A magyar nyugdíjrendszer az Európai Unió nyugdíjkoncepciójának tükrében

Az Európai Unió a nyugdíjakkal kapcsolatban hármas célkitűzést fogalmazott meg: a nyugdíjak legyenek megfelelők (adequate), fenntarthatók (sustainable) és korszerűek (modernised). A nyugdíjak megfelelősége azzal mérhető, hogy mennyire képesek megelőzni a szegénységet, helyettesíteni a munkából származó jövedelmet, továbbá azzal, hogy mennyi ideig részesülnek az emberek nyugdíjban, arra is tekintettel, hogy a nyugdíjak mennyire tükrözik a nemzedékek egymás közötti szolidaritását. A nyugdíjak fenntarthatósága attól függ, hogy az állami és a kiegészítő nyugdíjrendszerek pénzügyi stabilitása közép- és hosszú távon mennyire biztosított az öregedő társadalmak és a gazdasági kihívások miatt az állami pénzügyekre nehezedő egyre erőteljesebb nyomás közegében, tekintetbe véve az öregedés okozta problémák három irányban kialakítandó költségvetési kezelési lehetőségeit: egyrészt a munkával töltött aktív életszakasz meghosszabbítását és a nyugdíj melletti munkavégzés támogatását, másrészt a járulékok és járadékok méltányos egyensúlyának (az ekvivalenciaelv érvényesülésének) a biztosítását, harmadrészt a tőkefedezeti és egyéb kisegítő nyugdíjmegoldások elérhetőségének támogatását. A nyugdíjak korszerűsége megköveteli a nyugdíjrendszer átláthatóságát, a férfiak és a nők eltérő igényeivel összhangban történő működtetését, a nyugdíjtervezéshez szükséges minden információ rendelkezésre állását, továbbá azt, hogy bármilyen nyugdíjreform a lehető legszélesebb társadalmi egyetértésen alapuljon.

Megfelelőség

A magyar nyugdíjrendszer korlátozottan képes megakadályozni a nyugdíjasok relatív elszegényedését, és csökkenő mértékben képes helyettesíteni a munkából származó jövedelmet.

Ennek legfőbb oka az, hogy a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelik, miközben a nemzetgazdasági átlagbérek gyorsabb tempóban nőnek. Ha az elmúlt néhány évben nemcsak az infláció, hanem az átlagbér növekedését is figyelembe véve a klasszikus svájci indexálás révén emelkedtek volna a nyugdíjak, akkor az átlagnyugdíj ma nem 161 ezer, hanem 200 ezer forint lehetne.

Évente 1 százaléknyi nyugdíjemelés jelenleg 40 milliárd forint pluszkiadást generál a nyugdíjkasszában, így ha idén nem 5 százalékkal, hanem a svájci módszer szerinti 6,8 százalékkal emelkedtek volna januárban a nyugdíjak, akkor az emelés nem 200 milliárd forintba, hanem 272 milliárd forintba került volna. Más kérdés, hogy ez sem lenne elegendő a 2022 februárjában 8,3 százalékra nőtt infláció ellensúlyozására, ha ez a szint éves szinten is megmaradna. (Ha a nyugdíjemelés valós időben követné a pénzromlást, akkor egy 8,3 százalékos emelés már 332 milliárd forint kiadást generált volna – idén közel ennyibe kerül a nők kedvezményes nyugdíja.)

A fogyasztói árak emelkedése a következő hónapokban fölgyorsulhat, elsősorban a háború okozta energiaár-emelkedés miatt. A gáz és az üzemanyagok drámai áremelkedése – amit a kormányzat árbefagyasztásai ideig-óráig képesek fékezni – a nyugdíjaskosár legtöbb összetevőjének árát nagymértékben növelheti. Igaz ugyan, hogy a 13. havi nyugdíj egész évre szétterített hatása egyenértékű egy plusz 8 százalékos nyugdíjemeléssel, csakhogy az így számítható, összesen 13 százalékos nyugdíjasvásárlóerő-növekedés sem biztos, hogy képes lesz ellensúlyozni az inflációs hatásokat. A nyugdíjtörvény szerint novemberben kiegészítő nyugdíjemelésre van szükség, ha a januári nyugdíjemelés mértékét az adott év első nyolc hónapjának tényadatai alapján számított éves infláció mértéke meghaladná. A megszaladó infláció miatt azonban nem várhat a korrekció novemberig, hiszen addig a nyugdíjasok a békeévekben megszokottnál sokkal nagyobb mértékben kényszerhiteleznék a magyar államot. Így idén júniusban (és persze novemberben) is szükség lesz egy rendkívüli emelési korrekcióra, amint ezt a PM március 21-i közleményében be is jelentette. A korrekciós emelés mértékére az MNB bejelentéséből lehet következtetni, amely szerint az infláció 7,5-9,8 százalék körül alakulhat idén, vagyis az emelés mértéke 2,5–4,8 százalék között alakulhat.

A 13. havi nyugdíj jelentősen lassítja a nyugdíjak vásárlóerejének csökkenését, viszont ez a pluszellátás két újabb súlyos problémát okoz:

• egyrészt komoly finanszírozási nehézséggel jár, hiszen kérdéses, hogy hosszabb távon honnan lehet előteremteni azt az évi plusz 370 milliárd forintot, amibe a 13. havi nyugdíj (és az egyéb ellátások mellé járó 13. havi juttatás) kerül,
• másrészt elmélyíti a nyugdíjas-társadalom megosztottságát, miután a 13. havi nyugdíjnak nincs felső határa, mindenki a saját nyugdíja összegét kapja pluszban, így a szegény nyugdíjas még szegényebb, a gazdag nyugdíjas még gazdagabb lesz.

Fenntarthatóság

A magyar nyugdíjrendszer e tekintetben vegyes eredménnyel vizsgázik. A nyugdíjkorhatár 65 évre emelkedésével tíz éven belül három évvel nőtt az aktív életszakasz, ami növeli a fenntarthatóságot. További korhatáremelésre az elkövetkező másfél-két évtizedben feltehetően nem lesz szükség, a 65 éves magyar nyugdíjkorhatár megfelel az EU átlagának.

A nyugdíj melletti munkavégzés a versenyszférában korlátozásmentes és kifejezetten előnyös mind a nyugdíjas munkavállaló, mind a munkáltató szempontjából (járulékmentesség). A közszférában azonban továbbra is kemény korlátozás érvényesül, aminek egyre kevésbé érthető az indokoltsága.

Az ekvivalenciaelv érvényesülése kifejezetten aggályos, főként a nyugdíjrendszer egyik legfőbb bevételi forrását képező szociális hozzájárulási adó mértékének folyamatos csökkenése miatt – egyebek között ennek a következménye, hogy a költségvetés adóbevételei terhére minden évben jelentős mértékben támogatni kell a nyugdíjkasszát, hogy fizetni tudja a nyugdíjakat és egyéb ellátásokat.

A nyugdíjcélú előtakarékosság állami támogatása jelenleg háromféle megtakarítási termék (nyugdíjbiztosítás, nyugdíj-előtakarékossági számla, önkéntes nyugdíjpénztári tagság) személyijövedelemadó-jóváírással történő ösztönzését jelenti. Az adójóváírás nyugdíjbiztosításokra kiterjesztésének évében, 2014-ben, jelentős ösztönző erőt képviselt, jelenleg azonban három tényező is csökkenti ezt az erőt: egyrészt a háromféle típusú szerződésre összesen visszakapható adójóváírás összege (280 ezer forint) nyolc év alatt sem nőtt, így a jelenértéke jóval kisebb 2022-ben, mint 2014-ben volt, másrészt az szja jelentősége egyre inkább csökken a magyar adórendszerben (a fogyasztási típusú adók előretörése következtében), harmadrészt egy sor olyan adó-optimalizált foglalkoztatási jogviszony terjedt el (legismertebb példája ennek a kata), amelyben fel sem merül az szja-fizetés. További gondot okoz, hogy a magyar nyugdíjrendszerből teljes mértékben hiányzik a foglalkoztatói nyugdíjpillér. Így „a tőkefedezeti és egyéb kisegítő nyugdíjmegoldások elérhetőségének támogatása” gyengül Magyarországon, miközben radikálisan erősödnie kellene.

Korszerűség

E tekintetben a magyar nyugdíjrendszer (a nők pozitív diszkriminációját kivéve) semmiben sem teljesíti az európai elvárásokat. A magyar nyugdíjrendszer nem átlátható, senki nem tudja előre megmondani, mennyi lesz a nyugdíja, a befizetett járulékai alapján semmilyen becslést nem képes tenni a nyugdíjvárományára. A magyar nyugdíjrendszer az egyetlen a világon, amelyik bruttó keresetekből nettó nyugdíjat állapít meg, de azt is csak a nyugdíjigénylés időpontjában, így senki nem tud az állami nyugdíja várható összegének ismeretében felkészülni a nyugdíjas éveire – például ennek megfelelően takarékoskodni. A nyugdíjrendszer átláthatatlan és túlkomplikált Magyarországon.

Szép feladat lesz a magyar nyugdíjrendszer olyan átalakítása, amelynek eredményeként a nyugdíjak itthon is megfelelők, fenntarthatók és korszerűek lesznek.