Új korszakba lép a Dunaferr – Több százmilliárdos ipari beruházások küszöbén Dunaújváros

Sokak előtt ismert már az a folyamat, hogy a veszélyek és különböző biztonsági kihívások korába lépve átalakulóban van a világgazdaság, így a globális ellátási láncok és a különböző, stratégiai jelentőségű termelőkapacitások is. Ezek együttesen rávilágítanak arra, hogy miért is fontos egy olyan ország számára, mint hazánk, amely nem rendelkezik az acél- és vasipar működéséhez, valamint működtetéséhez szükséges természeti erőforrások jó részével, mégis jelentős mértékű kohászati és ipari termelő infrastruktúra. Szembe kell nézni ugyanis a ténnyel, hogy a Dunaferr tovább működése ma egyszerre nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági kérdés. Nemzetgazdasági szempontból nyilvánvaló ugyanis, hogy az országépítés és a mindennapokban az ország működtetése szempontjából sem lenne egy tartható állapot, hogy semmilyen érdemi vas- és acélipari alapanyag-termelés ne legyen hazánk területén. Mindazonáltal a háború valóságával közvetlenül szembesülő országként nemzetbiztonsági érdek is a történelmi léptékű haderőfejlesztés folyamatában, hogy a védelmi ipar számára kulcsfontosságú alapanyagokat előállítani képes Dunai Vasmű túljusson a különböző piaci és technológiai nehézségeken.

Technológiai lemaradás

A Dunaferr története az államszocialista tervgazdálkodás keretében megvalósított, erőltetett iparosítástól egészen napjainkig terjedő, hét évtizedet felölő időszaka fordulatokban gazdag volt. A történet nagyobbik felében ugyanakkor a magyar kohászat fellegváraként ismert vasmű szélmalomharcnak bizonyuló küzdelmet folytatott a technológiai lemaradással és annak valamennyi következményével. Ahhoz, hogy megérthessük a dunaújvárosi vasmű helyzetét napjainkban, háztartási példával élve, a helyzet olyan, mintha egy első generációs, az 50-es évekből való vegyes tüzelésű kazánnal ellátott lakással próbálnánk versenyben maradni a kiélezett ingatlanpiacon, ahol az embereknek még a legmodernebb kondenzációs kazánokkal működő otthonaik esetében is számon kell tartaniuk az energiafelhasználásukat, hogy elkerüljék a kellemetlen meglepetéseket a számlák érkezésekor. Adott ugyanis az alapításkori nevén Sztálin Vasmű, amelyet a szénkorszak vége felé hoztak létre, a legutolsó átfogó és mélyreható fejlesztéseit pedig az olajválság utáni bő másfél évtized alatt hajtották végre. Az alapvető technológiai fejlesztés szükségessége eszerint mára elkerülhetetlenné vált a termelés folytatása érdekében.

Adósság nyújtotta lehetőség

Önmagában persze a tény, hogy a Dunaferr termelési technológiája elavult és fejlesztésre szorul, még messze nem jelentené azt, hogy Dunaújvárosban hatalmas fejlesztések kezdődnének. Az utóbbi évtizedekben lezajlott uniós integráció nyomán azonban a gyárnak eleget kellett volna tennie számos környezetvédelmi előírásnak és követelménynek, hogy elkerülje a tetemes bírságok és egyéb kötelezettségek felhalmozását. Mindennek dacára a vasműben halmozódni kezdtek az ezen a jogcímen fennálló tartozások, olyannyira, hogy a Dunaferr 2022-es zsákutcába jutásáig, illetve az állami felszámolás és értékesítés idejére a kötelezettségek nagyságrendje már eurómilliárdokban volt kifejezhető. Vagyis az idén nyáron lezárult pályázati értékesítés során győztes indiai cégcsoport, a Liberty Steel úgy döntött a dunaújvárosi vasmű megvásárlása mellett, hogy azzal együtt kötelezettséget vállalt a tetemes adósság átvételére is. Ám ebben az esetben az adósság lehetőséget is jelent, hiszen hozzávetőleg másfél milliárd euró erejéig az új tulajdonos úgy dönthet, hogy a fennálló, alapvetően környezetvédelmi eredetű kötelezettségei teljesítését technológiafejlesztési, általános és energiahatékonyság-növelő beruházásokra fordítja. Ezáltal pedig valódi lehetőség nyílik a több százmilliárd forint értékű beruházás megvalósítására az elkövetkezendő években Dunaújvárosban.

Hogyan tovább, Dunaferr?

Adottak tehát a feltételei egy nagy ívű technológiaváltást célzó beruházáscsomagnak, és egyértelműen beazonosítható a Dunaferr új tulajdonosa részéről a szándék, hogy a jelenlegi munkavállalókra olyan stratégiai erőforrásként tekintsen, akikért jelentős anyagi áldozatokat hajlandó vállalni. Ezek fényében azonban felmerül a kérdés: hogyan tovább, Dunaferr? Milyen beruházásokat célszerű végrehajtani a vasműben? Mik lesznek ezeknek a fejlesztéseknek a hatásai a gyárra és a környéken élőkre? Ahhoz, hogy mindezekre a vállalati belső információk ismerete nélkül válaszolni lehessen, érdemes követni a pénz útját. Ha ugyanis tudjuk, hogy mi okozza a gyár deficites működését, értelemszerűen azonosíthatók a fejlesztési irányok is.

Tekintettel arra, hogy a Dunaferr tetemes adósságát jelentős részben környezetvédelmi bírságok és a különböző be nem fizetett kvóták teszik ki, a gyár jelenlegi fosszilisenergia-felhasználásának és az ebből következő drámai léptékű károsanyag-kibocsátásának a nagyarányú csökkentésére van szükség.

Tömören összefoglalva a Dunai Vasműben is fel kell váltani a szenet és a földgázt villamos energiára. Erre megoldás a jelenlegi kohók elektrokohókkal történő kiváltása, ami magával vonz egy sor további átalakítást is. Az átfogóan Greensteel, vagyis zöldacél-technológia révén pedig a Dunaferr az ágazat egyik legkorszerűbb üzemévé válhat az elkövetkező években, zászlóshajójaként a környezetvédelem és a fenntartható gazdasági fejlődés ügyének.