Fenntarthatóság a szakképzésben

Az oktatás fenntarthatósága ma már kulcskérdés, és ez kifejezetten fontos a szakmai oktatás vonatkozásában. Nem lesz a jövőben szakmunkás, ha nem teszi vonzóvá és nem ismeri el az ipar, a gazdaság, a politika és az oktatás a szakmunka értékét és teljesítményét.

„A közoktatás egy rendkívül fontos eleme a fenntartható növekedésnek, de sok nehézséggel szembesül hazánkban, főleg vidéken, a kisebb városokban és településeken” – írta 2022-ben publikációjában Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke.

Felmerül tehát a kérdés, hogy kinek és milyen mértékben kell megújulnia ahhoz, hogy a társadalom és a gazdaság elvárásainak meg tudjon felelni a szakmai oktatás. Ma már nem kétséges, hiányszakmák alakulnak és alakultak ki, és ennek a vesztesei a gazdasági szereplők és a társadalom tagjai egyaránt. Mindez magával hozza a hazai termelési eredmények növekedési számainak visszafogását is, hiszen ennek számos esetben a szakmunka tudásának és ismeretének a hiánya az oka.

A tanulás és a szakmunka oktatása tehát olyan fenntarthatósági kérdéseket vet fel, mint a tanároké, az oktatóké, de leginkább a jövő lehetséges tanulóinak kérdése.

Milyen mértékű megújulás szükséges, és kinek a részéről ahhoz, hogy a szakmunka ismét felvirágozzon, egy olyan tudásbázissal, amely vonzó lehet a fiatalok számára is?

Szükséges-e a jövőbeni pedagógusképzés alapjait megváltoztatni ahhoz, hogy a mai hiányszakmák (pl. fröccsöntés) ismét méltó helyen legyenek a gazdasági ágazatokban, illetve az oktatásnak milyen mértékben kell befogadónak lennie az informatikai tudásra a szakmai igények megvalósításához?

A képzéseket elsősorban vonzóvá kell tenni, a képzőket pedig meg kell tudni tartani, és amíg nincs meg az új oktatói bázis, addig a szakmából kell a szakembereket oktatóként foglalkoztatni.

A fenntarthatóság tehát nem csupán nevelési módszertan, de olyan stratégia is egyben, amely a jövő fejlődésének alapjait fekteti le. Ezért a fenntarthatóságra nevelés pedagógiai alapjai a gazdaság számára épp olyan fontosak, mint a társadalom tagjai számára. 

Ezek – együttesen az életkori sajátosságok figyelembevételével – tehetik vonzóvá az olyan szakmai képzéseket, mint például a fröccsöntés vagy a más ipari területeken jelen lévő hiányszakmák.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László szerint a gazdaság sikeréhez a vállalatok igényeit be kell építeni az iskolai oktatásba. Ez másképp nem tud bekövetkezni, mint azzal, hogy a gazdaság szereplőit egyenként meg kell vizsgálni termelékenység tekintetében, fejleszthetőség tekintetében, és az emberi erőforrás tekintetében fel kell tárni a hiányosságokat, lehetőségeket. Parragh László kiemelte, a szakképzés reformja soha nincs kész állapotban, a szakképzést mindig a valós igényekhez kell igazítani.

A gyógyászati technológia, az elektronika, az optika és más ágazatok gyors fejlődése megkívánja, hogy a gépek mellett az informatika térnyerése is növekedjen, ezzel együtt az emberi erőforrás lehetőségei is kitárulnak az új technológiákhoz. Az új technológia új emberi stratégiát követel, így joggal merül fel a kérdés, milyen minőségi elvárási folyamatok mutatkoznak meg.

Jogos az a felvetés, hogy a szakképzést a pedagógusképzésben kell kezdeni, de a gyors fejlődés miatt a szakembereket az iparból is arra kell ösztönözni, hogy saját szegmensükben oktatást vállaljanak az iskolákkal összhangban. Ez a kihelyezett tanítás a munkahelyeken, de iskolai körülmények között is lehetséges. 

A fenntarthatóságra nevelés tehát kiemelt lett a gazdaságban, ezzel együtt a politikai döntéshozóknak is elemi feladatuk, hogy az ipar minőségi és mennyiségi termelése erősítse a gazdaságot.

A fenntartható képzés során két fő dologra kell figyelni, a környezettudatos élet részleteire és arra, hogy megfelelő tudást szerezhessenek a fiatalok a jó döntések meghozatalához.

Szapáry György hangsúlyozza, hogy az általános oktatási feltételek megteremtése éppoly fontos feladat, mint a szakmai képzés fejlesztése, hiszen az értelem, a megértés alapjai nélkül nem lehet magas szintű képzést adni a közép- és felsőoktatási intézményekben. Hangsúlyozza, az igazi fenntartható fejlődési oktatás egészen kis korban kezdődik el. Ezzel egyetértve, de kiegészítésül a felnőttképzésben is megvalósíthatók a fenntarthatósági alapelvek, ám célszerű ezeket minél kreatívabb és tudatos korban is használni, már a pályaválasztás orientálása közben is.

Számos szakma nincs egyensúlyban egymással a munkaerőpiacon, az iskolai oktatásban, az innovatív új termékek fejlesztésében és a szolgáltatási szegmensekben.

Mi lehet ennek az oka?

A fiatalok nem csupán az újat keresik és a jövő felé fordulnak, de az új és izgalmas elnevezéseket is keresik, amelyek nem csupán nevükben fenntarthatók, de a valóban új termékek új szegmensekben való, új társadalmi elfogadottságát is jelzik. Kutatásokat kell végezni tanári, iskolai és felhasználói ipari szinten is arra vonatkozóan, hogy melyek azok az ágazatok és irányok, amelyek valóban új innovációt tartalmazhatnak. Például a fröccsöntés szó már nem olyan vonzó, mint – az azonos képességekre és tudásra alapozott, de új innovációval – mondjuk egy vállprotézis kialakítása, ezért az új technikai eszközökre alapozott új brandek kialakításához egy másik innovatív szakmaelnevezést kellene találni.

Nagyon fontos tehát a nyelvészetben is a szakmai szavak, szakmák áttekintése, hiszen ezt a szakmai portálokon, a munkaerőpiacon már rég fel lehet lelni, azonban a pályaválasztásnál még mindig nem az innovatív IT-fejlesztésekkel kapcsolatban emlegetik a példaként felhozott fröccsöntésszakmát. 

Nem csupán az elnevezéseken kell gondolkodni, nem csupán az ipar vezetőit bevonni az oktatásba, de a tanárokat is motiválni kell a fenntartható élménypedagógiára, amely valódi új oktatási értékeket is hordozhat magában. Ezért a nevelésben oly fontos szerepet játszó pedagógusokra nagy figyelmet kell szentelni, hiszen a tapasztalat ezen a pályán a fenntarthatósággal karöltve, az innovációt megcélozva kiemelt feladat.

A Harvard Egyetem kutatója, Jill B. Taylor agykutató a következőképpen fogalmaz: „Az ember nem egy gondolkodó lény, aki érez is, hanem sokkal inkább egy érző lény, aki gondolkodik is.”

Az oktatás alapja tehát változatlanul a tudás és a játékosság, azonban olyan fenntartható eredményeket kell megteremteni, amelyekben környezetünk védelme és biztonsága kiemelt szerepet kap a jelenben és a jövőben. Az ipar új térnyerése nem tudja nélkülözni az új szakembereket, a felgyorsult fejlődés pedig igényli a megfelelő humánerőforrást, a szakmunkásokat. Számos területen a nem megfelelő kiértékelési képesség és az adatok nem jó értelmezése miatt alakulnak ki problémák, így válik a tudás és a produktum nem fenntarthatóvá. Oriana Fallaci írja Ha meghal a nap című regényében a műanyagról, hogy nem szereti, de azt mondja: „Ha a gyerekem egy műanyagból készült esőkabátban védve nem kap tüdőgyulladást, akkor megszeretem.” Éppen ilyen a fenntarthatóság és az oktatás kapcsolata.

Valójában a teljes fenntarthatósági környezetbiztonsági stratégia modernizálása szükséges nemzetgazdasági, ipari, vállalati, oktatási és intézményi oldalon.

És már ehhez is új jelszavak kellenek, új stratégiai irányok. Nincs szakma szakember nélkül. Meg kell becsülni ismét a szakmunkát és azt a vágyat, hogy sok fiatal diplomát szeretne, miközben nála jobb szakmunkás nem is lehetne, ezt bizony összhangba kell helyezni. 

Éppen ezért az olyan gyártástechnológiai intézetek – a terméktervezéssel együtt –, mint a soproni Handler Nándor Szakképző Iskola, vagy az olyan németországi egyetemek, mint pl. az Institut für Berufs und Wirtschaftspädagogik, már lépéseket tudnak tenni a fenntartható jövő megteremtésére ipari és oktatási oldalon is.

Egy új komplex tervezési szemlélet, egy új piaci összefonódás az iskolákkal, az új minőségbiztosítási termelési elemek mind hozzájárulnak az innovatív oktatáshoz, a szakemberek kineveléséhez társadalmilag elismert, új, innovatív szakmai megnevezéséhez.

Nyilvánvaló, hogy ez új pedagógiai modell, amely arra alapulva hozna sikert, hogy az ipar, a kutatások, az innováció fenntarthatósága akkor válik „élővé”, a gyakorlatban is hasznos módszertani segítővé, ha az oktatási, minőségbiztosítási és ellátási láncok kimutathatóan a társadalom és az egyén érdekeit is szolgálják. Vagyis jobb minőség, fejlett oktatási technológia, magasabb hozzáadott érték, magasabb fizetések.

A kutatás-fejlesztés, a szakmódszertani fejlesztési modell a nyitott tananyagfejlesztés lehetőségeit is magában hordozza. Nem áll meg a fejlődés, gyorsul az innováció, ma már nem elég csak nemzetgazdasági szinten, akadémiai szinten célokat, gazdasági és kutatási irányokat meghatározni,  a gazdaság szereplőit és a szakoktatás szereplőit is érdekeltté kell tenni.

Felsőbb – mint az MBA – szinten ez természetes, a gondolkodni tanulás alapja. Már a szakmai képzések alkalmával is el kellene kezdeni például a folyamatszimulációs modellek oktatásával. Az ilyen szimulációs szoftvereket a gyártási és logisztikai folyamatok szemléltetésére, új folyamatok tervezéséhez, meglévő folyamatok módosításának, váratlan események hatásának modellezéséhez, vizsgálatához lehet használni, és ennek előnyeit a szakirányú képzésben is alkalmazni kell.

Fontos kiemelten foglalkozni a nemzetközi kutatások eredményeivel, és ezeket a hazai kutatásoknál figyelembe kell venni. Például az OECD számtalan kutatást végez hátrányos helyzetű vagy kiemelten tehetséges és jó hátterű tanulók között, illetve keresi a különbségeket, amelyeket szakmailag át lehet hidalni a társadalmi megkülönböztetés pozitív lehetőségeivel. Erre pedig nagyon jó lehetőség a szakmai elismertség, és ennek jó kommunikálása, megbecsülése nemzetgazdasági szinten is.

Szapáry György sokat foglalkozott a PISA-tesztek eredményeivel, amelyek azt mutatják, hogy van még a magyarországi gazdasági és szociális háttérben olyan muníció, ami az oktatást is új eredmények felmutatására sarkallhatja.

„Akik már mélyen elgondolkodtak az emberiség kormányzásának művészetén, arra a meggyőződésre jutottak, hogy a birodalmak sorsa a fiatalok nevelésén múlik” – mondja Arisztotelész.

Nagy szükség lenne a tanári pálya újra vonzóbbá tételére, hogy újra elegendő mennyiségű oktató legyen, akik az új igényeket is figyelembe tudják venni. 

Eric Hanushek, a Stanford Egyetem professzora – az oktatás közgazdaságtanának egyik legismertebb és legnagyobb hatású kutatója a világon – állítja: „Gyakran annak alapján értékeljük a tanárokat, hogy mennyire képzettek, és mekkora tapasztalatuk van. De kiderült, hogy ezek egyike sem függ szorosan össze a hatékonysággal. Azt nem igazán tudjuk megindokolni, hogy valaki miért jó, viszont azt egészen jól meg tudjuk állapítani, hogy ki a jó. Ez az oka annak, hogy nem tudjuk jól megfogni a jó és a rossz tanár közötti különbséget. De ahogy meglátjuk az illetőt, azonnal tudjuk, hogy ő melyik csoportba tartozik.”