A változó inflációs vita

Az Egyesült Államokban aktív vita bontakozott ki a közgazdászok között az inflációról. Összefoglalva két táborra szakadtak a véleményformáló közgazdászok: az átmeneti és a tartós infláció mellett állást foglalókra. Az átmeneti infláció mögé felsorakozók rövid távúnak látják az infláció emelkedését, mivel a kínálati korlátok gyors megszűnését várják, és ezért nem sürgetik a monetáris politikai szigorítást. A tartós infláció mellett érvelők szerint az infláció széles termékkörre terjed ki, kezd a béremelkedésekben is megjelenni, és az inflációs várakozásokat is megemelte. Ezért az utóbbiak szerint a jegybankok nem késlekedhetnek, szigorítaniuk kell. Ugyanezen vita másik keresztmetszete, hogy az infláció emelkedése mennyire tulajdonítható a globális kínálati korlátoknak, és mennyire a kereslet emelkedésének.

A Federal Reserve 2021-ben egészen november végéig az infláció átmenetiségét hangsúlyozta. Ekkor azonban Jerome Powell, a Fed elnöke kimondta, hogy az infláció átmeneti jellegétől búcsút kell venni, újra kell értelmezni az emelkedett infláció időtávját, mert a magasabb infláció tartósabb jelenség lehet. Ezzel az üzenettel markáns választ adott az USA jegybankja nevében a „tartós vagy átmeneti” inflációs vitára. 2021 végén egyre nehezebb lett volna ezt a kinyilatkoztatást elkerülni.

Az inflációs adatok globálisan több évtizedes csúcson vannak. Az USA-ban az októberi 6,2 százalékos inflációs ráta 31 éves rekord, ugyanekkor az euróövezetben 4,1 százalékos inflációt mértek. Időközben az Eurostat előzetes adata az eurózónában novemberre 4,9 százalékos inflációs rátát jelez, úgy, hogy minden tagországban a 2 százalékos cél fölött alakul az áremelkedés. Ennél is meglepőbb, hogy az euróövezetben a tagországi inflációs ráták 2,3 és 9,3 (!) százalék között szóródnak novemberben. Ezt érdemes azok figyelmébe ajánlani, akik a magyar infláció emelkedését döntően hazai tényezőkre vezetik vissza.

Az infláció emelkedése minden országban összetett, több tényező által kiváltott folyamat. Egyrészt hozzájárult a pandémia miatti recesszióból való gyors gazdasági helyreállás. Ennek akár országos, akár globális szinten dinamikus keresletélénkülés lett a következménye, amihez a pandémia alatt megtorpanó kínálat nem tudott felzárkózni. Így a nyersanyagok, az energiahordozók, a félkész termékek ára, sőt a nemzetközi szállítás költsége is jócskán, a sokszorosára emelkedett. Ezek kivétel nélkül olyan nemzetközi tényezők, amelyekkel minden ország szembesül. Nem véletlen, hogy az inflációs ráták globálisan emelkedtek meg, és több évtizedes inflációs csúcsok dőlnek meg a fejlett országokban. A hazai és az európai inflációs adatok vizsgálatával arra az eredményre juthatunk, hogy a 2017–2019 közötti időszakhoz képest regisztrált inflációemelkedés mintegy 80 százalékát nemzetközi tényezők idézték elő.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a világ jegybankjai közül az elsők között kezdett szigorítani. A lépéssel összhangban 2021 májusában hivatalosan is jelezte, hogy tartós nemzetközi folyamatnak látja az infláció emelkedését. Ezzel összhangban mostanáig a rövid oldali kamatok meghatározásában döntő egyhetes betéti kamat 215 bázisponttal nőtt, emellett az MNB nagyban előrehaladt a válságkezelési eszközeinek kivezetésével is. Ez a folyamat teljes összhangban van a jegybank korábbi antiinflációs elköteleződésével. 2017–2020 között az infláció 48 hónapból 44-szer a jegybanki cél körüli toleranciasávban alakult. Az MNB árstabilitási célja elérésében más országokkal összevetve kiugróan sikeres volt. A 2021-es határozott irányváltás az inflációs kockázatok reális felmérésén alapult, és az árstabilitási cél elérése miatt történt. Továbbra sem lehet kétséges, hogy az MNB mindent megtesz azért, hogy az infláció minél hamarabb visszatérjen a 3 százalékos jegybanki cél körüli toleranciasávba.

Lehmann Kristóf, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója