Nem meccs közepén szokták újraírni a szabályokat
Történeti háttér: az inflációs célt követő monetáris politika születése
A világ gazdaságai hosszú idő óta visszatérően szembesülnek a magas infláció és a stagnáló növekedés, azaz a stagfláció jelenségével. Hasonló helyzetet okozott a 70-es évek olajárrobbanása, amely a globális infláció megugrását és a növekedés lassulását eredményezte egészen a 80-as évek elejéig. Volcker Fed-elnök lépései hozták el a fordulatot: 1979 és 1983 között két számjegyű tartományba emelte az irányadó kamatot, jelentős pozitív reálkamatot elérve, ami végül eredményes dezinflációhoz vezetett. A Fed infláció letörése melletti elkötelezettsége kulcsfontosságú volt, ez alapozta meg a jegybanki függetlenség megerősítését, majd az inflációs célkövető rendszerek 1990-től kezdődő bevezetését először Új-Zélandon, majd egyre több fejlett és feltörekvő országban, köztük régiónkban is.
A fejlett gazdaságokban konszenzus alakult ki az optimális inflációs cél 2 százalékos mértékéről. A feltörekvő gazdaságokban ehhez nagyon közeli, de enyhén magasabb a jellemző inflációs cél, mivel a felzárkózás kismértékű többletinflációval jár együtt (régiónkban például Lengyelországban és Romániában 2,5, Magyarországon 3 százalék az inflációs cél).
Az elmúlt évtizedben rugalmasabbá váltak a monetáris politikai keretrendszerek, amiben az MNB élen járt
A 2008-as válságot követő évtized során a tartósan alacsony, cél alatti inflációs környezetben élénk vita bontakozott ki az inflációs cél optimális szintjével kapcsolatban. Mivel a kamatok további csökkentését a zéró alsó korlát nem tette lehetővé, az egyik tábor szerint az inflációs cél emelése az inflációs várakozások növelésén keresztül élénkítette volna az inflációt. Fontos hangsúlyozni, hogy itt a deflációs veszélyek miatt merült fel az inflációs célok emelésének kérdése! A másik tábor viszont az esetleges változtatást a jegybanki hitelességveszteség miatt kontraproduktívnak tartotta. E vitát a Fed és az EKB esetében a 2019–2020 során elindított stratégiai felülvizsgálat zárta le. Mindkét jegybank megtartotta a 2 százalékos inflációs célját, de a rugalmasságát növelték: a Fed a 2 százalékos cél átlagos célzásával időbeli rugalmasságot, míg az EKB 2 százalék körüli szimmetriát vezetett be.
A Magyar Nemzeti Bank, a fejlett jegybankokat jócskán megelőzve, már 2015-ben rugalmasabbá tette keretrendszerét: bevezette az inflációs cél körüli plusz/mínusz 1 százalékos toleranciasávot, ami az infláció céltól való elfogadható mértékű eltérését jelöli.
A hazai fogyasztói kosárban a rendkívül változó áralakulást mutató üzemanyagok és feldolgozatlan élelmiszerek súlya uniós viszonylatban magas. Ez indokolja a plusz/mínusz 1 százalékpontos toleranciasáv alkalmazását. E volatilitás bár jelentős lehet, de döntően átmenetinek tekinthető, így a monetáris politika jellemzően áttekinthet rajta. A toleranciasáv hatékonyan támogatja, hogy ezek az átmeneti megugrások a jegybanki hitelesség megőrzése mellett ne indukáljanak jelentős volatilitást a monetáris kondíciókban.
A rugalmasabb rendszernek is köszönhetően az MNB 2017-től nagy pontossággal állította be az inflációt a jegybanki célnak megfelelő 3 százalékos értékre.
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes eredmény volt, hogy 2017 eleje és 2020 vége között az átlagos infláció éppen 3 százalékon alakult, azaz megegyezett a jegybanki céllal. Sőt, ezen időszakban 48 hónapból 44 alkalommal az infláció a 3 százalékos szint körüli plusz/mínusz 1 százalékos toleranciasávban alakult. A hazai rugalmas keretrendszer tehát jól vizsgázott.
A 2020-as évek inflációs kihívásaira a jegybankok rugalmas monetáris politikai keretrendszere és a változatlan inflációs céljuk mielőbbi elérése jelenti a megoldást.
A 2020-as évtized első éveit fundamentális változásokat hozó válságok jellemzik, amelyek új sérülékenységi pontokon támadják a gazdaságokat. E válságok következménye a magas infláció és a gyenge gazdasági teljesítmény, azaz a stagfláció visszatérése. Az új évtized komplex inflációs kihívásaira akkor reagálhat hatékonyan egy jegybank, ha hiteles, ugyanakkor megfelelő rugalmassággal is rendelkezik.
Ezúttal már nem a 2010-es évekre jellemző ultraalacsony árdinamika, hanem az 1970-es éveket idéző, tartósan megemelkedő inflációs környezetben került az asztalra az inflációs cél emelésének kérdése. A legfontosabb érv ezúttal, hogy a magas infláció hátterében erős strukturális változások dominálnak. Ilyen strukturális változás lehet a degloblalizáció, az idősödő társadalmak problémája vagy az energiaátmenet. Valamennyi tényező inflációs hatását külön-külön rendkívül alaposan fel kell térképezni. A nemzetközi tapasztalatok és az eddigi kutatások is azt mutatják, hogy egyértelmű eredő egyelőre nincs.
Az aktuális rendkívül bizonytalan, magas inflációs környezetben a jegybankok célja továbbra is az árstabilitás minél gyorsabb elérése, majd fenntartása. Az infláció elleni küzdelemben pedig kulcskérdés a jegybanki hitelesség megőrzése, amely nélkül nem lehetséges bármilyen stabilitási cél elérése. Ezt mutatják a világ monetáris irányait meghatározó amerikai Fed és az EKB álláspontjai is. Mindkét intézmény elnöke felszólalt a Jackson Hole-ban tartott 2023. augusztusi konferencián. Jerome Powell Fed-elnök szerint a kedvező inflációs adatok ellenére hosszú még az út az inflációs cél eléréséig, és megerősítette, hogy „2 százalék jelenleg és az is marad a Fed inflációs célja”. Christine Lagarde EKB-elnök hasonlóképpen elutasította a célváltoztatás ötletét: „Egy játszmában vagyunk, amelynek adottak a szabályai. Nem szabad félúton megváltoztatni ezeket a szabályokat.”
Mindaddig, amíg a globálisan meghatározó jegybankok egyértelműen ragaszkodnak a jelenlegi inflációs céljukhoz, a helyzet a feltörekvő országok jegybankjai számára is irányadó.
Gazdaságpolitikai döntéshozók részéről nyilvános vitát indítani a kérdésben hitelességi veszteséget okoz az ország számára, ami az egyébként is turbulens feltörekvő piaci hangulatban komoly veszély. A célokat jelentősen meghaladó, két számjegyű infláció mellett az inflációs cél emelésének hatására az inflációs várakozások jelentősen megugranának, tovább gerjesztve az egyébként is fájdalmas inflációt. Ez a kontraproduktív lépés tehát még nagyobb reálgazdasági áldozatokat követelne meg az árstabilitás eléréséhez: az inflációs várakozásokkal együtt emelkedő hosszú hozamok visszafognák a reálgazdasági aktivitást és a beruházásokat, emellett nehezítenék a költségvetés finanszírozását.
A jelenlegi környezetben ezért az infláció tartós csökkentése és az árstabilitás helyreállítása kell hogy legyen az elsődleges cél. Az infláció elleni harcot a gazdaságpolitikai ágak összhangjával lehet a legkisebb költséggel megnyerni. A hiteles monetáris politika, a pénzpiacok stabilitásának támogatása, a fegyelmezett költségvetés, a határozott, versenyt erősítő szabályozás politika a megoldás képlete. Középtávon pedig az átfogó versenyképességi fordulat gyorsítása lesz stabilizáló hatású mind az inflációra, mind a hozamokra nézve, emelve a gazdasági növekedés ütemét.
A magyar jegybank továbbra is az árstabilitási célja iránti szilárd elköteleződéssel, rugalmas inflációs célkövető rendszerének fenntartása mellett mindent megtesz az infláció csökkentése és az árstabilitás újbóli megteremtése érdekében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.