Klímavédelem: megoldóképlet helyett tanuló rendszerek
Szakmai és baráti beszélgetéseken egyaránt gyakran találkozom olyan véleményekkel, amelyek mögött egyfajta csodavárás húzódik meg. Félreértés ne essék: én is izgatottan várom a valódi áttörést a fúziós energiában, ahogy a zöldhidrogén-alapú meghajtással kapcsolatos fejleményekhez is nagy reményeket fűzök. Azonban szilárd meggyőződésem, hogy kifejezetten félrevezető stratégia egy kócos hajú tudós megjelenésében bízni, aki előáll majd a klímakatasztrófa veszélyét egyetlen varázsütésre eltüntető megoldóképlettel.
Legfőképpen azért nem, mert ez a hozzáállás könnyen ad felmentést a konkrét és azonnali cselekvés alól – márpedig a klímacélok elérésében ezeknek a célzott lépéseknek minden másnál jóval több hasznát vesszük. Hadd hozzak erre egy konkrét példát, a földgázt, amely a fosszilis energiahordozók közé tartozik ugyan, az azonban, hogy mekkora a hozzájárulása a károsanyagok emissziójához, alapvetően a végfelhasználáson múlik.
Magyarországon sokan egyetértenek abban, hogy a nukleáris energia és a megújulók együttműködése és összehangolása elégíti ki hosszútávon az energetikai szükségleteket, miközben a hagyományos technológiákat fokozatosan kivezetjük a rendszerből.
Ehhez azonban még húsz-huszonöt évig szükség lesz a földgázra, amely egyelőre kiegyenlítő szerepet is betölt a villamosenergia-rendszerben.
Az időjárási sajátosságokhoz igazodóan képződő nap- és szélenergiához ugyanis kell egy rugalmas eszköz: egy gázerőmű, amelyet egyetlen mozdulattal lehet ki- vagy bekapcsolni az aktuális áramfelvételi igények szerint.
Ez ráadásul azt is jelenti, hogy fokozatosan csökken a szén-dioxid-kibocsátásuk. Most tekintsünk is el attól, hogy mennyit javult ezeknek is a technológiája: a kombinált ciklusú gázturbinás erőművek (CCGT) például sokkal jobb hatásfokkal rendelkeznek elődjeiknél, és már csak emiatt is alacsony a fajlagos CO2-emissziójuk. Induljunk ki abból, hogy egy évekkel ezelőtt épült és az év egészében működő gázerőmű – leszámítva a kötelező leállásokat és szervizeket – nagyjából 8000 órát teljesít egy év alatt. Ha a termelési volumen ennek csak a fele, az máris jóval kevesebb károsanyag-kibocsátást jelent, márpedig a kiegyenlítéshez az is elég lehet, ha ezek az eszközök akár csak 1500 órát mennek egy évben.
Amennyiben nem a nagyobb léptékű változások elodázásáról szólnak, az említetthez hasonló, apróbb lépéseket sem szabad lebecsülni. Már csak amiatt sem, mert az igazán nagy áttörésre várni a megújuló energiák esetében is pont a lényegről tudja elterelni a figyelmet. Itt is rövidlátó szemlélet egyetlen technológiára feltenni mindent és attól várni a megoldást.
Sokkal célravezetőbb olyan mixet találni, amelyben a különböző technológiáknak, például a nap, a szél és a biogáz hasznosításának is megtaláljuk a helyét.
Ez fokozottan érvényes Magyarországra, ahol nem adottak azok a feltételek, amelyek lehetővé tennék, hogy belátható időn belül kizárólag megújulókkal lássuk el az egész országot. Ezért egy olyan energiarendszert kell kialakítanunk, amelyben a fenntarthatóság a zsinórmérték, azonban képes a tanulásra, az önkorrekcióra és új dolgok, új technológiák integrálására. Ahelyett, hogy a megváltó csodára várnánk, amelynek majd – amennyiben bekövetkezik – örülhetünk, érdemes célirányosan és megfontoltan, lépésről lépésre haladni, fokozatosan nyitva teret a leginnovatívabb és legzöldebb technológiáknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.