A devizatartalékok elégséges mértékéről
A jegybankok a devizatartalékaik menedzselésében három fő tényezőt tartanak szem előtt. Először meg kell határozniuk, hogy a devizatartalékok mekkora mértékben álljanak rendelkezésre abból a célból, hogy a jegybank interveniálhasson a hazai fizetőeszköz árfolyamának védelme érdekében. Nyilvánvalóan eltérő a jegybankok célja, monetáris stratégiája az egyes árfolyamrendszerekben. A lebegő árfolyamrendszerben, amelyet a magyar jegybank a kormánnyal együtt alkalmaz, nincs ugyan árfolyamcél, de a túlzottan gyenge kurzus rendkívüli módon megnehezíti az inflációs cél elérését. Másodszor fontos annak meghatározása, hogy milyen devizanemekben legyen a megfelelő mennyiségű devizatartalék. Itt alapvetően abban érdemes tartalékolni, amiben a kereskedelmi forgalom bonyolódik az adott országban, illetve amilyen devizában a kötelezettségei vannak. Harmadszor pedig az a kérdés, milyen hosszú legyen a devizákban tartott államkötvények futamideje. Ha emelkedő hozamokra várnak a jegybankárok, akkor érdemes rövidíteni, míg csökkenő hozamkörnyezetben érdemes hosszabbítani a portfólió hátralévő átlagos futamidejét.
Ebben az írásban csak az első kérdésre keressük a választ.
Számos elképzelés és elmélet született arról a kérdésről, hogy vajon mekkora jegybanki devizatartalék elegendő egy adott ország számára. Alapvetően krízisek idején születtek új elméletek, vagy tolódtak el egyes elméletek új irányba.
A kilencvenes évek elején Magyarországon is érdemes volt alkalmazni azt a hüvelykujjszabályt, amely
egy ország számára a minimális jegybanki devizaszükségletnek a háromhavi importra elegendő jegybanki devizamennyiséget tekintette.
Ennek az volt az oka, hogy azt a negatív forgatókönyvet feltételezték, amely szerint fizetőképes kereslet hiányában a volt szovjet utódállamokba irányuló export lehetetlenné válik. Ekkor teljes mértékben a devizatartalékokból kellett (volna) finanszírozni az importot.
Pablo Guidotti argentin jegybanki alelnök és Alan Greenspan volt Fed-elnök után 1999-ben Guidotti–Greenspan-szabályként formálódott ki egy új elképzelés a szükséges devizatartalék mérésére.
A megfelelőségi küszöböt az egy éven belül lejáró külföldi adósság jelentette.
A kilencvenes évek dél-amerikai és ázsiai válságában ugyanis kiderült, hogy jó néhány ország nem rendelkezett megfelelő mennyiségű devizatartalékkal. A nem elegendő devizatartalék pedig a rögzített árfolyamok tartásának lehetetlenségét idézte elő. Ennek hatására nagymértékben leértékelődtek a korábban a dollárhoz rögzített devizák árfolyamai. Az IMF vegyes megoldást alkalmazott 2011-től, amelyben egyszerre négy mutatót vizsgált.
A magyar pénzügyi történelemből két esetet emelnék ki. A 2008-as kríziskor bizony a jegybank nem rendelkezett elegendő mennyiségű devizatartalékkal a Guidotti–Greenspan-szabály teljesítéséhez, mivel 18 milliárd euró volt a tartaléka, és 25 milliárd eurós volt az éven belüli külső devizaadósság. A 2010-es évektől napjainkig az előbb említett szabályt markánsan túlteljesíti a jegybank.
Mostanság többször előtérbe kerülhet az a kérdés, hogy a drasztikusan magasabb energiaárak miatt a megnövekedett értékű importra van-e elegendő devizatartalékuk a nem eurót használó országok jegybankjainak. Szerintem a válasznál – tekintettel arra, hogy az exportpiacok befagyását nem prognosztizáljuk –
helyesebb lenne azt néznie egy befektetőnek, hogy a nettó importpozíciója milyen mértékű az adott ország központi bankjának.
Érthető és érzékelhető egyfajta módszertani váltás, amely nem a Guidotti–Greenspan-szabályt veszi alapul, hanem a pénzpiaci megközelítés helyett – ennek magasan megfelel Magyarország – inkább egy árupiaci megközelítés érzékelhető. Azonban fontos lenne, hogy a devizapiaci döntések ne a háromhavi import alapján szülessenek, hanem inkább a nettó importpozíciót vegyék alapul, mert ez pontosabb képet ad az adott ország tartalékmegfeleléséről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.