BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Hegyi Áron

A kormány befagyasztotta a késedelmi kamatokat

Egy szerdán megjelent kormányrendelet maximálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a polgári törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket.
2022.11.11., péntek 14:00
Hegyi Áron Veszélyhelyzet Késedelmi Kamat Késedelmi Kamatok
Fotó: Businessman checking stock market data/Witthaya Prasongsin

Bármilyen késedelmi kamatkövetelés az ukrajnai háború miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt legfeljebb évi 25 százalékos mértékben érvényesíthető, ezt meghaladó részében pedig úgy kell tekinteni, mintha azt ki sem kötötték volna Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza.

Huszonöt százalék a maximális késedelmi kamat.

Kiemelendő, hogy ez a „kamatmaximum” nem csak a jövőben kötendő szerződésekre, de a kormányrendelet hatálybalépésekor már hatályos szerződések kamatainak érvényesítésére is vonatkozik, tehát késedelmi kamat jogcímen a kormányrendet kihirdetésekor már hatályban lévő szerződések alapján sem követelhető 25 százaléknál magasabb kamat. Ha a felek a szerződésben ennél magasabb kamatmértéket kötöttek ki, akkor az a veszélyhelyzet ideje alatt a jogszabály alapján nem érvényesíthető. 

Businessman checking stock market data
Fotó: Witthaya Prasongsin

Mivel a kormányrendelet csupán veszélyhelyzet ideje alatti érvényesíthetőségről és nem a kamatmaximum veszélyhelyzet ideje alatti kötelező alkalmazandóságáról beszél, elképzelhető, hogy azoknak, akik szerződés alapján a 25 százaléknál magasabb kamatra lennének jogosultak, érdemes kivárniuk a veszélyhelyzet megszűnését, és csak azután (de még elévülési időn belül) érvényesíteni a késedelmi kamatkövetelésüket, hogy azt ismét a normál szabályok szerint, a 25 százalékos mértéket meghaladóan tehessék. 

Tekintve, hogy a hatályos jogszabályok szerint a veszélyhelyzet 2022. december 1-jén hatályát veszti, a jelenlegi szabályozás szerint a kamatmaximum is eddig szól. Érdemes lesz tehát figyelni a veszélyhelyzet – és ezáltal a kamatmaximum – meghosszabbítására.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.