is felfüggesztette egyes pontjainak végrehajtását. Ahogy annak idején Trump számára presztízskérdés volt az elődje nevéhez fűződő lépés felrúgása, úgy Biden számára is valószínűleg az lesz a republikánus párti vezető lépéseinek visszacsinálása.

Fotó: Getty Images

Ebben reménykednek a megállapodásban részes felek, Irán mellett Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és az Európai Unió is.

Számukra ez nemcsak az iráni nukleáris programról szól, hanem kőkemény gazdasági érdekekről is. A szankciós környezetben nagyon nehéz nyíltan együttműködni iráni gazdasági szereplőkkel, különösen európai vállalatok számára. A hatalmas iráni piac és a modernizációra és befektetésekre szoruló iráni gazdaság elérhetetlen messzeségbe kerül a nyugati, köztük a magyar cégek számára is. Éppen ezért nekünk is érdekünk a feszültségek csökkentése a megfelelő biztonsági garanciák mellett.

Bármennyire is világosak az érdekeink, nehéz elképzelni, hogy Biden elnökként egyik napról a másikra megoldaná a kérdést. Egyrészt visszalépni ugyanabba a keretbe nem lenne egykönnyen kivitelezhető politikailag, Irán ugyanis 2019 óta felpörgette urándúsító tevékenységét. Ráadásul racionális sem lenne – ha valamire jó volt Trump lépése, az az, hogy kibővítette utódja mozgásterét, lehetőséget teremtett az újratárgyalásra, a finomításra. Erre már csak azért is szükség lehet, mert a megállapodással kapcsolatos, a republikánus adminisztráció által kifejezett aggályok egy része jogos: valóban számos intézkedés csak átmeneti, az ellenőrzések minősége nem mindig kiemelkedő, ráadásul az egyezmény nem is terjed ki a nukleáris kérdéseken túl más területekre.

Másrészt Irán sem ugyanúgy viselkedik majd, mint 2015-ben.

Teherán jogosan teheti fel a kérdést, hogy milyen alapon tudna bízni az Egyesült Államokban most, ha utoljára bebizonyosodott, hogy amiben egyik nap megállapodnak, azt a következő napon Washington simán felrúghatja. Ráadásul Trump elnök agresszívabb Irán-politikája tovább csökkentette a tárgyalásokhoz szükséges bizalom szintjét. Persze mondhatjuk, hogy ez éppen segíteni fogja a hatalomváltás után Biden pozícióit, aki azzal érvelhet, hogy ő teljesen más játékos, mint elődje volt. Kérdéses, hogy a nyugati kapcsolatokkal való rossz történelmi tapasztalatok okozta feszültséget ez az érv tudja-e érdemben csökkenteni.

Fotó: ATTA KENARE / AFP

Harmadrészt az iráni vezetők részéről – bármennyire is a tárgyalóképes arcukat mutatják – is jelenhet meg újabb követelés: korábban kompenzációt kértek az elmúlt években elszenvedett gazdasági károkért. Az amerikai maximális nyomás politikája jegyében Washington egy sor kényszerintézkedést hozott nemcsak Iránnal, de gyakorlatilag mindenkivel szemben, aki együttműködik vele. Ez hatalmas károkat okozott az egyébként is krónikus kihívásoktól szenvedő iráni gazdaságban, amelynek válságát csak tovább mélyítette az új koronavírus megjelenése. Washington arra számított, hogy ezzel sikerülhet rákényszeríteni Teheránt a diplomáciai kapitulációra, ám ez egyelőre nem történt meg.

Európának és az európai cégeknek tehát még türelmesnek kell lenniük.

A bizalom hiánya és az új követelések miatt a helyzet rendezése valószínűleg elhúzódik majd. Középtávon Irán világgazdasági integrációjának valószínűleg nincs alternatívája, ám ahogy azt a Trump-adminisztráció megmutatta, a politika sosem engedi ki teljesen a gazdasági érdekeket a saját irányítása alól.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.